Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

171/2010. (V. 13.) Korm. rendelete a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. LVII. törvény 25. § (1) bekezdésében meghatározott egyes testületek működésének…

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a rendelet a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. LVII. törvény 25. § (1) bekezdésében meghatározott egyes testületek működésének felülvizsgálatáról szól.

Kire vonatkozik: Különböző minisztériumok és állami szervek, amelyeknek feladatait és hatásköreit érinti a rendelet; Azok a személyek és szervezetek, akikre a módosított vagy hatályon kívül helyezett rendeletek vonatkoztak.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Energia- és hálózatos ágazati jog
Szakaszok
6
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • Korábbi kormányrendeletek egyes szakaszainak hatályon kívül helyezését.
  • Korábbi kormányrendeletek egyes szövegrészeinek módosítását.
  • Az oktatási és kulturális miniszter feladat- és hatáskörének kiegészítését.
  • Egyes miniszteri rendeletek szakaszainak hatályon kívül helyezését.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • Különböző minisztériumok és állami szervek, amelyeknek feladatait és hatásköreit érinti a rendelet.
  • Azok a személyek és szervezetek, akikre a módosított vagy hatályon kívül helyezett rendeletek vonatkoztak.

Melyek a főbb pontok?

  • Számos korábbi kormányrendelet egyes paragrafusai vagy szövegrészei hatályukat vesztik.
  • Több rendeletben a "Szakbizottság", "Hivatal", "SATB", "Szakértői Munkacsoport", "Tárcaközi Bizottság" megnevezéseket miniszteri vagy más állami szervi megnevezésekre cserélik.
  • Az oktatási és kulturális miniszter feladatai közé kerül a II. világháború során és azt követően jogellenesen elvitt kulturális javak visszaszolgáltatásával kapcsolatos megállapodás végrehajtása Oroszországgal.
  • A rendelet a kihirdetését követően megalakuló első Kormány megalakulásával egyidejűleg lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

Energia- és hálózatos ágazati jog

8

Energia- és hálózatos ágazati jog

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (6)
  1. 1. § Hatályát veszti
  2. 13. § (1) bekezdés b) pontjában az „egyeztetése, megvitatása, ” szövegrész,
  3. 2. § (1) A természetes fürdővizek minőségi követelményeiről, valamint a ter
  4. 5. § (1) bekezdésében, 7. §-ában az „a földművelésügyi és vidékfejlesztési”
  5. 3. §
  6. 4. § Hatályát veszti

171/2010. (V. 13.) Korm. rendelete a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. LVII. törvény 25. § (1) bekezdésében meghatározott egyes testületek működésének felülvizsgálatáról.

A Kormány az Alkotmány 35. § (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés

c)pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. §Hatályát veszti

1.a természetes fürdővizek minőségi követelményeiről, valamint a természetes fürdőhelyek kijelöléséről és üzemeltetéséről szóló 78/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet 12. § (3) bekezdése, 15. § (4), (8) és (10) bekezdése, 2. a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint az Előcsatlakozási Támogatási Eszköz és az Európai Szomszédsági és Partnerségi Eszköz pénzügyi alapok egyes, a területi együttműködéshez kapcsolódó programjaiból származó támogatások hazai felhasználásának intézményeiről szóló 49/2007. (III. 26.) Korm. rendelet 4. §-ában az „az Európai Területi Együttműködés Tárcaközi Bizottság (a továb biak ban: ETE Tárcaközi Bizottság) jóváhagyását köve tően, illetve véleményeltérés fennmaradása esetén” szöveg, 5. § (1) és (2) bekezdése, 3. az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségről szóló 295/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 4. § d) pontjában az „ , ille tő leg a Munkavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság” szövegrész, 4. a haditechnikai termékek gyártása és a haditechnikai szolgáltatások nyújtása engedélyezésének részletes szabályairól szóló 301/2005. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. §-át megelőző alcíme, 1–2. §-a, 9. § (2) bekezdése, 14. §-a, 5. a kormányzati informatika koordinációjáról és a kapcsolódó eljárási rendről szóló 44/2005. (III. 11.) Korm. rendelet, 6. a Schengen Alap felhasználásának pénzügyi tervezési, lebonyolítási és ellenőrzési rendjének kialakításáról szóló 179/2004. (V. 26.) Korm. rendelet 2. § 5. pontja, 12. §-a, 13. § (1) bekezdés a) pontjában a „megvitatása, ” szövegrész,

