Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

32/2006. (X. 9.) GKM utasítása a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetőjének hatáskörébe utalt jogok gyakorlásáról

Miről szól ez a jogszabály?

Ez az utasítás a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) fejezetének felügyeletét ellátó szerv vezetőjének hatáskörébe tartozó jogok gyakorlásáról szól, különös tekintettel a költségvetési tervezésre, végrehajtásra és elszámolásra.

Kire vonatkozik: A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium fejezetébe tartozó intézményi és fejezeti kezelésű költségvetési előirányzatok; A GKM vezetői, szakállamtitkárai és a minisztérium egyes főosztályai (pl. Költségvetési Főosztály, Közbeszerzési, Tervezés-koordinációs és Kontrolling Főosztály).

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Energia- és hálózatos ágazati jog
Szakaszok
11
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A GKM fejezetébe tartozó intézményi és fejezeti kezelésű költségvetési előirányzatok tervezését és összeállítását.
  • A költségvetési folyamatok évközi figyelemmel kísérését és az előirányzatok módosítását.
  • A fejezeti kezelésű előirányzatok és célelőirányzatok kezelését.
  • A költségvetési beszámolást, zárszámadást és az előirányzat-maradvány megállapítását, felhasználását.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium fejezetébe tartozó intézményi és fejezeti kezelésű költségvetési előirányzatok.
  • A GKM vezetői, szakállamtitkárai és a minisztérium egyes főosztályai (pl. Költségvetési Főosztály, Közbeszerzési, Tervezés-koordinációs és Kontrolling Főosztály).

Melyek a főbb pontok?

  • A tervezést és előkészítést a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár irányítja.
  • A költségvetési javaslat összeállításáért és véglegesítéséért a Költségvetési Főosztály felelős.
  • A miniszter állapítja meg a fejezet felügyelete alá tartozó költségvetési szervek költségvetését és jóváhagyja a létszámot.
  • A költségvetési alapokmányt és az elemi költségvetést a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár, illetve a felügyeletet gyakorló szakállamtitkár/kabinetfőnök hagyja jóvá március 31-ig.
  • A fejezeti kezelésű előirányzatok kizárólag a költségvetési törvényben meghatározott célra használhatók fel.
  • A költségvetési beszámolókat a Költségvetési Főosztály vizsgálja felül, és a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár, illetve a felügyeletet gyakorló szakállamtitkár/kabinetfőnök hagyja jóvá.

Energia- és hálózatos ágazati jog

8

Energia- és hálózatos ágazati jog

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (11)
  1. 165. §
  2. 1. § Az utasítás hatálya Az utasítás hatálya kiterjed a Gazdasági és Közlek
  3. 2. § A költségvetési javaslat összeállítása,
  4. 3. § A költségvetési folyamatok alakulásának évközi
  5. 24. § ának (5) bekezdése],
  6. 49. § ának g) pontja, és 93. §-ának (7) bekezdése]
  7. 4. § A fejezeti kezelésű előirányzatok, célelőirányzatok
  8. 5. § Költségvetési beszámolás, zárszámadás,
  9. 149. § ának (3) bekezdése szerinti értékelést követően
  10. 6. § Vegyes rendelkezések (1) A költségvetési szervek törzskönyvi nyilvánta
  11. 7. §

32/2006. (X. 9.) GKM utasítása a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetőjének hatáskörébe utalt jogok gyakorlásáról.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium fejezetét érintő, egyes – az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényben (a továbbiakban: Áht.), valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.)

165. §

ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetője hatáskörébe utalt jogok átruházásáról, valamint a felügyeleti szervi feladatok ellátásáról a következők szerint rendelkezem:

1. §Az utasítás hatálya Az utasítás hatálya kiterjed a Gazdasági és Közlekedési

Minisztérium fejezetébe tartozó intézményi és fejezeti kezelésű költségvetési előirányzatokra, kivéve a 26. cím alatti EU integráció fejezeti kezelésű előirányzatot.

