24/2014. (III. 31.) HM utasítása az Európai Unió 2014–2020-as programozási időszak forrásainak tárca szintű tervezésével és felhasználásával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról
Miről szól ez a jogszabály?
Ez az utasítás a Honvédelmi Minisztérium és alárendelt szervezetei számára határozza meg az Európai Unió 2014–2020-as programozási időszak forrásainak tervezésével és felhasználásával kapcsolatos feladatokat. Célja a források hatékony felkutatása, tervezése és jogszerű felhasználása a honvédelmi szervezeteknél.
Kire vonatkozik: A Honvédelmi Minisztérium (HM), a honvédelmi miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ), a miniszter fenntartói irányítása alá tartozó köznevelési intézmény, valamint a Magyar Honvédség (MH) katonai szervezetei (együtt: honvédelmi szervezetek); Nem terjed ki a 2007–2013 programozási időszak keretében elindított, pályázati tevékenységgel összefüggő projektekre.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Energia- és hálózatos ágazati jog
- Szakaszok
- 19
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- Az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus, a Svájci-Magyar Együttműködési Program és egyéb uniós alapokból származó források felkutatását és felhasználását.
- A tárca képviseletét az uniós programok kidolgozásáért felelős szervezetekkel való kapcsolattartás során.
- A források célirányos tervezését, jogszerű felhasználását és az ehhez kapcsolódó adminisztrációs feladatok végrehajtását.
- A honvédelmi szervezetek projektjeinek előkészítését, megvalósítását, nyomon követését és az ehhez szükséges jelentési kötelezettségeket.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A Honvédelmi Minisztérium (HM), a honvédelmi miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ), a miniszter fenntartói irányítása alá tartozó köznevelési intézmény, valamint a Magyar Honvédség (MH) katonai szervezetei (együtt: honvédelmi szervezetek).
- Nem terjed ki a 2007–2013 programozási időszak keretében elindított, pályázati tevékenységgel összefüggő projektekre.
Melyek a főbb pontok?
- A honvédelmi szervezetek a feladatokat a HM közigazgatási államtitkár (HM KÁT) szakirányításával látják el.
- A HM Gazdasági Tervezési és Szabályozási Főosztály (HM GTSZF) koordinálja a források befogadásának és felhasználásának előkészítését, megvalósítását, nyomon követését, és negyedévente beszámolót készít a HM KÁT részére.
- Létrehoznak egy EU Forrás Koordinációs Szakértői Munkacsoportot, amelynek működését a HM GTSZF vezeti, szervezi és koordinálja, és negyedévente egyszer ülésezik.
- A honvédelmi szervezetek felelősek saját projektjeik teljes körű szakmai megvalósításáért, a beszerzésekért, a gazdálkodási, pénzügyi és számviteli feladatok ellátásáért, valamint a projekt operatív működéséért.
- Minden honvédelmi szervezet kijelöl egy EU referenst, aki a projektekkel kapcsolatos feladatokért felelős, és nevét, rendfokozatát, elérhetőségét az utasítás hatálybalépését követő 15. napig, adatváltozás esetén haladéktalanul megküldi.
- A honvédelmi szervezetek minden negyedév utolsó hónapjának 10. napjáig jelentést készítenek a folyamatban lévő projekt tevékenységről.
Energia- és hálózatos ágazati jog
Energia- és hálózatos ágazati jog
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (19)
- 1. § (1) Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: H
- 2. § A honvédelmi szervezetek az utasításban foglalt feladatokat a HM közig
- 3. § A HM KÁT gondoskodik az Európai Unió által az operatív programok keret
- 4. § A HM Gazdasági Tervezési és Szabályozási Főosztály (a továbbiakban: HM
- 5. § (1) Az utasításban foglalt feladatok szakmai támogatása érdekében EU F
- 6. § A projektmenedzsment ideiglenes csoport, amely
- 7. § A HM VGH
- 9. § A 3. §-ban meghatározott források tervezett felhasználása érdekében a
- 10. § Az EUFT-ben szereplő projektek esetében a honvédelmi szervezet a proje
- 11. § A honvédelmi szervezetek a 9. §-ban meghatározott EUFT-ben nem szerepl
- 12. § A projektekkel összefüggő ismert feladatokat és forrásszükségletet, kü
- 13. § Amennyiben a projektben való részvételhez külön jogszabály alapján a m
- 14. § A pályázatokon a honvédelmi szervezet saját bevétele terhére biztosíto
- 15. § A projekt szabályos és ütemterv szerinti megvalósítása érdekében a hon
- 16. § Amennyiben a projekt előrehaladása során probléma merül fel, a projekt
- 17. § A projekt megvalósításához szükséges igazolásokat, kimutatásokat a meg
- 18. § A honvédelmi szervezetek a projekt teljes időszaka alatt, beleértve a
- 19. § A források megnyílásához történő igazodás és a rövid határidők megfele
- 20. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba
24/2014. (III. 31.) HM utasítása az Európai Unió 2014–2020-as programozási időszak forrásainak tárca szintű tervezésével és felhasználásával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján a következő utasítást adom ki:
1. §(1) Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelmi miniszter közvetlen
alárendeltségébe tartozó szervezetekre, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra (a továbbiakban: KNBSZ), a miniszter fenntartói irányítása alá tartozó köznevelési intézményre, valamint a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezetek) terjed ki.