13. §

(1)bekezdés b) pontjában az „egyeztetése, megvitatása, ” szövegrész, 7. a kettős felhasználású termékek és technológiák külkereskedelmi forgalmának engedélyezéséről szóló 50/2004. (III. 23.) Korm. rendelet 15. §-át megelőző alcíme, 15. §-a, 8. a haditechnikai eszközök és szolgáltatások kivitelének, behozatalának, transzferjének és tranzitjának engedélyezéséről szóló 16/2004. (II. 6.) Korm. rendelet 3. §-át megelőző alcíme, 3. §-a, 4. §-át megelőző alcíme, 4. §
(1)–(8) bekezdése, 12. § (7) bekezdése, 17. § (1) és (2) bekezdése, 9. az Eximbank által folyósítható kötött segélyhitelek feltételeiről és a segélyhitelnyújtás részletes szabályairól szóló 232/2003. (XII. 16.) Korm. rendelet 3. § b) pontja, 4. §-a, 5. § (1) és (2) bekezdésében a „Szakértői Munkacsoport javaslatával összhangban a” szövegrész, 24. §-ában az „a Szakértői Munkacsoport javaslatára” szöveg, 10. a mezőgazdasági biztosító egyesületek alapításának és működésének támogatásáról szóló 101/2001. (VI. 20.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdésében a „ , rendelkezéseit a hatálybalépés után a Bizottsághoz beérkezett támogatási kérelmek elbírálására kell alkalmazni” szövegrész, 11. a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 39. § (2) bekezdése, 39. § (3) bekezdésében a „, továbbá a véleményezésre jogosultak javaslatait a döntést hozó miniszter részére” szövegrész, 12. a mezőgazdasági termelők kibontakozási hitelkonstrukciójáról és a gazdahitel programról szóló 30/2000. (III. 10.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdésében az „és a 10. § (2) bekezdése alapján megalakult Tárcaközi Bíráló Bizottság (a továb biak ban: Bizottság)” szövegrész, 8. § (5) bekezdésében az „és a 10. § (2) bekezdése alapján megalakult Bizottság” szövegrész, 10. § (2) bekezdése, 1. számú mellékletében az „és a Tárcaközi Bíráló Bizottság” szövegrész, 13. a vegyifegyverek kifejlesztésének, gyártásának, felhalmozásának és használatának tilalmáról, valamint megsemmisítéséről szóló egyezményből eredő nyilatkozattételi kötelezettségek végrehajtásáról és az ellenőrzés rendjéről szóló 212/1998. (XII. 24.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdése, 14. a magyar légtér igénybevételéről szóló 4/1998. (I. 16.) Korm. rendelet 1/A. § (4) bekezdése, 15. a Magyar Köztársaság területén működő, a nemzetközi jog alapján kiváltságot és mentességet élvező diplomáciai és konzuli képviseletek, valamint nemzetközi szervezetek objektumai őrzésének rendjéről szóló 43/1997. (III. 12.) Korm. rendelet 1. § (5) bekezdése, 2. §-a, 3. § (1) és (2) bekezdése, 3. § (3) bekezdésében az „, ennek alapján a fenntartására vagy megváltoztatására az igazságügyi és rendészeti miniszter részére javaslatot kell tenni” szövegrész, 4. §
(1)bekezdésében a „– ha a Bizottság összehívásával járó késedelem veszéllyel járna –” szövegrész, 4. §
(2)bekezdésében az „és a Bizottságot” szövegrész, 16. az áruknak, szolgáltatásoknak és anyagi értéket képviselő jogoknak a Magyar Köztársaság Oroszországgal szembeni követeléseinek törlesztése keretében történő behozataláról szóló 85/1995. (VII. 12.) Korm. rendelet, 17. a Gazdaságbiztonsági Tartalékról szóló 84/1994. (V. 27.) Korm. rendelet 4. § (1)–(4) bekezdése, (6) bekezdése, 7. §-ában az „az érintett miniszterekkel egyetértésben” szövegrész, 18. az elektronikus közszolgáltatás biztonságáról szóló 223/2009. (X. 14.) Korm. rendelet 6. (4) bekezdésében a „ , helyi önkormányzat esetén a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervét” szöveg, 19. a szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 4. § (6) bekezdése, 20. a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter feladat- és hatásköréről szóló 134/2008. (V. 14.) Korm. rendelet 7. §
l)pontjában a „ , részt vesz a Balatoni Tárcaközi Bizottság tevékenységében” szövegrész, 21. a külügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 166/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 3. § (7) bekezdés a) pontjában a „Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Tárcaközi Bizottságot működtet, amely” szövegrész.

