Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

299/2018. (XII. 27.) Korm. rendelete az állami magasépítési beruházásokról

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a rendelet az állami magasépítési beruházások megvalósításának szabályait határozza meg, kijelölve a feladatokért felelős Beruházási Ügynökséget és részletezve a beruházások előkészítési és megvalósítási szakaszait.

Kire vonatkozik: A kormányzati magasépítési beruházások előkészítői és megvalósítói; A központi költségvetési támogatással megvalósuló önkormányzati magasépítési beruházások.

Határidők:

  • A Beruházási Ügynökség 15 napon belül hagyja jóvá az engedélyes és kivitelezési dokumentációkat, vagy kéri azok átdolgozását.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Energia- és hálózatos ágazati jog
Szakaszok
15
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A Beruházási Ügynökség (BMSK Zrt.) kijelölését és feladatait az állami magasépítési beruházások során.
  • Az állami magasépítési beruházások előkészítési és megvalósítási fázisait.
  • A kormányzati magasépítési beruházások kormányzati döntés-előkészítésének eljárási rendjét.
  • Az együttműködési kötelezettségeket a beruházás előkészítője, a Beruházási Ügynökség és a leendő vagyonkezelő között.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A kormányzati magasépítési beruházások előkészítői és megvalósítói.
  • A központi költségvetési támogatással megvalósuló önkormányzati magasépítési beruházások.

Melyek a főbb pontok?

  • A Beruházási Ügynökség valósítja meg azokat a kormányzati magasépítési beruházásokat, amelyek kivitelezési becsült értéke meghaladja a Kbt. 113. § (5) bekezdés a) pontjában meghatározott értékhatárt, vagy amelyeket a Kormány programszerűen megvalósítandónak fogad el.
  • A Beruházási Ügynökség kizárólagos joggal járulékos közbeszerzési szolgáltató, tervellenőr, beruházás-lebonyolító és építési műszaki ellenőr bizonyos esetekben.
  • Az állami magasépítési beruházás előkészítési és megvalósítási szakaszból áll, melyek részletes fázisokra bonthatók.
  • A Beruházási Ügynökség 15 napon belül hagyja jóvá az engedélyes és kivitelezési dokumentációkat, vagy kéri azok átdolgozását.

Energia- és hálózatos ágazati jog

8

Energia- és hálózatos ágazati jog

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (15)
  1. 1. § A Kormány Beruházási Ügynökségként a BMSK Beruházási, Műszaki Fejleszt
  2. 2. § (1) A Beruházási Ügynökség a megvalósítója azoknak a kormányzati magas
  3. 4. § Az állami magasépítési beruházás előkészítésének fázisai
  4. 5. § Az állami magasépítési beruházás megvalósításának fázisai
  5. 7. § A kormányzati magasépítési beruházás előkészítőjének személyére, az el
  6. 8. § A Kormány a  kormányzati magasépítési beruházás előkészítéséről szóló
  7. 9. § (1) A  kormányzati magasépítési beruházás előkészítője (előkészítő, ép
  8. 10. § Ha a kormányzati magasépítési beruházás előkészítése során állapítható
  9. 11. § (1) A kormányzati magasépítési beruházás előkészítője
  10. 12. § Ha a kormányzati magasépítési beruházás kivitelezési dokumentációjához
  11. 13. § (1) A  kormányzati magasépítési beruházás előkészítője által elkészíte
  12. 14. § (1) A  8.  § szerinti kormányzati magasépítési beruházás esetén, ha a 
  13. 15. § A Beruházási Ügynökség az  általa megvalósított kormányzati magasépíté
  14. 16. § (1) A  Kormány tagjainak feladat és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22
  15. 17. § A Kormány e rendelete szerinti eljárásrend alkalmazása alól egyedi hat

299/2018. (XII. 27.) Korm. rendelete az állami magasépítési beruházásokról.

A Kormány az állami magasépítési beruházások megvalósításáról szóló 2018. évi CXXXVIII. törvény 12. § a)–c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK 1. A Beruházási Ügynökség kijelölése

1. §A Kormány Beruházási Ügynökségként a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési

Zártkörűen Működő Részvénytársaságot jelöli ki.

