Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

12/2017. (V. 11.) NGM utasítása a Nemzetgazdasági Minisztérium által nyújtandó támogatások szabályairól

Miről szól ez a jogszabály?

Ez az utasítás a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által nyújtott támogatások szabályait rögzíti, kitérve a támogatási szerződések előkészítésére, tartalmára és a döntéshozatali folyamatokra.

Kire vonatkozik: A Nemzetgazdasági Minisztérium, mint támogató; Természetes, jogi személyek és jogi személyiség nélküli szervezetek, akik támogatást igényelnek az NGM-től.

Határidők:

  • Az egyedi támogatási kérelmeket a szakmai szervezeti egységhez kell benyújtani, amely 7 napon belül befogadó nyilatkozatot ad ki, vagy elutasítja a kérelmet.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Energia- és hálózatos ágazati jog
Szakaszok
21
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A Nemzetgazdasági Minisztérium által nyújtott támogatásokra vonatkozó szerződéseket és támogatói okiratokat.
  • A támogatási döntések előkészítésének és meghozatalának folyamatát.
  • Az egyedi támogatási kérelmek és a pályázati úton nyújtott támogatások kezelését.
  • A támogatási szerződések tartalmát és az előkészítésükhöz szükséges dokumentumokat.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Nemzetgazdasági Minisztérium, mint támogató.
  • Természetes, jogi személyek és jogi személyiség nélküli szervezetek, akik támogatást igényelnek az NGM-től.

Melyek a főbb pontok?

  • A támogatási szerződések előkészítéséért főszabály szerint a gazdálkodásért felelős szervezeti egység felel, kivéve bizonyos kiemelt programok esetében, ahol a szakmai szervezeti egység.
  • Az egyedi támogatási kérelmeket a szakmai szervezeti egységhez kell benyújtani, amely 7 napon belül befogadó nyilatkozatot ad ki, vagy elutasítja a kérelmet.
  • Hiányos kérelem esetén 15 munkanapon belül, 8 munkanapos határidővel hiánypótlásra szólítják fel az igénylőt.
  • A pályázati kiírásokat az összkormányzati honlap NGM aloldalán, valamint megbízott szervezet esetén annak honlapján is közzé kell tenni.
  • A szerződéstervezetet a Jogi és Kodifikációs Főosztály és a szakmai szervezeti egység véleményezi, 5 munkanapon belül.

Energia- és hálózatos ágazati jog

8

Energia- és hálózatos ágazati jog

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (21)
  1. 1. § Jelen utasítás hatálya kiterjed a  Nemzetgazdasági Minisztérium (a tov
  2. 4. §
  3. 5. § (1) Az egyedi támogatási kérelem címzettje a kérelmet a szakmai szerve
  4. 6. § (1) Az egyedi támogatási kérelem beérkezését vagy az 5. § (3) bekezdés
  5. 7. § A pályázati kiírást az összkormányzati honlap Nemzetgazdasági Miniszté
  6. 8. § (1) A  pályázati kiírást a  szakmai szervezeti egység – amennyiben igé
  7. 9. § A  pályázati kiírás szakmai ügyiratának tartalmaznia kell a  pályázati
  8. 10. § A pályázati kiírást a miniszter hagyja jóvá
  9. 11. § Az Ávr. 102/E. §-ában előírt kötelezettség teljesítése érdekében a sza
  10. 12. § (1) A megbízott szervezet vagy annak hiányában a szakmai szervezeti eg
  11. 13. § (1) A pályázatokról készített döntési javaslatot a szakmai szervezeti
  12. 15. § (1) Az Ávr. 69. § (1) bekezdés e) pontja szerinti költségterv, költség
  13. 16. § (1) A szakmai szervezeti egység gondoskodik arról, hogy
  14. 17. § Támogatási előleg akkor folyósítható, ha erről a szerződés rendelkezik
  15. 19. § A  Nagyvállalati beruházási támogatások, a  Gazdasági Zöldítési Rendsz
  16. 20. § A szerződéstervezetet a támogatási szerződésminta alapján kell előkész
  17. 22. § A szerződés-előkészítő szervezeti egység a véleményezési eljárás lezár
  18. 23. § (1) A  gazdálkodásért felelős szervezeti egység a  véleményezési eljár
  19. 24. § (1) A  szakmai szervezeti egység a  véleményezési eljárást követően a 
  20. 27. § (1) A  szerződésben meghatározott részbeszámoló vagy beszámoló (a tová
  21. 28. § (1) A szakmai szervezeti egység a kedvezményezett által benyújtott bes

12/2017. (V. 11.) NGM utasítása a Nemzetgazdasági Minisztérium által nyújtandó támogatások szabályairól.

