6/2016. (IV. 29.) FM utasítása a földművelésügyi miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szervek, továbbá a tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok által lefolytatott beszerzési és közbeszerzési eljárások…
Miről szól ez a jogszabály?
Ez az utasítás a földművelésügyi miniszter irányítása alá tartozó szervezetek beszerzési és közbeszerzési eljárásainak előkészítését szabályozza. Célja, hogy egységesítse és ellenőrizhetővé tegye ezeket a folyamatokat.
Kire vonatkozik: A földművelésügyi miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szervek; A miniszter tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok, valamint azok többségi részesedésével működő gazdasági társaságok.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Energia- és hálózatos ágazati jog
- Szakaszok
- 14
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A központosított közbeszerzés körén kívül eső közbeszerzések előkészítését.
- A nettó nyolcmillió forintot meghaladó értékű, nem közbeszerzési eljárás keretében kötendő szerződéseket.
- A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződések módosítását, ha az ellenérték több mint öt százalékkal meghaladná az eredeti értéket.
- A nem közbeszerzési eljárás keretében kötött szerződések módosítását, ha az ellenértéket érinti.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A földművelésügyi miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szervek.
- A miniszter tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok, valamint azok többségi részesedésével működő gazdasági társaságok.
Melyek a főbb pontok?
- Az ajánlatkérő intézménynek harminc nappal a beszerzési eljárás megindítása vagy a szerződés megkötése előtt be kell szereznie a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárának előzetes egyetértését.
- Az előzetes egyetértéshez szükséges kezdeményezést az 1. melléklet szerinti formában kell elkészíteni, minden lapon az aláírásra jogosult képviselő aláírásával és oldalszámmal ellátva.
- A kezdeményezést elektronikus úton egyeztetni kell a minisztériummal szerződéses viszonyban lévő felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóval.
- A közigazgatási államtitkár különösen indokolt esetben mentesítést adhat az előzetes egyetértés beszerzése alól, ha az veszélyeztetné a határidőben történő eredményes lefolytatást, a projekt megvalósítását vagy a szerződés tervezett megkötését.
Energia- és hálózatos ágazati jog
Energia- és hálózatos ágazati jog
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (14)
- 1. §
- 2. § Az utasítás rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell az ajánlatkérő
- 3. § (1) Az utasítás rendelkezéseit a Kbt. szerződésmódosításra vonatkozó 1
- 5. §
- 6. § Az ajánlatkérő intézménynek az 1. melléklet szerinti kezdeményezést
- 7. § (1) Az ajánlatkérő intézmény a 6. § szerint egyeztetett, a felelős
- 8. § (1) Az Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály előkészíti a
- 9. § A közigazgatási államtitkár döntéséről az Intézményfelügyeleti és Per
- 10. § (1) Az ajánlatkérő intézmény kérésére a közigazgatási államtitkár kü
- 11. § Az Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály az ügyiratot azon
- 12. § A minősített adatot, illetve alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érd
- 13. § A közigazgatási államtitkár támogató állásfoglalása vagy mentesítése h
- 14. § A közigazgatási államtitkár állásfoglalása vagy mentesítése az ajánla
- 15. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba
6/2016. (IV. 29.) FM utasítása a földművelésügyi miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szervek, továbbá a tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok által lefolytatott beszerzési és közbeszerzési eljárások előkészítésének egyes kérdéseiről.
A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendeletben meghatározott feladat- és hatáskörömben eljárva – figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a közbeszerzési eljárások előkészítésének egyes kérdéseiről az alábbi utasítást adom ki:
1. §(1) Az utasításban foglaltakat a földművelésügyi miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szervek, a tulajdonosi
joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok, továbbá az azok többségi részesedésével működő gazdasági társaságok (a továbbiakban együtt: ajánlatkérő intézmény) által kiírni tervezett, a központosított közbeszerzés körén kívül eső közbeszerzések előkészítése során kell alkalmazni.
Kbt.) 9. § (8) bekezdés k) pontja szerint, ha a szolgáltatást a Kbt. 5. § (1) bekezdés szerinti ajánlatkérő vagy az ajánlatkérők társulása jogszabályban vagy hatósági határozatban meghatározott kizárólagos jog alapján nyújtja.
