2014. LXXV. törvény az európai területi társulásról
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a törvény az európai területi társulások (ETT) magyarországi alapítására, működésére, felügyeletére és megszűnésére vonatkozó szabályokat rögzíti, kiegészítve az Európai Unió vonatkozó rendeleteit. Célja a gazdasági, társadalmi és területi kohézió erősítése, valamint a határokon átnyúló együttműködés előmozdítása.
Kire vonatkozik: Magyarországi székhelyű európai területi társulások; Külföldi székhelyű európai területi társulásban magyar jog szerinti tagként részt vevő szervezetek.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Energia- és hálózatos ágazati jog
- Szakaszok
- 24
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- Az európai területi társulások (ETT) alapításának, szervezetének, működésének és megszűnésének feltételeit Magyarországon.
- A magyarországi székhelyű ETT-k nyilvántartásba vételét és az ezzel kapcsolatos eljárásokat.
- Az ETT-k tagságára és tevékenységére vonatkozó korlátozásokat és lehetőségeket.
- Az ETT-k gazdálkodását, felügyeletét és ellenőrzését.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- Magyarországi székhelyű európai területi társulások.
- Külföldi székhelyű európai területi társulásban magyar jog szerinti tagként részt vevő szervezetek.
Melyek a főbb pontok?
- Az ETT magyar elnevezése „európai területi társulás” (rövidítve: ETT).
- Az ETT elsődlegesen gazdasági tevékenység folytatása céljából nem alapítható, és közhatalmi tevékenységet nem végezhet.
- Az ETT nevének tartalmaznia kell az „európai területi társulás” elnevezést; ha valamely tag felelőssége korlátolt, akkor a „korlátolt felelősségű európai területi társulás” elnevezést.
- Az ETT nyilvántartásba vétellel jön létre, és a nyilvántartásba vételről szóló határozat jogerőre emelkedését követően kezdheti meg tevékenységét.
Energia- és hálózatos ágazati jog
Energia- és hálózatos ágazati jog
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (24)
- 4. § Az európai területi társulás neve az „európai területi társulás” elnev
- 7. § (1) A Hatóság a magyarországi székhelyű európai területi társulás ad
- 8. § Az európai területi társulás az egyezményben meghatározott cél megvaló
- 9. § (1) Az európai területi társulás – mint jogszabályban meghatározott,
- 11. § (1) A Rendelet 6. cikke alkalmazásában illetékes hatóság – amennyiben
- 12. § A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ellenőrzés lefolytatása céljából meg
- 13. § Ha a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal azt észleli, hogy az európai terü
- 14. § (1) A Rendelet 13. cikke alkalmazásában az európai területi társulá
- 16. § Megszűnik az európai területi társulás, ha az egyezményben meghatáro
- 17. § A Hatóság a Fővárosi Törvényszék előtt kezdeményezi az ETT nyilvánt
- 18. § (1) Az európai területi társulás megszűnése és megszüntetése esetén –
- 19. § (1) Az európai területi társulás az ETT nyilvántartásból való törlésse
- 22. § A Fővárosi Törvényszék az általa nyilvántartott európai területi társu
- 23. § A Hatóság a Fővárosi Törvényszék által nyilvántartásba vett európai
- 25. § Ha e törvény hatálybalépésekor a Fővárosi Törvényszék előtt nyilvántar
- 26. § A 4. §-tól eltérően az e törvény hatálybalépéséig Magyarországon n
- 29. § Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény
- 30. § A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. tö
- 31. § A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthi
- 32. § A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény
- 33. § A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról
- 34. § A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. tör
- 35. § Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 31. § (5) bekezdé
- 37. § Hatályát veszti a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az
2014. LXXV. törvény az európai területi társulásról.
Az Országgyűlés a gazdasági, társadalmi és területi kohézió megerősítése és a határokon átnyúló, transznacionális, illetve régiók közötti együttműködés előmozdítása érdekében – összhangban az Európai Unió jogi aktusaival – a következő törvényt alkotja:
I. FEJEZET
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Hatály 1. § (1) A „european grouping for territorial cooperation” (EGTC, európai területi együttműködési csoportosulás) magyar elnevezése „európai területi társulás” (rövidített nevén: ETT).
Civil tv.) előírt, a közhasznú jogállás megszerzésére vonatkozó feltételeknek, az európai területi társulás közhasznú jogállást szerezhet.
A törvényt az Országgyűlés a 2014. november 25-i ülésnapján fogadta el.
II. FEJEZET
AZ EURÓPAI TERÜLETI TÁRSULÁS ALAPÍTÁSA 4. Alapítás
4. §Az európai területi társulás neve az „európai területi társulás” elnevezést tartalmazza. Ha az európai területi társulás
valamely tagjának felelőssége korlátolt, az európai területi társulás neve a „korlátolt felelősségű európai területi társulás” elnevezést tartalmazza.