2.A Beruházási Ügynökség feladatai az állami magasépítési beruházások megvalósítása során

2. §(1) A Beruházási Ügynökség a megvalósítója azoknak a kormányzati magasépítési beruházásoknak, amelyek kivitelezési

becsült értéke meghaladja a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 113. §

(5)bekezdés a) pontjában meghatározott értékhatárt.
(2)A becsült kivitelezési értéktől függetlenül a Beruházási Ügynökség a megvalósítója a Kormány által elfogadott, programszerűen megvalósítandó kormányzati magasépítési beruházásoknak.
(3)Az (1) és a (2) bekezdés szerinti kormányzati magasépítési beruházások esetén a 4. § e), j), l)–n) és p) pontja szerinti dokumentumok elkészítésére irányuló, illetve e dokumentumok elkészítését magába foglaló beszerzési és közbeszerzési eljárások járulékos közbeszerzési szolgáltatója kizárólagos joggal a Beruházási Ügynökség.
(4)A központi költségvetési támogatás felhasználásával megvalósuló önkormányzati magasépítési beruházások esetén, amelyek kivitelezési becsült értéke meghaladja a Kbt. 113. § (5) bekezdés a) pontjában meghatározott értékhatárt, a beruházás tervellenőre, beruházás-lebonyolítója és építési műszaki ellenőre, valamint járulékos közbeszerzési szolgáltatója kizárólagos joggal a Beruházási Ügynökség.
(5)Az (1) bekezdésben foglaltak alól kivételt képeznek:
a)azok az állami magasépítési beruházások, amelyek előkészítésének és megvalósításának részletszabályait külön törvény határozza meg, ideértve a kapcsolódó térségfejlesztéssel összefüggő magasépítési beruházásokat,
b)a honvédelmi, katonai, valamint nemzetbiztonsági célú és rendeltetésű építményeket érintő beruházások, azaz a sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások szabályairól szóló 40/2002. (III. 21.) Korm. rendelet 2. § 2. pontjában, valamint az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 3/B. § (1a) bekezdésében meghatározott építmény létrehozására, felújítására vagy átalakítására irányuló beruházások,
c)a külképviseleteken, illetve a diplomáciai célú építményeken megvalósuló állami magasépítési beruházások,
d)az állami magasépítési beruházások megvalósításáról szóló 2018. évi CXXXVIII. törvény 5. § (2) bekezdése szerinti beruházások.
(6)A Beruházási Ügynökség az (1)–(3) bekezdésben foglalt feladatai ellátása során együttműködik a kormányzati magasépítési beruházás előkészítőjével, illetve a központi költségvetési támogatás felhasználásával megvalósuló önkormányzati magasépítési beruházással érintett helyi önkormányzattal.
(7)Abban az esetben, ha a Beruházási Ügynökség a kormányzati magasépítési beruházás előkészítője és megvalósítója is egyben, a Beruházási Ügynökség együttműködik a beruházás tárgya szerint érintett miniszterrel.
3.Az állami magasépítési beruházások szakaszai 3. § Az állami magasépítési beruházás előkészítési és megvalósítási szakaszból áll.

4. §Az állami magasépítési beruházás előkészítésének fázisai

a)megvalósíthatósági tanulmány készítése,
b)fenntartási és üzemeltetési modell kidolgozása,
c)hatástanulmány, szakvélemények, szakértői tanulmányok készítése,
d)beruházási terv készítése,
e)tervezési program elkészítése, f ) költség- és időkalkuláció elkészítése,
g)helyszínvizsgálat lefolytatása,
h)beruházási program elkészítése,
i)beruházási alapokmány és program elfogadása,
j)tervpályázat lebonyolítása,
k)településrendezési eszközök elkészítése, a beruházással érintett ingatlan jogi helyzetének rendezése,
l)vázlatterv készítése,
m)jóváhagyási terv készítése,
n)engedélyezési dokumentáció készítése,
o)engedélyeztetés lefolytatása,
p)kivitelezési dokumentáció elkészítése.