2. §

A költségvetési javaslat összeállítása, elemi költségvetés

(1)A tervezést és annak megalapozását szolgáló előkészítés feladatait, az ágazati stratégiai célok és prioritások kialakítását fejezeti szinten a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár irányítja (Áht. 49. §-a, Ámr. 21–26. §-ai).
(2)Az intézmények költségvetése tervezésének előkészítési feladatait – az előző év(ek) teljesítési adatai, a prioritások, az érvényesítendő követelmények meghatározásával – a felügyeletet gyakorló szakállamtitkár, illetve kabinetfőnök közreműködésével, a Belső Fejlesztési Főosztály és a Költségvetési Főosztály bevonásával, a Közbeszerzési, Tervezés-koordinációs és Kontrolling Főosztály végzi.
(3)A fejezeti kezelésű előirányzatok tervezésének előkészítését, a fejezeti feladatok, kötelezettségek, determinációk számbavételét, valamint azok teljesítéshez szükséges előirányzatok felmérését – a szakmai kezelők és a Stratégiai Főosztály bevonásával – a felügyeletet gyakorló szakállamtitkár, kabinetfőnök közreműködésével a Közbeszerzési, Tervezés-koordinációs és Kontrolling Főosztály végzi.
(4)A költségvetési javaslatnak a Pénzügyminisztérium (a továbbiakban: PM) által kiadott tervezési köriratban foglaltak szerinti összeállításáért, a PM-mel egyeztetett költségvetési javaslat véglegesítéséért és a szöveges indokolás elkészítéséért – a fejezet felügyelete alá tartozó költségvetési szervek, valamint a fejezeti kezelésű előirányzatok szakmai kezelőinek a bevonásával, a felügyeletet gyakorló szakállamtitkárok, kabinetfőnök közreműködésével – a Költségvetési Főosztály felelős (Ámr. 24–27. §-ai).
(5)A Kormány által benyújtott költségvetési törvénytervezet parlamenti bizottsági tárgyalása során, a Parlamenti Kapcsolatok Főosztály felelős a költségvetési törvénytervezethez beérkező összes módosító- és kapcsolódó módosító javaslatnak a Közbeszerzési, Tervezés-koordinációs és Kontrolling Főosztályra történő soron kívüli eljuttatásáért, a minisztérium álláspontjának kialakítása érdekében. A parlamenti bizottságokban való képviseletért a Költségvetési és a Gazdasági Bizottság tekintetében – az érintett szakmai főosztályok, valamint a Stratégiai Főosztály bevonásával – a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár, más parlamenti bizottságok vonatkozásában a szakmai feladataik ellátása tekintetében felügyeletet gyakorló szakállamtitkár, kabinetfőnök felelős.
(6)A költségvetési törvény kihirdetését követően a Költségvetési Főosztály előterjesztése, a Tulajdonosi és Intézmény-felügyeleti Bizottság javaslata alapján, a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár egyetértésével a miniszter
a)megállapítja a fejezet felügyelete alá tartozó azon költségvetési szervek költségvetését, kiemelt kiadási és bevételi előirányzatait, amelyek nem tartoznak az Országgyűlés, a Kormány hatáskörébe [Áht. 49. §-ának d) pontja, Áht. 52.§ -ának (4) bekezdése],
b)jóváhagyja, a GKM Igazgatás kivételével, a GKM fejezetbe sorolt költségvetési szervek létszámát, átcsoportosítási jogot gyakorol – az Áht. 39. §-ának (1) bekezdésé- ben foglaltakra figyelemmel – a fejezeten belüli, illetve címen belüli létszámkeretek tekintetében a Kormány rendeletében meghatározott módon [Áht. 49. §-ának h) pontja, Ámr. 58. §-ának (7) és (10) bekezdései].
(7)A költségvetési törvényben megállapított fejezeti kezelésű előirányzatok programok szerinti felosztását, a felügyeletet gyakorló szakállamtitkárok, kabinetfőnök bevonásával, a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár koordinációja és előterjesztése alapján a miniszter hagyja jóvá.
(8)A fejezeti kezelésű előirányzatok elemi költségvetését az előirányzat kijelölt szakmai kezelője – a Költségvetési Főosztály által előzetesen biztosított adatok ismeretében – a (7) bekezdésben, valamint az Ámr. 41–43. §-aiban foglaltak figyelembevételével készíti el elektronikus formában és papír alapon is, majd megküldi a Költségvetési Főosztály részére.
(9)A költségvetési alapokmányt, valamint az elemi költségvetést felügyeleti hatáskörben:
a)a költségvetési szerveket érintően, az intézmények által benyújtott dokumentációknak a Költségvetési Főosztály által történt ellenőrzését és felülvizsgálatát követően, a Tulajdonosi és Intézmény-felügyeleti Bizottság javaslata alapján a – miniszter által átadott jogkörben – a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár,
b)a fejezeti kezelésű előirányzatok esetén, a szakmai kezelők által elkészített dokumentációknak a Költségvetési Főosztály által történt ellenőrzését és felülvizsgálatát követően a felügyeletet gyakorló szakállamtitkár, kabinetfőnök hagyja jóvá a tárgyév március 31. napjáig [Áht. 49. §-ának
d)pontja, Ámr. 44. §-ának (1) bekezdése]. A költségvetési alapokmány és az elemi költségvetés felülvizsgálatát a Költségvetési Főosztály vezetője aláírásával igazolja.