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 10. § (5) bekezdése, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdés a) pontja, valamint 1. melléklet I. alcím 14. pontja alapján – figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában foglaltakra – a következő utasítást adom ki:

I. Fejezet

Általános rendelkezések 1. A szabályzat hatálya

1. §Jelen utasítás hatálya kiterjed a  Nemzetgazdasági Minisztérium (a továbbiakban: NGM) által természetes, jogi

személlyel vagy jogi személyiség nélküli szervezettel kötendő valamennyi támogatási szerződésére és ezen személyeknek támogatói okirattal nyújtott támogatására (a továbbiakban együtt: szerződés).

2.Értelmező rendelkezések 2. § Jelen szabályzat alkalmazásában:
1.gazdálkodásért felelős szervezeti egység: fejezeti kezelésű előirányzatot terhére nyújtandó támogatás esetében a Fejezeti Költségvetési Főosztály, az NGM igazgatása terhére nyújtandó támogatás esetében az Intézményi Gazdálkodási Főosztály, 2. megbízott szervezet: az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 6/B. §
(3)bekezdése szerinti kezelő szerv, a költségvetési támogatásokkal kapcsolatos feladatokat ellátó lebonyolító szerv és az európai uniós forrásból nyújtott költségvetési támogatásokkal kapcsolatos feladatokat ellátó közreműködő szervezet, 3. szakmai felügyeletet gyakorló felsővezető: a fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok szakmai kezelőiről szóló NGM utasításban megjelölt vezető, 4. szakmai szervezeti egység: az NGM azon szervezeti egysége, mely az adott előirányzat felhasználását és az azzal összefüggő társadalmi cél megvalósítását, szakmai feladat elvégzését szakmai felelősként ellátja. A fejezeti kezelésű előirányzatok esetében a fejezeti kezelésű előirányzatok és az NGM fejezetébe sorolt központi kezelésű előirányzatok szakmai kezelőinek kijelöléséről szóló NGM utasítás szerinti szakmai kezelő, 5. szerződés-előkészítő szervezeti egység: a gazdálkodásért felelős szervezeti egység, a 19. § szerinti esetekben a szakmai szervezeti egység, 6. véleményező szervezeti egységek: a Jogi és Kodifikációs Főosztály és a szakmai szervezeti egység, a 19. § szerinti esetekben a Jogi és Kodifikációs Főosztály és a gazdálkodásért felelős szervezeti egység.

II. Fejezet

Költségvetési támogatás nyújtása 3. § Az Áht. 48. § (1) bekezdés b) pontja szerinti szerződés előkészítése a támogatási döntés vagy az Áht. 48. §

(2)bekezdésében és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 101/A. §-ában foglaltak szerint történik.
3.Az Ávr. 101/A. §-a szerint nyújtott támogatások általános szabályai

4. §(1) A  szakmai szervezeti egység az  Ávr. 7.  melléklete szerinti nyilatkozatot és az  Ávr. 101/A.  § (4)  bekezdése szerinti

kiegészítéseket bekéri a támogatás igénylésére jogosult szervezetről.

(2)A támogatói okirat kiadását követően rendelkezésre bocsátott, az Ávr. 101/A. § (3) bekezdés d) pontja,
(5), (8) bekezdése, (9) bekezdés d) pontja, (10) bekezdése szerinti dokumentumokat a szerződést előkészítő egység a beérkezést követő 5 munkanapon belül 1 példányban megküldi a véleményező szervezeti egységek részére.
4.Az egyedi támogatási kérelem útján biztosított költségvetési támogatások általános szabályai

5. §(1) Az egyedi támogatási kérelem címzettje a kérelmet a szakmai szervezeti egységhez továbbítja

(2)A szakmai szervezeti egység legfeljebb az egyedi támogatási kérelem benyújtását követő hetedik napig – az Ávr. 70. §
(1)bekezdése szerinti – befogadó nyilatkozatot bocsát ki az igénylő részére, vagy – amennyiben a fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló NGM rendelet alapján nem nyújtható adott célra támogatás – az egyedi támogatási kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.
(3)A befogadó nyilatkozat kibocsátását követően, ha az egyedi támogatási kérelem hiányosan, hibásan, vagy nem tartalmazza az Ávr. 69. § (1) bekezdésében meghatározott adatokat, a szakmai szervezeti egység az egyedi támogatási kérelem kézhezvételétől számított 15 munkanapon belül, 8 munkanapos határidő tűzésével, írásban felhívja az igénylőt a hiány pótlására. Ha az igénylő a hiánypótlási felhívásnak határidőben nem, vagy nem megfelelően tesz eleget, a szakmai szervezeti egység az egyedi támogatási kérelmet az Ávr. 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint elutasítja.