5. §Az állami magasépítési beruházás megvalósításának fázisai

a)az állami magasépítési beruházás megvalósítására vonatkozó közbeszerzési eljárások előkészítése és lefolytatása,
b)az állami magasépítési beruházás megvalósítására vonatkozó szerződések előkészítése és megkötése,
c)az építési műszaki ellenőri tevékenység ellátása,
d)az üzempróbák lefolytatása, üzembe helyezés,
e)megvalósulási dokumentáció készíttetése, f ) a műszaki átadás-átvétel lebonyolítása,
g)a használatbavételi engedélyezési, illetve tudomásulvételi eljárásban való közreműködés,
h)a szavatossági és jótállási jogok érvényesítése.

II. FEJEZET

A KORMÁNYZATI MAGASÉPÍTÉSI BERUHÁZÁSOK KORMÁNYZATI DÖNTÉS-ELŐKÉSZÍTÉSI RENDJE 4. Eljárási szabályok 6. § A Kormány a megfelelően előkészített, kivitelezési dokumentációval rendelkező kormányzati magasépítési beruházások megvalósítását hagyja jóvá.

7. §A kormányzati magasépítési beruházás előkészítőjének személyére, az előkészítésére irányuló kormány-előterjesztés

tartalmára, az előkészítéséről szóló kormánydöntésre a Beruházás Előkészítési Alap felhasználásáról szóló kormányrendeletben foglaltakat kell alkalmazni.

8. §A Kormány a  kormányzati magasépítési beruházás előkészítéséről szóló döntése szerinti határozatában

rendelkezhet arról, hogy a kormányzati magasépítési beruházás előkészítési fázisának befejezését követően a kivitelezési dokumentációt jóvá kívánja hagyni.

9. §(1) A  kormányzati magasépítési beruházás előkészítője (előkészítő, építtető) együttműködik a  kormányzati

magasépítési beruházás előkészítése során a Beruházási Ügynökséggel, valamint a Kormány határozatában megjelölt, a beruházás eredményeként megvalósuló létesítmény leendő vagyonkezelőjével, üzemeltetőjével (a továbbiakban együtt: vagyonkezelő).

(2)Az együttműködés keretében a Beruházási Ügynökség, a leendő vagyonkezelő és üzemeltető véleményezi a beruházás előkészítési dokumentációit, illetve a Beruházási Ügynökség jóváhagyja az engedélyes dokumentációt, valamint a kivitelezési dokumentációt.
(3)A kormányzati magasépítési beruházás tervellenőre kizárólagos joggal a Beruházási Ügynökség. A Beruházási Ügynökség a tervellenőri tevékenység során ellenőrzi a beruházás terveinek, dokumentációjának tartalmát az építés minőségének, a szakszerű kivitelezés biztosításának, valamint az egyéb jogszabályokban meghatározott követelményeknek az érvényre juttatása érdekében.

10. §Ha a kormányzati magasépítési beruházás előkészítése során állapítható meg, hogy a beruházás becsült kivitelezési

értéke meghaladja a 2. § (1) bekezdésében meghatározott értéket, a kormányzati magasépítési beruházás előkészítője haladéktalanul bevonja a Beruházási Ügynökséget az előkészítésbe.

11. §(1) A kormányzati magasépítési beruházás előkészítője

a)az engedélyes dokumentációt, valamint
b)a kivitelezési dokumentációt azok elkészültét követő 3 napon belül véleményezés és jóváhagyás céljából megküldi a Beruházási Ügynökség részére.
(2)A Beruházási Ügynökség 15 napon belül
a)jóváhagyja az (1) bekezdés szerinti dokumentumokat, vagy
b)egyet nem értése esetén kéri a megküldött dokumentáció átdolgozását vagy kiegészítését a dokumentáció vitatott pontjainak és indokainak megjelölésével.
(3)Ha a kormányzati magasépítési beruházás előkészítője a (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben
a)egyetért a Beruházási Ügynökség véleményével, átdolgozza a (1) bekezdés szerinti dokumentációt és ismételt jóváhagyásra megküldi a Beruházási Ügynökség részére,
b)nem ért egyet a Beruházási Ügynökség véleményével, kezdeményezheti a Kormány döntését a beruházás érintett dokumentációjának jóváhagyása érdekében, azzal, hogy a Kormány döntését kezdeményező előterjesztésben a beruházással érintett miniszter bemutatja a Beruházási Ügynökség álláspontját.
(4)A kivitelezési dokumentációhoz szükséges költségvetést a Beruházási Ügynökség költségszakértő útján véleményezteti, és azt a kivitelezési dokumentáció keretében hagyja jóvá.