A jóváhagyott költségvetési alapokmányok Ámr. szerinti közzétételéről a Költségvetési Főosztály gondoskodik.

(10)A költségvetési szervekre és a fejezeti kezelésű előirányzatokra vonatkozó, az intézmények és a fejezeti kezelésű előirányzatok szakmai kezelői által elkészített, s fejezeti szintre összesített előirányzat-felhasználási tervet a Költségvetési Főosztály vezetője írja alá, s gondoskodik annak a PM, valamint a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) részére történő megküldéséről [Ámr.

138/B. §-ának (5) bekezdése].

3. §A költségvetési folyamatok alakulásának évközi

figyelemmel kísérése, az előirányzatok módosítása

(1)A költségvetés végrehajtása során a GKM fejezetébe tartozó intézményi és fejezeti kezelésű költségvetési előirányzatokról, előirányzat módosításokról – a Forrás SQL egységes információs rendszerben – a Költségvetési Főosztály folyamatos nyilvántartást vezet, az intézmények saját hatáskörében végrehajtott módosítások esetén az intézmények adatszolgáltatása alapján. A felügyeleti szervi hatáskörű előirányzat-módosítások a Költségvetési Főosztály vezetőjének egyetértésével kerülnek jóváhagyásra.
(2)Felügyeleti szervi jogkörben a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár hatáskörébe tartozik:
a)a fejezeti kezelésű előirányzat – az előirányzat céljának, rendeltetésének megfelelő, az érintett fejezetek megállapodásán alapuló – fejezetek közötti átcsoportosítása tekintetében az előirányzat-módosítás jóváhagyása, a kiemelt előirányzatok (fő összegüket nem érintő) átcsoportosítására kiterjedően is, ha a költségvetési törvény másként nem rendelkezik [Áht. 24. §-a (12) bekezdésének
b)pontja, Ámr. 46. §-a (1) bekezdésének d) pontja, illetve
(2)bekezdése],
b)indokolt esetben, a központi költségvetési szervek saját hatáskörű előirányzat-módosítási jogosultságának a felügyeleti szervi hatáskörbe vonása [Áht. 93. §-ának (2) bekezdése], amely intézkedésről a költségvetési szervet és a Kincstárt a Költségvetési Főosztály írásban értesíteni köteles,
c)a költségvetési szerveknél a feladatok, illetve bevételek elmaradása esetén – értékelés alapján – az adott intézmény kiadási és bevételi előirányzatának, a támogatási előirányzat egyidejű változtatásával, vagy változtatása nélküli csökkentése [Ámr. 48. §-a (1) bekezdésének
c)pontja],
d)a költségvetési szervek jóváhagyott előirányzatai felhasználásának – amennyiben azokat bizonyos feltételhez köti – indokolt esetben év közbeni időszakos korlátozása, vagy saját rendelkezésébe vonása [Ámr. 48. §-a (1) bekezdésének d) pontja].
e)a fejezet felügyelete alá tartozó központi költségvetési szerveknél – egyszeri vagy tartós jelleggel – az intézmény felügyeletét gyakorló szakállamtitkár, kabinetfőnök és a Költségvetési Főosztály javaslata alapján, a költségvetési szerv és a Kincstár egyidejű írásbeli tájékoztatása mellett
ea)a fejezeti kezelésű előirányzatok terhére, továbbá címen belül, a költségvetési szervek közötti átcsoportosítással pótelőirányzat, vagy új előirányzat engedélyezése [Ámr. 48. §-a (1) bekezdésének a) pontja],
eb)a kiadási és az ahhoz kapcsolódó bevételi előirányzatok növelésével többletfeladat elrendelése [Ámr. 48. §-a (1) bekezdésének b) pontja],
ec)a felújítási előirányzat terhére a pénzügyminiszter egyetértésével átcsoportosítás engedélyezése a működési költségvetés javára [Áht. 24. §-ának
(4)bekezdése, Ámr. 48. §-a (1) bekezdésének
e)pontja].
f)a fejezeti kezelésű előirányzatoknál – eltérő rendelkezés hiányában – az előirányzat szakmai kezelőjének kezdeményezése és a Költségvetési Főosztály javaslata alapján a nem tervezett, a jóváhagyott bevételi előirányzaton felüli, a tényleges többletnek megfelelő összeggel az adott fejezeti kezelésű előirányzat kiadási és bevételi előirányzata növelésének engedélyezése, illetve az eseti bevétel rendeltetésének megfelelően új előirányzat megállapítása [Ámr. 46. §-ának (5) bekezdése],
g)a pénzügyminiszter egyetértése esetén a fejezeti kezelésű előirányzatok egyes jogcímcsoportjain, vagy annak jogcímein belül az előirányzat-csoportok, illetve kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás engedélyezése, amennyiben az a személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok előirányzatának növelésére irányul [Áht.