6. §(1) Az egyedi támogatási kérelem beérkezését vagy az 5. § (3) bekezdésében foglalt hiánypótlást követően a szakmai

szervezeti egység a támogatási döntés meghozatala céljából javaslatot készít a kötelezettségvállalásra jogosult vezető részére.

(2)A támogatási döntéshez a gazdálkodásért felelős szervezeti egység fedezetvizsgálatot végez.
(3)A támogatási döntést a kötelezettségvállalásra jogosult vezető hozza.
(4)A támogatási döntés meghozatala során a kötelezettségvállalásra jogosult vezető vizsgálja az egyedi támogatási kérelemben meghatározott tevékenység megvalósításának, ellátásának célszerűségét, hatékonyságát.
(5)Az Áht. 56/C. §-ában és az Ávr. 102/F. §-ában előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése érdekében a szakmai szervezeti egység a támogatási döntés meghozatalát követő 3 munkanapon belül tájékoztatja a döntésről a gazdálkodásért felelős szervezeti egységet, vagy ha megbízott szervezet került igénybevételre, úgy a megbízott szervezetet.
(6)Amennyiben megbízott szervezet nem kerül igénybevételre, úgy a támogatási döntésről annak meghozatalát követő 5 munkanapon belül a szakmai szervezeti egység – az Ávr. 73. § (1) bekezdése szerint – az igénylőt értesíti.
5.Pályázati úton nyújtott költségvetési támogatások általános szabályai

7. §A pályázati kiírást az összkormányzati honlap Nemzetgazdasági Minisztérium aloldalán, valamint megbízott szervezet

igénybevétele esetén – ha a megbízásra irányuló megállapodás másként nem rendelkezik – a megbízott szervezet honlapján is közzé kell tenni.

8. §(1) A  pályázati kiírást a  szakmai szervezeti egység – amennyiben igénybevételre kerül, úgy a  megbízott szervezet és

az előkészítő munkacsoport bevonásával – készíti elő.

(2)A szakmai szervezeti egység köteles a pályázati kiírást a Jogi és Kodifikációs Főosztály és a gazdálkodásért felelős szervezeti egység részére 5 munkanapos – sürgős esetben 3 munkanapos – határidővel véleményezés céljából megküldeni.

9. §

A pályázati kiírás szakmai ügyiratának tartalmaznia kell a pályázati dokumentáció tervezetét, valamint minden, a javaslat alapját képező és a felelős döntéshez szükséges iratot.

10. §A pályázati kiírást a miniszter hagyja jóvá

11. §Az Ávr. 102/E. §-ában előírt kötelezettség teljesítése érdekében a szakmai szervezeti egység a pályázati kiírás adatait

–a pályázati útmutató-, adatlap- és kiírástervezetet – legkésőbb 5 munkanappal azok közzétételét megelőzően a megbízott szervezet, annak hiányában a gazdálkodásért felelős szervezeti egység részére megküldi.

12. §(1) A megbízott szervezet vagy annak hiányában a szakmai szervezeti egység legfeljebb a pályázat benyújtását követő

hetedik napig az Ávr. 70. § (1) bekezdése szerint befogadó nyilatkozatot bocsát ki a pályázó részére, vagy – ha annak a pályázati kiírás szerinti feltételei fennállnak – a pályázatot érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