12. §Ha a kormányzati magasépítési beruházás kivitelezési dokumentációjához készült költségvetés alapján haladja meg

a kivitelezés becsült értéke a 2. § (1) bekezdésében meghatározott értéket, a kormányzati magasépítési beruházás előkészítője haladéktalanul tájékoztatja a Beruházási Ügynökséget, és a 11. § alapján jóváhagyásra megküldi az előkészítés dokumentációját a Beruházási Ügynökség részére.

13. §(1) A  kormányzati magasépítési beruházás előkészítője által elkészített és a  Beruházási Ügynökség által jóváhagyott

kivitelezési dokumentációja alapján a Beruházási Ügynökség a Kbt. 53. § (5) bekezdése szerint – külön kormánydöntés nélkül – feltételes közbeszerzési eljárást folytat le a beruházás megvalósítására.

(2)Az (1) bekezdés szerint lefolytatott feltételes közbeszerzési eljárás alapján az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter a Kormány döntését kezdeményezi a kormányzati magasépítési beruházás megvalósítása érdekében.

A Kormány egyedi határozatban dönt a kormányzati magasépítési beruházás megvalósításáról, az ahhoz szükséges kötelezettségvállalás összegéről, továbbá minden olyan kérdésről, amely a kormányzati magasépítési beruházás megvalósítása érdekében szükséges.

14. §(1) A  8.  § szerinti kormányzati magasépítési beruházás esetén, ha a  Beruházási Ügynökség egyetért a  beruházás

előkészítési dokumentációjával, az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter a kivitelezési dokumentációt jóváhagyás céljából a Kormány elé terjeszti.

(2)A Kormány (1) bekezdés szerinti jóváhagyása esetén a Beruházási Ügynökség és az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter a 13. § szerint jár el.

15. §A Beruházási Ügynökség az  általa megvalósított kormányzati magasépítési beruházás műszaki átadás-átvételét

követően gondoskodik a beruházás átadásáról.

16. §(1) A  Kormány tagjainak feladat és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 17.  § (3)  bekezdésében

meghatározott beruházások előkészítése tekintetében a 2. § (3) bekezdését, a 9. § (2) és (3) bekezdését, a 10. §-t, a 11. §-t és a 12. §-t nem kell alkalmazni.

(2)Az (1) bekezdés hatálya alá tartozó beruházások tekintetében a beruházás előkészítője által elkészített kivitelezési dokumentációt az előkészítő a Beruházási Ügynökség jóváhagyása nélkül terjesztheti a Kormány elé a 8. § szerinti esetben.
(3)Az (1) bekezdés hatálya alá tartozó beruházások tekintetében az előkészítésért felelős személy és a Beruházási Ügynökség köteles együttműködni. Ennek keretében az előkészítésért felelős személy az előkészítést elrendelő kormánydöntést követően negyedévente tájékoztató jelentést készít a Beruházási Ügynökség számára az előkészítés helyzetéről, továbbá tájékoztatás céljából megküldi a Beruházási Ügynökség részére a tervezési programot, az engedélyezési dokumentációt, a kivitelezési dokumentációt, továbbá a végleges építési engedélyt.
(4)Az együttműködés keretében a Beruházási Ügynökség a kivitelezés során negyedévente tájékoztató jelentést készít az előkészítésért felelős személy részére, illetve külön is tájékoztatja, ha a teljesítési határidőt befolyásoló körülmény merül fel. A Beruházási Ügynökség továbbá a döntéshozatal előtt kikéri az előkészítésért felelős személy véleményét a műszaki tartalom változására, illetve a szerződés módosítására vonatkozó döntés meghozatalát megelőzően.

17. §A Kormány e rendelete szerinti eljárásrend alkalmazása alól egyedi határozatában felmentést adhat

III. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 18. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – 2019. január 1-jén lép hatályba.

(2)A 2. § (4) bekezdése 2020. január 1-jén lép hatályba.

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.