24. §

ának (5) bekezdése],

h)a pénzügyminiszter vagy a Kormány jóváhagyását követően, a fejezet felügyelete alá tartozó költségvetési szervek és a fejezeti kezelésű előirányzatok előirányzat-maradványának jóváhagyása, egyidejűleg meghatározva a kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat maradvány felhasználásának célját, rendeltetését [Áht.

49. §ának g) pontja, és 93. §-ának (7) bekezdése]

(3)Felügyeleti szervi jogkörben a Költségvetési Főosztály vezetőjének hatáskörébe tartozik:
a)a fejezeti kezelésű előirányzatok egyes jogcímcsoportjain, vagy annak jogcímein belül az előirányzat-csoportok, illetve – a személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok kivételével – a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosításnak – a fejezeti kezelésű előirányzat szakmai kezelő szervezeti egység vezetőjének kezdeményezésére – az engedélyezése, figyelembe véve, hogy a fejezeti kezelésű előirányzatok kizárólag a költségvetési törvényben meghatározott célra használhatók.
b)a központi költségvetési szervek működésére és felhalmozási kiadásaira a költségvetési törvényben megállapított, illetve év közben módosított előirányzatok alapján a Kincstár által megnyitásra kerülő havi időarányos költségvetési előirányzat-felhasználási kereten – a költségvetési szervek között, az éves előirányzat 8%-át meg nem haladó mértékű és legfeljebb 3 havi visszapótlás melletti – korrekció engedélyezése,(a végrehajtott korrekciónak fejezeti szinten minden hónapban nulla egyenleget kell mutatnia) [Ámr. 109. §-ának (6)–(7) bekezdései],
c)a kötelezettségvállalással terhelt fejezeti kezelésű előirányzat-maradvány jóváhagyását megelőzően teljesítendő kifizetéskor, illetve a kötelezettségvállalás bejelentése előtti előirányzat-módosítás [Ámr. 46. §-ának (10) bekezdése].

4. §A fejezeti kezelésű előirányzatok, célelőirányzatok

kezelése

(1)A fejezeti kezelésű előirányzatok kizárólag a költségvetési törvényben meghatározott célra használhatók fel [Áht. 24. §-ának (9) bekezdése].
(2)A GKM fejezetbe sorolt fejezeti kezelésű előirányzatok, célelőirányzatok felhasználásáért, a rendelkezési jogosultságok betartásáért, a kezelői feladatok ellátásáért, valamint azok ellenőrzéséért – ha a költségvetési törvény, illetve kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – a pénzügyminiszterrel egyetértésben szabályozott GKM rendeletben és az adott előirányzatra vonatkozó külön utasításban, szabályzatban foglaltak figyelembevételével a jelen utasítás mellékletében kijelölt szervezetek vezetői (továbbiakban: szakmai kezelői) a felelősek.
(3)Szabályozás-koordinációs feladatkörében a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználására vonatkozó szabályrend kialakítását, folyamatos aktualizálását a Közbeszerzési, Tervezés-koordinációs és Kontrolling Főosztály fogja össze.