(2)A befogadó nyilatkozat kibocsátását követően, ha a pályázat hibásan, hiányosan, vagy nem tartalmazza az Ávr. 69. §
(1)bekezdésében meghatározott adatokat, a szakmai szervezeti egység – megbízott szervezet esetén a megbízott szervezet – a pályázat kézhezvételétől számított 15 munkanapon belül, a pályázatban megjelölt határidő tűzésével, egy alkalommal, írásban felhívja a pályázót a hiány pótlására. Ha a pályázó a hiánypótlási felívásnak határidőben nem, vagy nem megfelelően tesz eleget, a pályázatot a szakmai szervezeti egység – megbízott szervezet esetén a megbízott szervezet – az Ávr. 70. § (3) bekezdésében foglaltak szerint elutasítja.
(3)Az előkészítő munkacsoport, a megbízott szervezet vagy a szakmai szervezeti egység a döntési javaslatát a pályázati kiírás szerinti határidő figyelembevételével, de legkésőbb a pályázat benyújtását követő 90 napon belül készíti el.
(4)Ha a pályázat jellege vagy a pályázati kiírás ezt lehetővé teszi, a döntési javaslatban az adott pályázaton forráshiány miatt nem támogatott, de szakmailag megfelelő, költségvetési támogatásra érdemesnek ítélt pályázatok sorrendjét is meg kell határozni, és a döntési javaslatban fel kell tüntetni.

13. §(1) A pályázatokról készített döntési javaslatot a szakmai szervezeti egység haladéktalanul a miniszter elé terjeszti

(2)Az Áht. 56/C. §-ában és az Ávr. 102/F. §-ában előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése érdekében a szakmai szervezeti egység a támogatási döntés meghozatalát követő 3 munkanapon belül köteles tájékoztatni a döntésről a megbízott szervezetet vagy a gazdálkodásért felelős szervezeti egységet.
(3)Amennyiben megbízott szervezet nem kerül igénybevételre, úgy a támogatási döntésről annak meghozatalát követő 5 munkanapon belül a szakmai szervezeti egység – az Ávr. 73. § (1) bekezdése szerint – a pályázót értesíti.
6.A szerződés tartalma 14. § A szerződés az Ávr. 76. § (1) bekezdésében foglaltakon túl tartalmazza
a)a támogatás jogcímét,
b)amennyiben jogszabály kifejezetten rendelkezik az adott célra nyújtandó költségvetési támogatásról, a támogatási döntés meghozatalának alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezés megjelölését,
c)a kötelezettségvállalás tárgya szerinti kormányzati funkciót, valamint
d)a könyvvizsgálói záradék kikötéséről vagy mellőzéséről szóló rendelkezést.

15. §(1) Az Ávr. 69. § (1) bekezdés e) pontja szerinti költségterv, költség-haszon elemzés, illetve – amennyiben szükséges

megvalósíthatósági tanulmány – kivéve az Ávr. 101/A. §-a szerinti támogatás esetén – a szerződés részét képezi.

(2)A költségvetési támogatás a támogatási igényben megjelöltnél kisebb összegben is nyújtható. Ha a támogatási döntésben kisebb összeg került megállapításra, a kedvezményezettnek a szakmai szervezeti egység felhívására a tényleges támogatási összegnek megfelelő költségtervet kell benyújtania.

16. §(1) A szakmai szervezeti egység gondoskodik arról, hogy

a)az Ávr. 75. § (3) bekezdésében meghatározott dokumentumok,
b)az Áht. 55. §-a szerinti adattartalommal rendelkező nyilatkozat,
c)a szükséges biztosítékok,
d)amennyiben a kedvezményezett gazdasági társaság, az európai uniós társfinanszírozású projektek megvalósítási helyzetéről szóló nyilatkozat és
e)a szerződéskötéshez szükséges egyéb dokumentumok rendelkezésre álljanak.
(2)Ha a támogatás nyújtása az Ávr. 101/A. §-a szerint történik, a szakmai szervezeti egység az (1) bekezdés a) és c) pontja szerinti dokumentumok bekérése során az Ávr. 101/A. § (8) bekezdésében és (9) bekezdés d) pontjában foglalt határidőket szükséges figyelembe vennie.

17. §Támogatási előleg akkor folyósítható, ha erről a szerződés rendelkezik

III. Fejezet

A szerződéskötés kezdeményezése, előkészítése 18. § (1) A szerződés előkészítése – a 19. §-ban foglaltak kivételével – a gazdálkodásért felelős szervezeti egység feladata.