2. §Az utasítás rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell az ajánlatkérő intézmény által megkötni tervezett, a Kbt.19. §
3. §(1) Az utasítás rendelkezéseit a Kbt. szerződésmódosításra vonatkozó 141. §-ának megfelelően alkalmazni kell a
5. §
6. §Az ajánlatkérő intézménynek az 1. melléklet szerinti kezdeményezést elektronikus úton, szerkeszthető formában
történő megküldéssel egyeztetnie kell a minisztériummal szerződéses viszonyban lévő felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóval egyetértése beszerzése érdekében.
7. §(1) Az ajánlatkérő intézmény a 6. § szerint egyeztetett, a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó egyetértő
aláírásával és bélyegzőjével, valamint az ajánlatkérő intézmény aláírásra jogosult képviselőjének aláírásával ellátott adatlapot elektronikus úton megküldi a szakmai felügyelet gyakorlását végző minisztériumi főosztálynak (a továbbiakban: szakfőosztály), amelynek vezetője egyetértése esetén aláírja az adatlapot, és legfeljebb 3 munkanapon belül elektronikusan továbbítja az Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály részére, a kozbesz.adatlap@fm.gov.hu e-mail címre. A szakfőosztály a továbbításról másolatban értesíti az ajánlatkérő intézményt is.
8. §(1) Az Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály előkészíti a kezdeményezéssel kapcsolatos közigazgatási
államtitkári döntést. A közigazgatási államtitkári döntésre irányuló ügyiratot felülvizsgálat előtt be kell mutatni a Költségvetési Főosztály, a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár, a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet esetében az állami földekért felelős államtitkár részére.
9. §A közigazgatási államtitkár döntéséről az Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály annak kézhezvételét
követően haladéktalanul, elektronikus úton tájékoztatja az ajánlatkérő intézményt, valamint az adatlap aláírására jogosult szakfőosztályt. Az ajánlatkérő intézmény a közigazgatási államtitkár támogató állásfoglalása esetén a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 320/2015. (X. 30.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet) előírtak szerint jár el, ha a tervezett közbeszerzési eljárás vagy a szerződés a Korm. rendelet hatálya alá tartozik.
10. §(1) Az ajánlatkérő intézmény kérésére a közigazgatási államtitkár különösen indokolt esetben mentesítést adhat
a közbeszerzési eljárás keretében megkötendő, illetve a nem közbeszerzési eljárás keretében megkötendő, 8 millió forintot meghaladó szerződésekre vonatkozó előzetes egyetértés beszerzése alól, ha az előzetes egyetértés beszerzése a közbeszerzési eljárás határidőben történő eredményes lefolytatását, a projekt megvalósítását, illetve a szerződés tervezett megkötését veszélyeztetné. A 2. melléklet szerinti formában elkészített kérelmet az ajánlatkérő intézménynek a szakfőosztály részére kell – elektronikus úton megküldve – benyújtania. A kérelemben meg kell jelölni a sürgősség indokát, amely nem eredhet az ajánlatkérő mulasztásából.
11. §Az Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály az ügyiratot azonnali aláírást igénylő formában megküldi
a közigazgatási államtitkár részére úgy, hogy az ügyiratot felülvizsgálat előtt bemutatja a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár, továbbá a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet esetében az állami földekért felelős államtitkár részére. Informatikai tárgyú beszerzés esetében a kérelmet a Projektkoordinációs és IT Biztonságfelügyeleti Főosztály részére is meg kell küldeni.
12. §A minősített adatot, illetve alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdeket érintő vagy különleges biztonsági
intézkedést igénylő beszerzések esetében a titokvédelmi szabályok érvényesülését biztosítani kell.
13. §A közigazgatási államtitkár támogató állásfoglalása vagy mentesítése hiányában az ajánlatkérő intézmény
a Korm. rendeletben előírt engedélyezési eljárást nem indíthatja meg, valamint az ajánlati felhívást, a részvételi felhívást, az ajánlattételi felhívást vagy tárgyalási meghívót nem teheti közzé, illetve nem küldheti meg, a 2. § szerinti szerződést nem kötheti meg, illetve a 3. § szerinti szerződést nem módosíthatja.
14. §A közigazgatási államtitkár állásfoglalása vagy mentesítése az ajánlatkérő intézménynek a közbeszerzési eljárás
jogszabályoknak megfelelő lefolytatásáért való felelősségét nem érinti. Az ajánlatkérő intézmény a közigazgatási államtitkár támogató állásfoglalása esetén is dönthet a beszerzés, illetve a szerződéskötés elhalasztásáról vagy elmaradásáról.
15. §(1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba
Dr. Fazekas Sándor s. k., földművelésügyi miniszter