166/2014. (VII. 17.) Korm. rendelete az MCS Vágóhíd Kft. Mohácson megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a rendelet az MCS Vágóhíd Kft. mohácsi beruházásával kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánítja, és kijelöli az eljáró hatóságokat.
Kire vonatkozik: Az MCS Vágóhíd Kft.-re, mint beruházóra; Azokra a közigazgatási hatóságokra, amelyek az említett beruházással kapcsolatos ügyekben eljárnak.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Energia- és hálózatos ágazati jog
- Szakaszok
- 4
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- Az MCS Vágóhíd Kft. által Mohácson megvalósuló sertés vágóhíd, csontozó és feldolgozó üzem létesítését eredményező beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket.
- Az ezen ügyekben eljáró hatóságokat és szakhatóságokat.
- Az eljárások gyorsítását és egyszerűsítését célzó szabályokat, beleértve az építészeti-műszaki tervtanácsi véleményezés, településképi véleményezési eljárás és településképi bejelentési eljárás mellőzését.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- Az MCS Vágóhíd Kft.-re, mint beruházóra.
- Azokra a közigazgatási hatóságokra, amelyek az említett beruházással kapcsolatos ügyekben eljárnak.
Melyek a főbb pontok?
- A beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűek.
- A Kormány kijelöli az eljáró hatóságokat és szakhatóságokat.
- Az eljáró hatóságok döntései fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóak.
- Bizonyos építészeti és településképi eljárások lefolytatása nem szükséges.
Energia- és hálózatos ágazati jog
Energia- és hálózatos ágazati jog
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
166/2014. (VII. 17.) Korm. rendelete az MCS Vágóhíd Kft. Mohácson megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről.
A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), b), d) és e) pontjában, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdés a) pontjában, a 3. § tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 16., 17. és 24. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. §(1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja azokat az 1. mellékletben felsorolt
közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek az MCS Vágóhíd Kft. által Mohács város közigazgatási területén lévő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti 0145/21 helyrajzi számú földrészleten, illetve az ebből a földrészletből telekalakítási eljárások jogerős befejezését követően kialakított földrészleteken megvalósításra kerülő, sertés vágóhíd, csontozóés feldolgozó üzem létesítését eredményező beruházással függenek össze.
2. §(1) Az ügyfélnek az eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére az 1. § (1) bekezdése szerinti hatósági eljárásokban
a szakhatóság – a hatóság határozatának meghozataláig felhasználható – előzetes szakhatósági állásfoglalást ad ki azzal, hogy a kérelemhez benyújtott előzetes szakhatósági hozzájárulást a hatóság a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 44. § (8) bekezdése szerint használja fel.
3. §Az 1. § (1) bekezdése szerinti beruházással összefüggésben
4. §Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba
Orbán Viktor s. k., miniszterelnök