(2)A szerződés előkészítését – a 19. §-ban foglaltak kivételével – a szakmai szervezeti egység az 1. melléklet szerinti Támogatási jogviszony kezdeményezése elnevezésű adatlap (a továbbiakban: Támogatási jogviszony kezdeményezése adatlap) és a 15–16. §-ban szerepelő dokumentumok megküldésével kezdeményezi a gazdálkodásért felelős szervezeti egységnél.
(3)Ha a támogatási döntés vagy a támogatási döntés kezdeményezése nem felel meg a jelen szabályzatban foglaltaknak, a gazdálkodásért felelős szervezeti egység erről 3 munkanapon belül álláspontjának indokolásával, valamint
–amennyiben lehetséges – az észlelt probléma megoldására irányuló javaslattal együtt tájékoztatja a szakmai szervezeti egységet.
(4)Ha a Támogatási jogviszony kezdeményezése adatlap vagy a 15–16. §-ban foglalt dokumentumok nem állnak rendelkezésre, vagy hiányosak, a gazdálkodásért felelős szervezeti egység 3 munkanapon belül hiánypótlásra szólítja fel a szakmai szervezeti egységet. A szakmai szervezeti egység haladéktalanul felhívja a kedvezményezettet a hiányzó dokumentumok 5 munkanapon belüli benyújtására.
(5)A gazdálkodásért felelős szervezeti egység a (2) és (4) bekezdésben foglalt dokumentumok hiánytalan kézhezvételét követően 5 munkanapon belül – sürgős esetben 3 munkanapon belül – előkészíti a szerződést.

19. §

A Nagyvállalati beruházási támogatások, a Gazdasági Zöldítési Rendszer, az Irinyi Terv iparstratégiai támogatásai, a Jedlik terv, az Intézményi kezességi díjtámogatások, a Pest megyei fejlesztések, a Szakképzési Centrumok által ellátott felnőtt oktatási tevékenység finanszírozása, A 2007–2013. évek közötti operatív programok visszaforgó pénzeszközeinek felhasználása és kezelése előirányzatok esetén, továbbá a közigazgatási államtitkár által meghatározott előirányzatok vonatkozásában a szerződés előkészítése a szakmai szervezeti egység feladata.

20. §A szerződéstervezetet a támogatási szerződésminta alapján kell előkészíteni

IV. Fejezet

Szerződéstervezet véleményezése 21. § (1) A szerződéstervezetet elektronikus úton – a 19. §-ban foglaltak kivételével – a Jogi és Kodifikációs Főosztály és a szakmai szervezeti egység véleményezi. A 19. § szerinti esetben a szakmai szervezeti egység a szerződéstervezetet a Jogi és Kodifikációs Főosztálynak és a gazdálkodási szervezetnek küldi meg véleményezésre.

(2)A véleményező szervezeti egységek az észrevételeiket 5 munkanapon belül – sürgős esetben 3 munkanapon belül – elektronikus úton megküldik a szerződés-előkészítő szervezeti egységnek.
(3)Ha a véleményező szervezeti egységek és a szerződés-előkészítő szervezeti egység különböző álláspontot képviselnek a szerződéstervezettel és annak mellékleteivel kapcsolatosan, a vitás kérdések lezárása érdekében a szerződéselőkészítő szervezeti egység egyeztetést kezdeményez. Ha a Jogi és Kodifikációs Főosztály a szerződés megkötésének jogi akadályát látja, úgy a szerződés nem köthető meg.
(4)A véleményezés vagy a szerződés előkészítése során a gazdálkodásért felelős szervezeti egység a szakmai szervezeti egységtől kapott adatok alapján elkészíti a kötelezettségvállalásról, utalványozásról és a Nemzetgazdasági Minisztérium beszerzéseinek szabályozásáról szóló utasítás (a továbbiakban: kötelezettségvállalási utasítás) 2. mellékletében meghatározott kötelezettségvállalási adatlapot (a továbbiakban: kötelezettségvállalási adatlap).

22. §A szerződés-előkészítő szervezeti egység a véleményezési eljárás lezárását követően kinyomtatja a kötelezettségvállalási

adatlapot egy példányban és a szerződéstervezetet annyi példányban, hogy a szerződés megkötését követően az NGM legalább három és valamennyi egyéb szerződő fél legalább egy eredeti példánnyal rendelkezzen.

V. Fejezet

A szerződés megkötése, módosítása 7. A gazdálkodásért felelős szervezeti egység által előkészített szerződések megkötése

23. §(1) A  gazdálkodásért felelős szervezeti egység a  véleményezési eljárást követően a  szerződéstervezetet és

kötelezettségvállalási adatlapot pénzügyi ellenjegyzéssel látja el, majd a Jogi és Kodifikációs Főosztály útján megküldi a szakmai szervezeti egység részére.