5. §

Költségvetési beszámolás, zárszámadás, előirányzat-maradvány megállapítása, felhasználása

(1)A költségvetés teljesítéséről készülő időközi, féléves és éves beszámolók tekintetében a Költségvetési Főosztály vezetője felügyeleti hatáskörben meghatározza a beszámolók beküldési határidejét, előírja a szöveges indoklás részletes szabályait, a kötelezően előírtakon túlmenő adatszolgáltatást (Ámr. 146. §-a és 149. §-a).
(2)A zárszámadással kapcsolatos munkálatokat a PM által évenként meghatározottak alapján – a Költségvetési Főosztály vezetőjével egyetértésben – a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár koordinálja.
(3)A költségvetési szervek és a fejezeti kezelésű előirányzatok időközi, féléves és éves beszámolóit a Költségvetési Főosztály vizsgálja felül. A beszámoló felülvizsgálatát a Költségvetési Főosztály vezetője aláírásával igazolja.
(4)A költségvetési szervek beszámolóit a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár – az Ámr.

149. §ának (3) bekezdése szerinti értékelést követően

hagyja jóvá. A Költségvetési Főosztály az elfogadott beszámolási dokumentáció visszaküldésével értesíti a költségvetési szerv vezetőjét. A fejezeti kezelésű előirányzatok beszámolóit a felügyeletet gyakorló szakállamtitkár, kabinetfőnök hagyja jóvá.

(5)A fejezet szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok gazdálkodásáról készített összesített – 1091 szektor – éves és féléves költségvetési beszámolóját a Költségvetési Főosztály vezetője, mint a beszámoló elkészítéséért felelős vezető, valamint a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár, mint a fejezet gazdasági felügyeletéért felelős vezető írja alá.
(6)A fejezet maradvány-elszámolását a Költségvetési Főosztály fogja össze, és felülvizsgálat után készíti elő jóváhagyásra.
(7)A Vagyongazdálkodási Főosztály gondoskodik az Ámr. 149/A. §-ával elrendelt – az Ámr. 19. számú mellék- lete szerinti – adatszolgáltatási kötelezettség bekéréséről, valamint a szakmai főosztályok írásos véleményének kikérésével minősíti a szervezetek tevékenységét, amelyet minden év június 15-éig köteles megküldeni a Költségvetési Főosztály részére. A Költségvetési Főosztály a PM részére évente június 30-áig küldi meg az értékelést.
(8)A kormányzati szektor fogalmába tartozó államháztartáson kívüli szervezetek – az Ámr. 164/A. §-ával elrendelt, az Ámr. 20. számú melléklete szerinti – éves és évközi adatszolgáltatását a Vagyongazdálkodási Főosztály teljesíti a Költségvetési Főosztály egyidejű tájékoztatásával.

6. §Vegyes rendelkezések (1) A költségvetési szervek törzskönyvi nyilvántartásba

vételéről, valamint a törzskönyvi nyilvántartás adatait érintő változások – ideértve a nyilvántartásból való törlést is – átvezetéséről felügyeleti szervi hatáskörben a Költségvetési Főosztály vezetője gondoskodik [Áht. 88. §-ának