2. §(1) A természetes fürdővizek minőségi követelményeiről, valamint a természetes fürdőhelyek kijelöléséről és

üzemeltetéséről szóló 78/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet 12. § (4), (6)–(8) bekezdésében az „A Szakbizottság” szövegrész helyébe az „Az országos tisztifőorvos” szöveg lép.

(2)A haditechnikai termékek gyártása és a haditechnikai szolgáltatások nyújtása engedélyezésének részletes szabályairól szóló 301/2005. (XII. 23.) Korm. rendelet 4. § (5) bekezdésében a „Hivatal” szövegrész helyébe a „Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (a továb biak ban: Hivatal)” szöveg lép.
(3)A Schengen Alap felhasználásának pénzügyi tervezési, lebonyolítási és ellenőrzési rendjének kialakításáról szóló 179/2004. (V. 26.) Korm. rendelet 13. §-ában, 20. §-ában, 44. § (1) bekezdésében a „SATB” szövegrész helyébe a „határrendészetért felelős miniszter” szöveg lép.
(4)Az Eximbank által folyósítható kötött segélyhitelek feltételeiről és a segélyhitelnyújtás részletes szabályairól szóló 232/2003. (XII. 16.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdésében a „Szakértői Munkacsoport” szövegrész helyébe a „feladatkörrel rendelkező miniszter” szöveg lép.
(5)A mezőgazdasági biztosító egyesületek alapításának és működésének támogatásáról szóló 101/2001. (VI. 20.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdés e) pontjában az „a Mezőgazdasági Biztosító Egyesületi Tárcaközi Bizottságot (a továb biak ban: Bizottság)” szövegrész helyébe az „az agrárpolitikáért felelős minisztert és az államháztartásért felelős minisztert” szöveg, 5. § (2) bekezdésében az „a Bizottság” szövegrész helyébe az „az államháztartásért felelős miniszter” szöveg, 6. §-ában az „a Bizottság dönt, amely a Pénzügyminisztérium, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és az Agrárkoordinációs Fórum képviselőiből áll” szövegrész helyébe az „az államháztartásért felelős miniszter az agrárpolitikáért felelős miniszter egyetértésével, az Agrárkoordinációs Fórum véleményének kikérésével dönt” szöveg, 7. § (1) bekezdésében az „A Bizottság” szövegrész helyébe az „Az államháztartásért felelős miniszter” szöveg lép.
(6)A lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 39. § (1) bekezdésében a „Tárcaközi Bizottság (a továb biak ban: Bizottság) javaslata alapján miniszter” szövegrész helyébe az „a miniszter” szöveg lép.
(7)A mezőgazdasági termelők kibontakozási hitelkonstrukciójáról és a gazdahitel programról szóló 30/2000. (III. 10.) Korm. rendelet
a)11. § (1) bekezdésében, 11/H. § (6) bekezdésében a „Bizottság” szövegrész helyébe a „minisztérium” szöveg,
b)11/A. § (3) bekezdésében a „Bizottság Titkárságának” szövegrész helyébe, (4) bekezdésében a „Bizottság Titkárságához” szövegrész helyébe, 11/B. § (1) bekezdésében, 11/C. § (1) bekezdésében a „Bizottság Titkárságára” szövegrész helyébe, 11/H. § (1) bekezdés b) pontjában a „Bizottsághoz” szövegrész helyébe, 11. §
(1)bekezdésében, 11/H. § (3) bekezdésében a „Bizottság részére” szövegrész helyébe a „minisztériumnak” szöveg,
c)11/B. § (1) bekezdésében a „hitelintézet” szövegrész helyébe a „hitelintézetnek” szöveg lép.
(8)A magyar légtér igénybevételéről szóló 4/1998. (I. 16.) Korm. rendelet 1/A. § (2) bekezdésében a „gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter által kijelölt tárcaközi szakértői testület – a Nemzeti Légtér Koordinációs Bizottság (a továb biak ban: NLKB) –” szövegrész helyébe a „közlekedésért felelős miniszter, a honvédelemért felelős miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter együttesen” szöveg, 1/A. § (3) bekezdésében az „az NLKB tesz” szövegrész helyébe az „a (2) bekezdésben meghatározott miniszterek együttesen tesznek” szöveg lép.
(9)A Gazdaságbiztonsági Tartalékról szóló 84/1994. (V. 27.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdés b) pontjában az „a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe az „az agrárpolitikáért felelős miniszter által vezetett központi államigazgatási szerv” szöveg, 4. § (5) bekezdésében az „A GTTB” szövegrész helyébe az „Az agrárpolitikáért felelős miniszter a gazdaságpolitikáért felelős miniszter egyetértésével” szöveg, 4. § (7) bekezdésében,