(2)A szerződéstervezetet a Jogi és Kodifikációs Főosztály jogi ellenjegyzéssel látja el.
(3)A szakmai szervezeti egység a szerződéstervezetet megküldi a szakmai felügyeletet gyakorló felsővezető részére, aki azt – egyetértése esetén – a kötelezettségvállalási adatlap aláírásával jóváhagyja.
(4)A szakmai szervezeti egység a kötelezettségvállalási utasítás 14. § (1) bekezdése szerinti egyetértő útján a kötelezettségvállaló részére aláírás céljából megküldi a szerződéstervezetet és annak mellékleteit, valamint a kötelezettségvállalási adatlapot, valamint egyedi kérelmek esetében a 6. § (1) bekezdésében foglalt javaslatot.
(5)A szerződéstervezetnek a kötelezettségvállaló által történő aláírását követően a gazdálkodásért felelős szervezeti egység megküldi a szerződéstervezetet a kedvezményezett részére aláírás céljából.
(6)Ha a szerződéstervezetet a szerződő felek nem írják alá, a gazdálkodásért felelős szervezeti egység köteles erről írásban tájékoztatni a szakmai szervezeti egységet, valamint a Jogi és Kodifikációs Főosztályt. A gazdálkodásért felelős szervezeti egység vezetőjének a kötelezettségvállalási adatlapon rögzítenie kell a szerződéskötés meghiúsulásának tényét és rövid indokolását.
(7)Az aláírt szerződések egy eredeti példányát a gazdálkodásért felelős szervezeti egység a szakmai szervezeti egységnek, a szerződés további egy-egy eredeti példányát a Jogi és Kodifikációs Főosztálynak és a Kedvezményezettnek továbbítja.
8.A szakmai szervezeti egység által előkészített szerződések megkötése

24. §(1) A  szakmai szervezeti egység a  véleményezési eljárást követően a  szerződéstervezetet és a  kötelezettségvállalási

adatlapot továbbítja a szakmai felügyeletet gyakorló felsővezetőnek a kötelezettségvállalási adatlapon történő jóváhagyás céljából.

(2)A szakmai felügyeletet gyakoroló felsővezető jóváhagyását követően a szakmai szervezeti egység a Jogi és Kodifikációs Főosztályon, a gazdálkodásért felelős szervezeti egységen és a kötelezettségvállalási utasítás 14. § (1) bekezdése szerinti egyetértő útján a szerződéstervezetet és a kötelezettségvállalási adatlapot – valamint a 6. § (1) bekezdésében foglalt javaslatot – aláírás céljából megküldi a kötelezettségvállaló részére.
(3)A szerződéstervezetet a Jogi és Kodifikációs Főosztály jogi ellenjegyzéssel látja el.
(4)A szerződéstervezetet és a kötelezettségvállalási adatlapot a gazdálkodásért felelős szervezeti egység pénzügyi ellenjegyzéssel látja el.
(5)A szerződéstervezetnek a kötelezettségvállaló által történő aláírását követően a szakmai szervezeti egység megküldi a szerződéstervezetet a kedvezményezett részére aláírás céljából.
(6)Ha a szerződéstervezetet a szerződő felek nem írják alá, a szakmai szervezeti egység köteles erről írásban tájékoztatni a gazdálkodásért felelős szervezeti egységet, valamint a Jogi és Kodifikációs Főosztályt. A szakmai szervezeti egység vezetőjének a kötelezettségvállalási adatlapon rögzítenie kell a szerződéskötés meghiúsulásának tényét és rövid indokolását.
(7)Az aláírt szerződések egy eredeti példányát és az aláírt kötelezettségvállalási adatlapot a szakmai szervezeti egység a gazdálkodásért felelős szervezeti egységnek, a szerződés további egy-egy eredeti példányát a Jogi és Kodifikációs Főosztálynak és a Kedvezményezettnek továbbítja.
9.A Szerződés módosítása 25. § A szerződés módosításának folyamatára a szerződéskötés folyamatára vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni az Ávr. 95. §-ában foglaltak figyelembevételével.

VI. Fejezet

Teljesítésigazolás, beszámolás 26. § Támogatási előleg fizetése esetén, valamint amennyiben a támogatás folyósítására a részbeszámoló vagy beszámoló elfogadását követően kerül sor a pénzügyi teljesítéshez a teljesítésigazolásra jogosult személy meggyőződik arról, hogy a kedvezményezett átlátható szervezetnek minősül. Ennek keretében ellenőrzi az Áht. 55. §-ában foglalt adatokat. Ha a kedvezményezett átlátható szervezetnek minősül, a teljesítésigazolásra jogosult aláírja a kötelezettségvállalási utasítás 7. melléklete szerinti adatlapot, és azt továbbítja a gazdálkodásért felelős szervezeti egység részére.