A nyilvántartásban az alábbi adatok szerepelnek:
7. §(1) A Hatóság a magyarországi székhelyű európai területi társulás adatairól elektronikus nyilvántartást vezet
(a továbbiakban: ETT nyilvántartás).
8. §Az európai területi társulás az egyezményben meghatározott cél megvalósítása érdekében önállóan gazdálkodik
9. §(1) Az európai területi társulás – mint jogszabályban meghatározott, jogi személynek minősülő egyéb szervezet
beszámolókészítési, könyvvezetési és számviteli kötelezettségére a számvitelről szóló törvényt, valamint a felhatalmazása alapján kiadott jogszabályokban előírt rendelkezéseket kell alkalmazni.
IV. FEJEZET
FELÜGYELET ÉS ELLENŐRZÉS 10. § (1) Az európai területi társulás működésének törvényességét a Hatóság felügyeli, a hatósági ellenőrzésre irányadó törvényi rendelkezések szerint.
11. §(1) A Rendelet 6. cikke alkalmazásában illetékes hatóság – amennyiben törvény vagy kormányrendelet eltérően nem
rendelkezik – a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal.
12. §A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ellenőrzés lefolytatása céljából megkeresheti a létrehozás helye szerinti tagállam
illetékes hatóságát, amennyiben a külföldi székhelyű európai területi társulásban magyar jog szerinti tag vesz részt.
13. §Ha a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal azt észleli, hogy az európai területi társulás gazdálkodása körében jogellenesen
jár el, felhívja a törvényes állapot helyreállítására. Súlyosabb jogszabálysértés, az elfogadott egyezménybe vagy alapszabályba ütköző gazdálkodás esetén, továbbá ha az európai területi társulás nem tesz eleget a felhívásnak, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöke az európai területi társulás megszüntetése iránt eljárást kezdeményezhet a Hatóság előtt.
14. §(1) A Rendelet 13. cikke alkalmazásában az európai területi társulás tevékenységének megtiltására az adott
tevékenység hatósági ellenőrzésére hatáskörrel rendelkező szerv jogosult.
V. FEJEZET
AZ EURÓPAI TERÜLETI TÁRSULÁS MEGSZŰNÉSE 15. § Az európai területi társulás csak jogutód nélkül szűnhet meg.
16. §
Megszűnik az európai területi társulás, ha az egyezményben meghatározott időtartam eltelt vagy más, az egyezményben meghatározott megszűnési feltétel bekövetkezett, továbbá ha az európai területi társulás a jogutód nélküli megszűnéséről dönt.
17. §A Hatóság a Fővárosi Törvényszék előtt kezdeményezi az ETT nyilvántartásba vett európai területi társulás
megszüntetését, ha
18. §(1) Az európai területi társulás megszűnése és megszüntetése esetén – a felszámolási eljárást kivéve
végelszámolásnak van helye.
19. §(1) Az európai területi társulás az ETT nyilvántartásból való törléssel szűnik meg
22. §A Fővárosi Törvényszék az általa nyilvántartott európai területi társulások nyilvántartási adatait és bíróságon őrzött
iratait papír alapon a hatálybalépés napján átadja a Hatóságnak.
23. §A Hatóság a Fővárosi Törvényszék által nyilvántartásba vett európai területi társulások nyilvántartási adatait
az ETT nyilvántartásában rögzíti.
25. §Ha e törvény hatálybalépésekor a Fővárosi Törvényszék előtt nyilvántartásba-vételi (változásbejegyzési) eljárás van
folyamatban, a bíróság az európai területi társulás nyilvántartási adatait és iratait az eljárás befejezését követően papír alapon 8 napon belül adja át a Hatóságnak.
26. §A 4. §-tól eltérően az e törvény hatálybalépéséig Magyarországon nyilvántartásba vett európai területi társulás
neve az e törvény hatálybalépését követően tartalmazhatja az „európai területi együttműködési csoportosulás” elnevezést az „európai területi társulás” elnevezés helyett.
29. §Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény
30. §A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 3. § (1) bekezdés a) pontjában az „európai
területi együttműködési csoportosulás” szövegrész helyébe az „európai területi társulás” szöveg lép.
31. §A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló
1994. évi XLII. törvény 1. § (5a) bekezdés 3. pontjában az „európai területi együttműködési csoportosulás” szövegrész helyébe az „európai területi társulás” szöveg lép.
32. §A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény
33. §A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló
1997. évi LXXX. törvény 5. § (2) bekezdésében az „európai területi együttműködési csoportosulás” szövegrész helyébe az „európai területi társulás” szöveg lép.
34. §A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény 21. § 2. pontjában az „európai területi
együttműködési csoportosulás” szövegrész helyébe az „európai területi társulás” szöveg lép.
35. §Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 31. § (5) bekezdésében az „európai területi együttműködési
csoportosulás” szövegrész helyébe az „európai területi társulás” szöveg lép.
37. §Hatályát veszti a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló
2011. évi CLXXXI. törvény 4. § k) pontja.
Áder János s. k., Kövér László s. k., köztársasági elnök az Országgyűlés elnöke