Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

26/2012. (IV. 21.) HM utasítása a honvédelmi szervezetek gazdálkodását racionalizáló és kiadásait csökkentő intézkedésekről

Miről szól ez a jogszabály?

Ez az utasítás a honvédelmi szervezetek gazdálkodásának racionalizálását és kiadásainak csökkentését célozza a 2012-es és 2013-as költségvetési hiánycél biztosítása érdekében.

Kire vonatkozik: A Honvédelmi Minisztériumot (HM) és a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezeteket; A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot (KNBSZ), a HM Tábori Lelkészi Szolgálatot és a Magyar Honvédség (MH) katonai szervezeteit.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Energia- és hálózatos ágazati jog
Szakaszok
6
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • Üres álláshelyek és munkakörök betöltését, valamint külső foglalkoztatások engedélyezését.
  • Megbízási és vállalkozási szerződések megkötését és meghosszabbítását.
  • Intézményi működési kiadások csökkentését és beszerzési tilalmakat.
  • Vagyonértékesítést és költségmegtakarítási intézkedéseket.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Honvédelmi Minisztériumot (HM) és a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezeteket.
  • A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot (KNBSZ), a HM Tábori Lelkészi Szolgálatot és a Magyar Honvédség (MH) katonai szervezeteit.

Melyek a főbb pontok?

  • Az üres álláshelyek és munkakörök csak különösen indokolt esetben, a miniszter engedélyével tölthetők fel.
  • Az intézményi működési kiadások 10%-kal csökkentésre kerülnek, kivéve a személyi juttatásokat és járulékokat, valamint bizonyos pénzügyi előirányzatokat.
  • Beszerzési tilalom van érvényben bútor, személygépjármű, informatikai eszköz és telefon beszerzésére, kivéve uniós forrásból vagy NATO programok keretében.
  • A honvédelmi szervezetek vezetői felülvizsgálják feladataikat, szabad forrásaikat és kötelezettségvállalásaikat, javaslatot téve a további költségmegtakarításokra.

Energia- és hálózatos ágazati jog

8

Energia- és hálózatos ágazati jog

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (6)
  1. 2. § A 2012. és 2013. évi költségvetési hiánycél biztosításához szükséges t
  2. 3. § (1) A HM VGHÁT és a HVKF irányításával a HM
  3. 4. § Az ezen utasításban elrendelt feladatok végrehajtására
  4. 6. § A tárgyévi költségvetési gazdálkodás során kiemelt figyelmet kell ford
  5. 7. § A költségvetési év során terven felüli többletfeladatok
  6. 8. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba

26/2012. (IV. 21.) HM utasítása a honvédelmi szervezetek gazdálkodását racionalizáló és kiadásait csökkentő intézkedésekről.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. §

(2)bekezdés g) pontja alapján, figyelemmel az (5) bekezdés a) pont af) alpontjában, valamint az államháztartásról szóló 2011. CXCV. törvény 9. § (1) bekezdés d) és f) pontjában foglaltakra, a honvédelmi szervezetek gazdálkodásának racionalizálására és kiadásai csökkentésére a következő utasítást adom ki: 1. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra (a továbbiakban: KNBSZ), a HM Tábori Lelkészi Szolgálatra, továbbá a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezetek) terjed ki.

2. §A 2012. és 2013. évi költségvetési hiánycél biztosításához szükséges további intézkedésekről szóló 1036/2012

(II. 21.) Korm. határozat végrehajtása és a takarékos gazdálkodás érdekében:

a)a honvédelmi szervezeteknél – az MH katonai szervezetei kivételével – az utasítás hatályba lépését követően az állománytáblákban és a munkaköri jegyzékekben rendszeresített, de jelenleg be nem töltött, tartósan üres beosztások és munkakörök – az utasítás hatálybalépését megelőzően megkezdett és folyamatban lévő személyügyi eljárásokkal kapcsolatos feltöltések kivételével – csak különösen indokolt esetekben, a miniszter engedélyével tölthetők fel. A 2012. évre biztosított időszaki és részfoglalkozású, állományon kívüli béralap terhére történő foglalkoztatásokra új szerződések csak kivételesen indokolt esetben, a KNBSZ esetében a miniszter, az MH katonai szervezetei vonatkozásában a Honvéd Vezérkar főnöke (a továbbiakban: HVKF), az utasítás hatálya alá tartozó más honvédelmi szervezetek tekintetében a HM közigazgatási államtitkára (a továbbiakban: HM KÁT) engedélyével köthetőek, a hatályos szerződések pedig e vezetők engedélyével hosszabbíthatók meg. A 2012. április 1-jét követő időszakra jóváhagyott béralap az érintett munkakörök, beosztások feltöltésének engedélyezését is jelenti;
b)a honvédelmi szervezet vezetője a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény szerinti megbízási szerződésen, vagy szellemi tevékenység kifejtésére irányuló vállalkozási szerződésen alapuló jogviszonyra új szerződést – a NATO Biztonsági Beruházási Program Magyarország területén történő megvalósítása érdekében, a „NATO beszállításra alkalmas” minősítésekkel kapcsolatos eljárás bevételei terhére, az eljárásba bevont személyekkel, az európai uniós forrást tartalmazó programokkal kapcsolatos feladatok keretében, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál, valamint a műveleti területen megbízásos jogviszonyban foglalkoztatottakkal kötött szerződések kivételével – csak egyedi esetben, az MH katonai szervezetei vonatkozásában HVKF, az utasítás hatálya alá tartozó más honvédelmi szervezetek vonatkozásában a HM KÁT előzetes engedélyével köthet. A lejárt szerződések
–amennyiben meghosszabbításuk többletkiadást generál na – szintén csak egyedi esetekben, a HVKF, illetve a HM KÁT előzetes engedélye alapján hosszabbíthatóak meg;
c)az intézményi működési kiadások – ide nem értve a személyi juttatásokat és járulékokat, valamint a 2012. évi intézményi és központi költségvetési javaslatok elkészítésének és jóváhagyásának rendjéről szóló 374-6/2012. nyilvántartási számú HM körlevél 2. mellékletében felsorolt pénzügyi jellegű előirányzatokat – 10%-kal kerülnek csökkentésre. A feladat végrehajtása érdekében a honvédelmi szervezetek vezetői haladéktalanul áttekintik költségvetési javaslataikat, valamint a honvédelmi tárca 2012. évre vonatkozó rövid távú tervében szereplő, jóváhagyott feladataikat, és az elöljáró honvédelmi szervezetek részére javaslatot tesznek azok szükség szerinti módosítására;
d)a honvédelmi szerveztek számára az intézményi beruházás keretében történő bútor, személygépjármű, informatikai eszköz és telefonbeszerzés vonatkozásában beszerzési tilalmat rendelek el. A beszerzési tilalom nem vonatkozik az európai uniós forrást tartalmazó előirányzatokra, a NATO finanszírozási programok, valamint a közös finanszírozású NATO-programok keretében megvalósuló beszerzésekre;
e)a d) pont szerint érintett honvédelmi szervezetek felülvizsgálják beszerzési terveiket, valamint beszerzési eljárásaikat annak érdekében, hogy a tiltás alá tartozó termékkörök beszerzéseire biztosított előirányzatok forráshiányos területekre történő átcsoportosítását kezdeményezni tudják. Amennyiben a tervezett beszerzés elhagyása nem támogatható, a tiltás feloldását a HM Gazdasági Tervezési és Szabályozási Főosztály (a továbbiakban: HM GTSZF) útján kell kezdeményezni. A tilalmak kizárólag rendkívül indokolt, egyedi esetekben kerülhetnek feloldásra, ezért a kérelmeket megfelelő tartalommal, részletes indokolással az esetleges elutasítás következményeinek ismertetésével kell előkészíteni;
f)a HM GTSZF
fa)az e) pont szerinti kérelmekre vonatkozó forma nyomtatványokat az érintett honvédelmi szervezetek részére az utasítás hatálybalépését követően haladéktalanul, elektronikus úton megküldi,
fb)a beérkezett kérelmeket ellenőrzi, döntésre előkészíti és a beérkezést követő 3 munkanapon belül – a HM védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára (a továbbiakban: HM VGHÁT) útján – jóváhagyásra felterjeszti a HM KÁT részére,
fc)a kérelmeket a jóváhagyást követően azonnal megküldi a Magyar Államkincstár elnöke részére,
fd)a kérelmekre vonatkozó döntésről annak kézhezvételét követő 3 munkanapon belül tájékoztatja az érintett honvédelmi szervezeteket.

