13/2018. (V. 4.) ORFK utasítása az egységes európai bűnüldözési képzési rendszer első fellépési területével kapcsolatos feladatok végrehajtásáról.
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában, valamint a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, továbbá „Az egységes európai bűnüldözési képzési rendszer létrehozása”
Belső Biztonsági Alapok pályázatra az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv részéről a BBA-5.3.1-16-2016-00001 számon beadott és elnyert pályázattal kapcsolatos Belügyminisztérium Támogatás-koordinációs Főosztály IKT-2017-210-I1-00000199 sz. támogatási értesítésében meghatározott belügyminiszteri elvárások végrehajtására kiadom az alábbi utasítást:
I. FEJEZET
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Hatály 1. Az utasítás hatálya kiterjed:
a)az Országos Rendőr-főkapitányságra;
b)a Készenléti Rendőrségre (a továbbiakban: KR);
c)a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra (a továbbiakban: RRI);
d)a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központra (a továbbiakban: NEBEK);
e)a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központra (a továbbiakban: ROKK); f ) a Nemzetközi Oktatási Központra (a továbbiakban: NOK);
g)a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságokra (a továbbiakban: rendőr-főkapitányság).
2.Értelmező rendelkezések 2. Az utasítás alkalmazásában:
a)e-learning képzés: a tanuló multimédiás interaktív e-learning tananyag alapján, számítástechnikai eszközökkel folytatott önálló felkészülése, amelyhez mentor nyújt segítséget;
b)e-learning tananyag: a tanuló által igénybe vehető webes számítógép alkalmazás az e-learning képzéshez, a projekt keretében kidolgozott, akkreditált interaktív, multimédiás, infokommunikációs eszközökön alkalmazható, önálló felkészülést lehetővé tevő, strukturáltan felépített digitalizált ismeretrendszer, részét képezi az elektronikus tananyagnak;
c)elektronikus tananyag: a tananyagszerzők, mentorok és tanulók számára készített webes számítógép alkalmazás
ca)a módszertani útmutatóval,
cb)az e-learning tananyaggal,
cc)az e-learning tananyag interaktivitását, aktualizálását biztosító tudásbázissal,
cd)a tanuló tevékenységének nyilvántartását és értékelését szolgáló adatbázisokkal,
ce)üzleti logikával, valamint cf ) a mentorok számára biztosított szolgáltatások elektronikus rendszerével;
d)gamifikáció: olyan új oktatásmódszertan, amely az emberek versenyszellemére, az elektronikus játékok iránti vonzalmára alapozva különböző versenyszerű és számítógépprogram játékelemeket alkalmaz az ismeretek átadásában és megszilárdításában, a minél nagyobb tanulói érdeklődés és teljesítmény kiváltása érdekében;
e)LETS képzés: az Európai Bizottság által a közös biztonsági kihívásokra adott uniós válaszok hatékonyságának növelése, a rendvédelmi tevékenység minőségének javítása, a kölcsönös bizalom és együttműködés feltételeit megteremtő közös bűnüldözési kultúra kialakítását szolgáló stratégiai célkitűzés megvalósítása érdekében, a Belügyminisztérium által meghatározott, rendvédelmi szervek számára kötelezően végrehajtandó oktatási, továbbképzési program; f ) pilotképzés: a Belügyminisztérium által a projekt keretében támogatott LETS képzés végrehajtása, amelynek tapasztalatai beépítésre kerülnek a Belügyminisztérium által elrendelt kötelezően végrehajtandó projekt lezárását követő, három év időtartam alatt lefolytatandó képzésbe (a továbbiakban: Rendőrség teljes hivatásos állományának képzése);
g)projekt: a Belügyminisztérium által meghatározott, rendvédelmi szervek számára kötelezően végrehajtandó oktatási, továbbképzési program végrehajtásához a BBA-5.3.1-16-2016-00001 számon beadott és elnyert pályázati támogatás feladatrendszerének végrehajtására kidolgozott munka és erőforrás terv alapján, projektmenedzsment irányításával folyó szervezett tevékenységsorozat a projektcélok teljesítése érdekében;
h)projektcél: a LETS képzéshez szükséges interaktív, multimédiás, folyamatosan aktualizálható, a tanulói tevékenységet figyelemmel kísérő és a tanulói aktivitást biztosító korszerű elektronikus tananyag létrehozása a tananyaggazda irányításával, a pilotképzés sikeres lefolytatása és tapasztalatainak feldolgozása;
i)tananyaggazda: a ROKK, melynek feladata
ia)a projekt végrehajtásának szervezése és irányítása,
ib)a belügyminisztériumi követelményeknek megfelelő minőségű LETS képzéshez szükséges elektronikus tananyag elkészítésének biztosítása,
ic)az e-learning tananyag akkreditáltatása,
id)a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek hivatásos állományú tagjainak továbbképzési és vezetőképzési rendszeréről, valamint a rendészeti utánpótlási és vezetői adatbankról szóló 2/2013. (I. 30.) BM rendelet (a továbbiakban: BM rendelet) értelmében az e-learning tananyag központi továbbképzést biztosító minősített továbbképzési programként programjegyzékbe történő nyilvántartásba vétele,
ie)az akkreditált e-learning tananyag rendelkezésre állásának biztosítása a BM távoktatási rendszerében;
j)vegyes/kombinált – blended képzés: a LETS képzés keretében lefolytatott azon képzési forma, amely bevezető, tantermi élő szóban közreadott tanári előadásokat követően, mentor közreműködésével e-learning módszerrel valósul meg.