(5)–(6) bekezdései, és 88/A. §-ának (4) bekezdése].
(2)A fejezethez tartozó költségvetési szervek szervezeti és működési szabályzatát – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a Tulajdonosi és Intézmény-felügyeleti Bizottságnak a költségvetési szerv felett felügyeletet gyakorló szakállamtitkár, kabinetfőnök véleményének kikérésével készített javaslata és a Vagyongazdálkodási Főosztály előterjesztése alapján a miniszter hagyja jóvá.
(3)Az önállóan gazdálkodó költségvetési szerv gazdasági szervezetének vezetőjét (gazdasági vezetőt) – ha jogszabály kivételt nem tesz – a költségvetési szerv vezetőjének a kezdeményezésére, a Tulajdonosi és Intézmény-felügyeleti Bizottság javaslata és a Vagyongazdálkodási Főosztály előterjesztése alapján, a miniszter határozatlan időre bízza meg és menti fel. A további munkáltatói jogokat a költségvetési szerv vezetője gyakorolja [Ámr. 18. §-ának
(1)bekezdése].
(4)A fejezeti kezelésű előirányzatok számviteli politikáját, ennek keretében az eszközök és források Értékelési Szabályzatát, Leltározási Szabályzatot és a Pénzkezelési Szabályzatot, valamint a számlarendet a Költségvetési Főosztály egyetértését követően a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár hagyja jóvá.
(5)A fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználása során érvényesíteni kell a következő jogszabályok és szabályozások előírásait:
a)a Gazdasági Minisztérium vállalkozási célelőirányzatainak szabályozásáról szóló 1/2001. (I. 5.) GM rendelet,
b)a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium egyes támogatási programjainak részletes szabályairól szóló 19/2004. (II. 27.) GKM rendelet,
c)az Útpénztár fejezeti kezelésű előirányzat felhasználásának szabályozásáról, valamint az országos közúthálózattal összefüggő feladatok ellátásáról szóló 122/2005. (XII. 28.) GKM rendelet,
d)az ITD-H Befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési tanácsadás célelőirányzat felhasználásának és kezelésének szabályozásáról szóló 29/2005. (V. 5.) GKM rendelet,
e)a tőzsdei bevezetésre készülő vállalkozások támogatása fejezeti kezelésű előirányzatból nyújtható támogatások felhasználásával kapcsolatos eljárási rendről szóló 56/2006. (VII.3.) GKM rendelet,
f)az egyes fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről szóló 58/2006. (VIII.11.) GKM rendelet,
g)az egyes iparjogvédelmi oltalmak megszerzésének és fenntartásának a magyar találmányok külföldi bejelentése célelőirányzatból történő támogatásáról szóló 9/2003. (II. 28.) GKM rendelet,
h)a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium egyes előirányzatai felhasználásában, kezelésében részfeladatokat ellátó közreműködő szervezetekről szóló 80/2004. (V. 18.) GKM rendelet,
i)az informatikai, távközlés-fejlesztési és frekvenciagazdálkodási célelőirányzat felhasználásának és kezelésének szabályairól szóló 11/2001. (IV. 24.) MeHVM rendelet,
j)a Magyar Köztársaság költségvetése Gazdasági és Közlekedési Minisztérium fejezetének Útpénztár előirányzata tervezésének és felhasználásának részletes szabályairól szóló 10/2006. (V. 16.) GKM utasítás,
k)az egyes fejezeti kezelésű költségvetési előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről és hatáskörökről szóló 2/2006. (IHK 2.) IHM utasítás
l)a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Beruházás-ösztönzési célelőirányzatának felhasználásáról, a nemzetgazdasági jelentőségű beruházások támogatásának finanszírozásáról szóló 20/2005. GKM szabályzat,
m)a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium költségvetése 2006. évi fejezeti kezelésű előirányzatainak felhasználásáról szóló 4/2006. GKM szabályzat,
n)a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium egyes fejezeti kezelésű (cél) előirányzatainak egységes szemléletű felhasználásáról, kezeléséről, működéséről szóló 11/2005.

GKM szabályzat,

o)a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium költségvetési fejezetében szereplő egyes célelőirányzatok forrásainak terhére meghirdetett pályázatok egységes szemléletű kezeléséről szóló 10/2005. GKM szabályzat,
p)a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium költségvetési fejezetében szereplő egyes célelőirányzatok forrásainak terhére odaítélt támogatásokkal kapcsolatos követelések egységes szemléletű kezelésére vonatkozó 3/2005.

GKM szabályzat,

q)a magyar találmányok külföldi bejelentése célelőirányzat kezelésének rendjéről szóló 7/2005. GKM szabályzat,
r)a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium gazdálkodásával kapcsolatos folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzésről szóló 8/2005. GKM szabályzat,
s)az informatikai, távközlés-fejlesztési és frekvenciagazdálkodási feladatok fejezeti kezelésű előirányzat forrásainak terhére folyósítandó támogatások felhasználásának szabályozásáról szóló 5487/3/2005. IHM rendelkezés.

7. §Záró rendelkezések (1) Ez az utasítás 2006. október 16-án lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a fejezet felügyeletét ellátó szerv

vezetőjének hatáskörébe utalt jogok gyakorlásáról szóló 8/2006. (IV. 7.) GKM utasítás.

(2)Jelen utasításban nem szabályozott kérdésekben a Magyar Köztársaság költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásáról szóló törvény, az Áht., az Ámr., a kincstári rendszer működésével kapcsolatos pénzügyi szolgáltatások teljesítésének rendjéről szóló 36/1999. (XII. 27.) PM rendelet, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2006. (MK 94.) GKM utasítás, valamint az egyéb vonatkozó jogszabályok, belső utasítások, szabályzatok rendelkezéseit, előírásait kell alkalmazni.

Dr. Kóka János s. k., gazdasági és közlekedési miniszter

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.