27. §(1) A  szerződésben meghatározott részbeszámoló vagy beszámoló (a továbbiakban együtt: beszámoló) szakmai és

pénzügyi részből áll.

(2)A szerződésben előírt beszámoló szakmai részének vizsgálata során ellenőrizni kell, hogy az tartalmazza a támogatott program, projekt vagy feladat megvalósításának helyét, időpontját, megvalósítását és eredményét, valamint a pályázati kiírásban, a szerződésben a szakmai beszámoló elkészítésére meghatározott feltételek szerinti tájékoztatást.
(3)Ha a pályázati kiírás, szerződés könyvvizsgálói záradék előírásáról rendelkezik, akkor a szerződésben előírt beszámoló pénzügyi részének ellenőrzése során vizsgálni kell az alábbi dokumentumok és adatok meglétét:
a)könyvvizsgálói záradékkal ellátott cégszerűen aláírt számlaösszesítőt, mely az elszámolni kívánt számlák tekintetében tartalmazza a számlaszámot, a bizonylat típusát, a számla kiállítójának nevét, adószámát, a számla kiállításának idejét és teljesítési időpontját, a gazdasági esemény megnevezését, a nettó és bruttó számlaértékét, az áfa összegét, a kifizetés időpontját, a kifizetést alátámasztó bizonylat sorszámát és a költségvetési támogatás terhére elszámolt összeget,
b)könyvvizsgálói záradékkal ellátott cégszerűen aláírt személyi jellegű ráfordításokat tartalmazó összesítőt, mely az elszámolni kívánt személyi juttatásokra, a munkaadókat terhelő járulékokra és a szociális hozzájárulási adóra, szakképzési hozzájárulásra vonatkozóan tartalmazza a számviteli bizonylat kiállítójának a nevét, adószámát, a típusát, a sorszámát, kiállításának és teljesítésének az időpontját, a gazdasági esemény megnevezését, a tevékenység ellátásában részt vevő személyek nevét, a személyi juttatás bruttó összegét, a levont adóelőleget, a levont dolgozót terhelő járulékokat, a munkaadót terhelő járulék és a szociális hozzájárulási adó, a szakképzési hozzájárulás mértékét, a kifizetés időpontját, a kifizetést alátámasztó bizonylat sorszámát havonkénti kimutatásban az éves jövedelemre vonatkozóan oly módon, hogy egy esetleges tételes ellenőrzés során a kifizetések egyértelműen azonosíthatóak legyenek,
c)az Ávr. 100. § (3) bekezdése szerinti dokumentumokat.
(4)A könyvvizsgálói záradék előírásának mellőzése esetén a szerződésben előírt beszámoló pénzügyi része vizsgálatának
–ha pályázati kiírás, szerződés másként nem rendelkezik – ki kell terjednie a következő dokumentumokra és adatokra:
a)az elszámolni kívánt számlák tekintetében a számlaszámot, a bizonylat típusát, a számla kiállítójának nevét, az adószámát, a számla kiállításának idejét és teljesítési időpontját, a gazdasági esemény megnevezését, a nettó és bruttó számlaértékét, az áfa összegét, a kifizetés időpontját, a kifizetést alátámasztó bizonylat sorszámát és a költségvetési támogatás terhére elszámolt összeget tartalmazó cégszerűen aláírt számlaösszesítőt,
b)a személyi juttatásokra, a munkaadókat terhelő járulékokra és a szociális hozzájárulási adóra, szakképzési hozzájárulásra vonatkozóan olyan cégszerűen aláírt összesítőt, amely tartalmazza a számviteli bizonylat kiállítójának a nevét, adószámát, a típusát, a sorszámát, kiállításának és teljesítésének az időpontját, a gazdasági esemény megnevezését, a tevékenység ellátásában részt vevő személyek nevét, a személyi juttatás bruttó összegét, a levont adóelőleget, a levont dolgozót terhelő járulékokat, a munkaadót terhelő járulék és a szociális hozzájárulási adó, a szakképzési hozzájárulás mértékét, a kifizetés időpontját, a kifizetést alátámasztó bizonylat sorszámát havonkénti kimutatásban az éves jövedelemre vonatkozóan oly módon, hogy egy esetleges tételes ellenőrzés során a kifizetések egyértelműen azonosíthatóak legyenek,
c)az elszámolás alá eső valamennyi, a számviteli előírásoknak megfelelő eredeti számla, számviteli bizonylat, bérkifizetési összesítő hitelesített másolatát, amelyek rávezetve tartalmazzák a szerződés azonosítószámát és a szerződés alapján fizetett összeget,
d)a számla, számviteli bizonylat c) pont szerinti hiteles másolatához csatolt alábbi mellékleteket:
da)bérköltség elszámolása esetében bérfizetést megalapozó jogviszony-igazolásokat vagy munkaköri leírást,
db)szolgáltatás, beszerzés esetében a visszaigazolt megrendelőt, a szerződést vagy a teljesítésigazolást,
dc)hirdetés, műsorfüzet esetében az elkészített hirdetést, műsorfüzetet,
dd)rendezvény esetében a részletes programot,
de)étkezési, élelmezési, szállodai és éttermi számlák esetében a résztvevők listáját, az esemény meghatározását vagy a teljesítésigazolást, df ) kiküldetések esetén a kiküldetési rendelvényt,
dg)eszközbeszerzés esetén az üzembe helyezést igazoló dokumentumot,
e)a kedvezményezett által teljesített pénzügyi kifizetéseket igazoló dokumentumokat, így különösen a banki átutalás vagy a pénzügyi kiegyenlítés bizonylatait, készpénzfizetés esetén a pénztári kiadási bizonylatot vagy a számviteli előírásoknak megfelelő egyéb dokumentumok kedvezményezett által hitelesített másolatait, valamint f ) mindazokat a dokumentumokat, amelyek a beszámoló részeként a pályázati kiírásban, a szerződésben meghatározásra kerülnek.
(5)Az idegen nyelvű számlák, dokumentumok, bizonylatok ellenőrzése során vizsgálni kell, hogy tartalmazzák-e azon adatokat, megjelöléseket, szövegrészeket, amelyek a bizonylat hitelességéhez, a bizonylat tartalmának megbízható, valóságnak megfelelő megítéléséhez szükségesek.