II. FEJEZET
RÉSZLETES RENDELKEZÉSEK 3. A LETS képzésben résztvevők és a mentorok kijelölése 3. A pilotképzésen a Rendőrség hivatásos állományának 4–5. és 7–8. pontban kijelölt tagjai vesznek részt.
4.Minden rendőr-főkapitányság vezetője 2-2 fő mentort jelöl ki a rendőr-főkapitányság nemzetközi bűnügyi együttműködésben jártas hivatásos állományú tagjai közül.
5.A bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes, a KR Nemzeti Nyomozó Iroda, a NEBEK és a NOK igazgatója 2-2 fő, az RRI és a ROKK igazgatója 1-1 fő mentort jelöl ki a rendőr-főkapitánysági mentorok szakmai segítésére, az e-learning tananyag szakmai tartalma kidolgozásának támogatására.
6.A szakmai tananyagot a BBA-5.3.1-16-2016-00001 számú projekt keretében megbízott, rendvédelmi oktatásban jártas személyek az elektronikus tananyag követelményei alapján a tananyaggazda irányításával dolgozzák ki.
7.A vegyes/kombinált – blended képzésen történő részvételre minden rendőr-főkapitányság vezetője a bűnügyi szolgálati ág állományából 4-4 főt jelöl ki.
8.Az e-learning képzésen történő részvételre minden rendőr-főkapitányság vezetője 4-4, az RRI igazgatója 1 főt jelöl ki a bűnügyi szolgálati ág állományából.
9.A pilotképzést sikeresen elvégzett állomány, valamint a mentorok kivételével a Rendőrség teljes hivatásos állományának képzésére a projekt lezárását követő három éves időszakban kerül sor a BM rendeletben meghatározottak alapján. A képzés segítését a 4–5. pontban kijelölt mentorok végzik a ROKK irányításával.
4.Képzési időtartamok, feladatok 10. A pilotképzések a projekt időtartama alatt kerülnek végrehajtásra.
11.A 4–5. pont szerint kijelölt mentorok a pilotképzés során 20 tanórás felkészítésben vesznek részt. Számukra a ROKK szervez 12 tanórás tantermi felkészítést az utasítás hatálybalépését követő három héten belül, 8 tanórában pedig önképzést folytatnak a tananyaggazda által 2018. szeptember 14-ig a BM távoktatási rendszerében rendelkezésre bocsátott elektronikus tananyagból.
12.A vegyes/kombinált – blended képzésre beosztottak a pilotképzés során 8 tanórás tantermi és 12 tanórás e-learning felkészülést folytatnak. A 8 tanórás tantermi képzést a ROKK szervezi, az e-learning felkészülést a tananyaggazda által 2018. szeptember 14-ig a BM távoktatási rendszerében rendelkezésre bocsátott elektronikus tananyagból folytatják a mentorok irányításával. A csak e-learning képzésen résztvevők a pilotképzés során a teljes 20 tanórás felkészülést a tananyaggazda által 2018. szeptember 14-ig a BM távoktatási rendszerében rendelkezésre bocsátott elektronikus tananyagból folytatják a mentorok irányításával, segítésével.
13.A mentori e-learning és a tanulói képzésekre a pilotképzés során 2018. második felében kerül sor, a ROKK által 2018. szeptember 14-ig kiadott terv alapján.
14.A Rendőrség teljes hivatásos állományának képzésére a 9. pontban meghatározottak szerint 2 tanórában kerül sor a projekt folyamán elkészített és a BM távoktatási rendszerében rendelkezésre bocsátott elektronikus tananyagból e-learning képzési módszerrel.
5.A mentorok feladatai, jogosultságai 15. A 4–5. pont szerint kijelölt mentorok projekttevékenységét a projektmenedzsment irányítja a Belügyminisztérium Támogatás-koordinációs Főosztály IKT-2017-210-I1-00000199 sz. támogatási értesítésében meghatározottak szerint, a KR Költségvetési Igazgatóság Projektiroda által az utasítás hatálybalépését követő két héten belül a mentorokkal kötött megbízási szerződésben meghatározottak alapján.