5. §(1) bekezdésében, 7. §-ában az „a földművelésügyi és vidékfejlesztési” szövegrész helyébe az „az agrárpolitikáért

felelős” szöveg, 4. § (7) bekezdésében, 5. § (1) bekezdésében a „gazdasági miniszterrel” szövegrész helyébe a „gazdaságpolitikáért felelős miniszterrel” szöveg lép.

(10)Az elektronikus közszolgáltatás biztonságáról szóló 223/2009. (X. 14.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdésében az „az elektronikus közszolgáltatást” szövegrész helyébe az „a helyi önkormányzat vagy szerve kivételével az elektronikus közszolgáltatást” szöveg lép.

3. §Az oktatási és kulturális miniszter feladat- és hatásköréről szóló 167/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 7. §-a a következő

(7)bekezdéssel egészül ki: „(7) A miniszter a kultúráért való felelőssége körében, a külpolitikáért felelős miniszterrel együttműködve ellátja a II. világháború során és azt köve tően Magyarország területéről jogellenesen elvitt kulturális javak visszaszolgáltatásának elérése érdekében Oroszországgal 1992. november 11-én aláírt Megállapodás végrehajtását.”

4. §Hatályát veszti

a)a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium egyes támogatási programjainak részletes szabályairól szóló 19/2004. (II. 27.) GKM rendelet 7. § (3) bekezdése,
b)a közforgalmú, közútpótló folyami révek, kompok és az azokhoz szükséges parti létesítmények, kiszolgáló utak fenntartási, felújítási, valamint új eszköz beszerzési támogatása igénybevételének részletes szabályairól szóló 22/2009. (V. 11.) KHEM rendelet 11. § (10) bekezdésében az „önkormányzat a kérelmét a Tárcaközi Bizottság (a továb biak ban: Bizottság) felé írásban jelezze, illetve a Bizottság javaslatára – az” szövegrész, 12. §-a, 13. §-ában az „a Bizottság javaslat alapján” szövegrész, 14. § (3) bekezdése, 21. § (5) bekezdésében az „a Bizottság javaslat alapján” szövegrész,
c)a könyvtári szakfelügyeletről szóló 14/2001. (VII. 5.) NKÖM rendelet 3. § (5) bekezdésében az „a miniszter által létrehozott, az iskolai könyvtárakkal foglalkozó Tárcaközi Bizottság javaslata alapján” szövegrész.

5. §Ez a rendelet a kihirdetését köve tően megalakuló első Kormány megalakulásával egyidejűleg lép hatályba, és

a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

Bajnai Gordon s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.