2. §A honvédelmi szervezetek az utasításban foglalt feladatokat a HM közigazgatási államtitkár (a továbbiakban: HM KÁT)
szakirányításával látják el.
3. §A HM KÁT gondoskodik az Európai Unió által az operatív programok keretében, az Európai Gazdasági Térség és a
Norvég Finanszírozási Mechanizmus, a Svájci-Magyar Együttműködési Program és az egyéb európai uniós alapokból elérhető források felkutatása és felhasználása érdekében
4. §A HM Gazdasági Tervezési és Szabályozási Főosztály (a továbbiakban: HM GTSZF) a projektek megvalósításával
kapcsolatban
5. §(1) Az utasításban foglalt feladatok szakmai támogatása érdekében EU Forrás Koordinációs Szakértői Munkacsoportot
(a továbbiakban: munkacsoport) hozok létre, amelynek működését – a HM KÁT által jóváhagyott ügyrend keretei között – a HM GTSZF vezeti, szervezi és koordinálja.
6. §A projektmenedzsment ideiglenes csoport, amely
7. §A HM VGH
9. §A 3. §-ban meghatározott források tervezett felhasználása érdekében a HM GTSZF az 5. § (2) bekezdésében
meghatározott szervezetek együttműködésével összeállítja és felterjeszti az EUFT-t, amely
10. §Az EUFT-ben szereplő projektek esetében a honvédelmi szervezet a projekt indulását lehetővé tévő forrás
hozzáférhetővé válásakor – ideértve különösen a pályázati lehetőség megnyílását – pályázati szándékát az EUFT-ben szereplő hivatkozás megadásával – a HM VGH egyidejű tájékoztatása mellett – jelzi a HM GTSZF részére.
11. §A honvédelmi szervezetek a 9. §-ban meghatározott EUFT-ben nem szereplő fejlesztések esetében az előkészítés alatt
álló projektterveiket, a HM GTSZF útján jóváhagyásra felterjesztik a HM KÁT részére a HM VGH egyidejű tájékoztatása mellett. A HM GTSZF a HM KÁT által támogathatónak ítélt projektterveket további ügyintézés céljából haladéktalanul visszaküldi a kezdeményező honvédelmi szervezeteknek.
12. §A projektekkel összefüggő ismert feladatokat és forrásszükségletet, különösen az önrész és az előfinanszírozási
kötelezettségből eredő költségvetési igényt tervezni szükséges. A honvédelmi szervezetek által felterjesztett és jóváhagyott projekthez szükséges, más forrásból nem biztosítható önrész költségvetési fedezetét a tárca költségvetésében kell biztosítani.
13. §
Amennyiben a projektben való részvételhez külön jogszabály alapján a miniszter írásos támogatása szükséges, a honvédelmi szervezet a miniszteri támogató nyilatkozatot legalább 8 munkanappal a projekt beadását megelőzően
14. §A pályázatokon a honvédelmi szervezet saját bevétele terhére biztosított önrésszel is részt vehet. Ilyen esetben projekt
indítására vonatkozó döntés előtt kezdeményezi a szükséges előirányzat-módosítást.
15. §A projekt szabályos és ütemterv szerinti megvalósítása érdekében a honvédelmi szervezetek a folyamatban levő
projekt tevékenységről minden negyedév utolsó hónap 10. napjáig jelentést készítenek, és azt megküldik a HM VGH részére. A beérkező jelentések alapján a HM VGH a HM GTSZF részére összesített adatszolgáltatást állít össze a projektek előrehaladásáról.
16. §Amennyiben a projekt előrehaladása során probléma merül fel, a projektet megvalósító honvédelmi szervezet és
a HM VGH a problémáról soron kívül a megoldási javaslatait és a potenciális következményeket is részletező jelentést küld a HM GTSZF útján a HM KÁT részére.
17. §A projekt megvalósításához szükséges igazolásokat, kimutatásokat a megkeresett honvédelmi szervezetek az
illetékességükbe tartozó ügyekben soron kívül állítják ki.
18. §A honvédelmi szervezetek a projekt teljes időszaka alatt, beleértve a fenntartási időszakot is gondoskodnak
a vonatkozó európai uniós, más nemzetközi, a nemzeti jogszabályok, valamint a támogatási szerződés, támogató okirat által előírt dokumentálási és iratmegőrzési kötelezettség teljesítéséről.
19. §A források megnyílásához történő igazodás és a rövid határidők megfelelő kezelése érdekében a honvédelmi
szervezetek az utasításban részükre meghatározott adatszolgáltatásokat a szolgálati elöljáró egyidejű tájékoztatása mellett közvetlenül, jelentéseiket a szolgálati út betartásával terjesztik fel.
20. §(1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba
Dr. Hende Csaba s. k., honvédelmi miniszter