28. §(1) A szakmai szervezeti egység a kedvezményezett által benyújtott beszámolót megvizsgálja, és a pénzügyi beszámolót

véleményezésre a gazdálkodásért felelős szervezeti egység részére megküldi.

(2)Amennyiben a pénzügyi beszámoló a 27. § (3) bekezdése alapján történik, a szakmai szervezeti egység értesíti a kedvezményezetett a beküldendő dokumentumokról vagy helyszíni ellenőrzésről.
(3)Ha a beküldött dokumentumok alapján a beszámoló nem felel meg a jogszabályban, a támogatási szerződésben foglalt előírásoknak, vagy egyéb hibát, hiányosságot tartalmaz, úgy a szakmai szervezeti egység határidő tűzésével haladéktalanul hiánypótlásra szólítja fel a kedvezményezettet.
(4)Ha a vizsgálat során a szakmai szervezeti egység azt állapítja meg, hogy a beszámoló és/vagy a helyszíni ellenőrzés eredménye mindenben megfelel az előírásoknak, úgy azt a teljesítési igazolás kiállítása céljából a teljesítésigazoló személy elé terjeszti.
(5)A teljesítésigazolásra jogosult személy az Ávr. 102/B. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel dönt a kedvezményezett beszámolójának, záró beszámolójának elfogadásáról vagy elutasításáról, esetleges visszafizetési kötelezettségéről, döntéséről értesíti a kedvezményezettet.
(6)A támogatott tevékenység befejezése a költségvetési támogatás teljes összegének elszámolásáról készített beszámoló alapján és annak teljesítésigazolásra jogosult személy általi elfogadásával történik.
(7)A szerződésben meghatározott fenntartási időszak alatt benyújtott fenntartási jelentést – megbízott szervezet hiányában – a szakmai szervezeti egység a (2) és (3) bekezdésben foglaltak szerint ellenőrzi, a teljesítésigazolásra jogosult személy az (5) bekezdésben foglaltaknak megfelelően fogadja el.
(8)Az Ávr. 102/B. § (2) bekezdése szerinti záró jegyzőkönyvet a szakmai szervezeti egység készíti el.
(9)Az Ávr. 102/B. § (2) bekezdése szerinti záró beszámoló elfogadására a teljesítésigazolásra jogosult személy jogosult.

VII. Fejezet

Záró rendelkezések 29. § Ez az utasítás a közzétételét követő 30. napon lép hatályba.

Varga Mihály s. k., nemzetgazdasági miniszter

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.