3. §(1) A HM VGHÁT és a HVKF irányításával a HM

Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal felülvizsgálja a HM és a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. között 21520/01/44/10-01-03 számon kötött Szolgáltatási Szerződést, a rendelkezésre álló forrásokat és a feladat hosszú távú finanszírozhatósága érdekében 2012. május 31-ig – a 2013–2022. közötti időszakra vonatkozó elsődleges forrásallokáció figyelembevételével – ismételten átfogó rendezési javaslatot állít össze.

(2)A HM HVF a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított ingó- és ingatlanvagyon 2012. évi értékesítések mielőbbi végrehajtása és a bevételek realizálása érdekében a tárcát érintő feladatokat soron kívül hajtja végre. Felügyeleti tevékenysége során gondoskodik a felesleges ingó- és ingatlanvagyon értékesítésének dinamikus végrehajtásáról és kezdeményezi a befolyó bevételek egy részének a feleslegessé vált készletek megsemmisítésére és a további értékesítési eljárások lefolytatására, pótelőirányzatként történő biztosítását.
(3)A HM VGHÁT és a HVKF irányításával a honvédelmi szervezetek vezetői 2012. április 20-ig felülvizsgálják feladataikat, szabad forrásaikat, valamint kötelezettségvállalásaikat, és javaslatot tesznek azok – a 2. § c) pontjában foglaltakon felüli költségmegtakarítást eredményező – lehetséges módosítására, valamint az abból fakadóan várható következmények – pénzügyi terhek, feladatelmaradás – rendezésére, különösen a következő területeken:
a)ingatlan bérleti szerződések;
b)képzési, oktatási kiadások;
c)tanácsadásra irányuló szolgáltatási szerződések.
(4)A honvédelmi szervezetek vezetői tanulmányi szer ződést csak indokolt és egyedi esetekben, a beosztás vagy munkakör ellátásához nélkülözhetetlen képzettség megszerzése érdekében köthetnek.
(5)A HM KÁT és a HVKF irányításával 2012. április 20-ig felülvizsgálatra kerül a 2012. évi rendezvényterv, melynek során csökkenteni kell a rendezvények számát, azok katonai biztosítási igényét, továbbá felül kell vizsgálni a katonazenekari fesztiválokon, valamint egyéb nemzetközi kulturális és sportrendezvényeken való részvételt.
(6)A honvédelmi szervezetek vezetői a 2012. évi napilap, folyóirat és sajtótermék megrendeléseik során a 2011. évi gyakorlatot alkalmazzák, mely szerint sajtótermékkel alapvetően csak a parancsnoki és sajtóiroda, valamint a közösségi helyiségek, így különösen a könyvtár kerül ellátásra.
(7)A HVKF intézkedésben szabályozza a katonai szervezetek (5) bekezdés szerinti rendezvényekre történő igénybevételét, valamint a takarékos gazdálkodással kapcsolatos egyéb követelményeit.

4. §Az ezen utasításban elrendelt feladatok végrehajtására

az intézményi sajátosságok figyelembevételével – a honvédelmi szervezetek vezetői takarékossági intézkedést adnak ki, melyben következetesen érvényesíteni kell a 2011. évi takarékossági intézkedéseikben meghatározott rendszabályokat is. 5. § A HM Közgazdasági és Pénzügyi Hivatal az elemi költségvetések jóváhagyásra történő felterjesztése során – a honvédelmi szervezetekkel történő egyeztetés, a 2/2 költségvetési alcím tekintetében pedig az MH ÖHP 2012. március 25-ig megküldött összesített javaslata alapján – végrehajtja a 2. § c) pontjában meghatározott feladatot, és a megvont előirányzatokat egyidejűleg alcímtartalékba helyezi.

6. §A tárgyévi költségvetési gazdálkodás során kiemelt figyelmet kell fordítani a beszerzési eljárások megfelelő

időben történő megindítására és lebonyolítására annak érdekében, hogy a költségvetési év végén kötelezettségvállalással nem terhelt maradvány ne keletkezzen.

7. §A költségvetési év során terven felüli többletfeladatok

végrehajtása csak a költségviselő honvédelmi szervezet jóváhagyott költségvetésében rendelkezésre álló előirányzatok terhére, a többletfeladat jóváhagyását követően lehetséges. A többletfeladat elbírálása során az elöljáró honvédelmi szervezetnek az érintett területre vonatkozó prioritásokat figyelembe kell vennie.

8. §Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba

és 2012. december 31-én hatályát veszti.

Dr. Hende Csaba s. k., honvédelmi miniszter

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.