16.A 4. pont szerint kijelölt mentorok a bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes közreműködésével meghatározzák azokat az ismereteket, amelyek szükségesek a nemzetközi bűnügyi együttműködést folytatók számára, ennek alapján összeállítják a kijelölt tanulók tudásszint növekedésének felmérését szolgáló kérdéseket a képzés kezdete és befejezése utáni tudásszint megállapításához. A képzés utáni tudásszint felmérés nem minősül vizsgának.
17.A 4–5. pont szerint kijelölt mentorok szakmai ismereteik alapján összegyűjtik a legjobb gyakorlatot, esettanulmányokat készítenek az elektronikus tananyaghoz, amelyet 2018. május 20-ig elektronikusan átadnak a projektmenedzsmentnek. A 4–5. pont szerint kijelölt mentorok projekt zárását követő három éven keresztül félévente frissítik a projekt keretében létrehozott tudásbázist.
18.A 4–5. pont szerint kijelölt mentorok segítik a szerv hivatásos állományának LETS képzésben részt vevő tagjait az e-learning tananyag használatában, a felmerülő kérdéseikre megadják a válaszokat. A 4. pont szerint kijelölt mentorok a hatáskörüket vagy a szakmai tudásukat meghaladó esetekben az 5. pont szerint kijelölt mentorokhoz fordulnak segítségért.
19.Az 5. pont szerint kijelölt mentorok segítik a 4. pont szerint kijelölt mentorok tevékenységét, szakmai támogatást nyújtanak a hozzájuk forduló tananyag kidolgozóknak, ellátják a szerzők által megalkotott tananyag szakmai lektorálását.
20.A bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes a 4. pont szerint kijelölt mentorok számára a projekt teljes időtartama alatt heti 2-2 órát biztosít a projektben történő feladataik ellátására, a rendőr-főkapitányság e-learning képzésben részt vevő hivatásos állományú tagjai helyszíni segítéséhez, és ehhez biztosítja számukra a szükséges utazási feltételeket.
21.A 4–5. pont szerint kijelölt mentorok a pályázati kiírásban meghatározott költségek terhére, a projekttámogatásból, a KR Költségvetési Igazgatóság Projektirodával kötött megbízási szerződés alapján pénzbeli juttatásban részesülnek.
22.Minden rendőr-főkapitányság számára a projekt költségvetéséből biztosítani kell egy-egy notebookot, amely kizárólag a nemzetközi bűnügyi együttműködéssel kapcsolatos képzéshez, az annak alapjául szolgáló tananyag aktualizálásához, valamint a tudásbázis építéséhez kapcsolódó feladatok elvégzéséhez vehető igénybe.
6.Szervezési kérdések, projektvezetés 23. A ROKK igazgatója, a bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes és a személyügyi országos rendőrfőkapitányhelyettes egyeztetve – 2018. szeptember 14-ig – kidolgozza a LETS képzésen részt vevő tanulók motivációját szolgáló, a projektfeladat keretében létrehozott gamifikációs modul által kezelt tanulói versenyben első három helyezést elért tanuló jutalmazásának módját.
24.A projektmenedzsment teendőit a ROKK látja el.
25.A projekttel kapcsolatos pénzügyi, adminisztratív tevékenységet a KR Költségvetési Igazgatóság Projektiroda végzi.
26.Az 1. pontban meghatározott szervek vezetői a projektmenedzsment számára megadnak minden szükséges támogatást a projekt sikeres végrehajtásához, ideértve különösen
a)az interaktív elektronikus tananyag kidolgozásának segítését;
b)a legjobb gyakorlat, esettanulmányok, elemzés-értékelés tapasztalatainak átadását;
c)a szakmai tanácsadást.
III. FEJEZET
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 27. Ez az utasítás a közzétételét követő második napon lép hatályba.
28.A Belügyminisztérium LETS implementálási követelménye alapján a projekt zárását követő időszakra a ROKK a BM rendelet alapján a LETS ismeretek elsajátíttatása tárgykörében 2018. szeptember 14-ig egy hároméves képzési tervet dolgoz ki.
29.A Belügyminisztérium Támogatás-koordinációs Főosztály által, a projektzárást követő három évre meghatározott feladatok ellátására a 4–5. pontban kijelölt mentorok LETS képzéssel kapcsolatos tevékenységét a ROKK irányítja.
30.A 4–5. és 7–8. pontban megjelölt szervek a kijelölt személyek
a)nevét;
b)rendfokozatát;
c)szolgálati beosztását;
d)e-mail és szolgálati telefon elérhetőségét az utasítás hatálybalépését követő 7 napon belül megküldik a ROKK igazgatójának.
31.A projekttel kapcsolatosan minden felmerülő költséget igazolni kell, mely igazolás alapján a projekt költségvetéséből azok megtérítésre kerülnek.
32.Ez az utasítás 2021. december 31-én hatályát veszti.
Papp Károly r. altábornagy s. k., országos rendőrfőkapitány