Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

309/2011. (XII. 23.) Korm. rendelete a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokról

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a rendelet a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatások körét, valamint az ezek igénybevételére kötelezett vagy jogosult szervek körét határozza meg. A szolgáltatásokat a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. nyújtja a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságáért felelős miniszter irányítása alatt.

Kire vonatkozik: A költségvetési szerveket, amelyeknek kötelezően igénybe kell venniük a központi szolgáltató szolgáltatásait; Más központi államigazgatási szerveket, amelyek megállapodás alapján igénybe vehetik ezeket a szolgáltatásokat.

Határidők:

  • A Nemzeti Biztonsági Felügyelet 15 napon belül véleményezi a minősített adatok kezelésére szolgáló elektronikus rendszereket érintő beszerzéseket.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Energia- és hálózatos ágazati jog
Szakaszok
8
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A kötelezően biztosítandó központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatások körét.
  • A szolgáltatások igénybevételére kötelezett és jogosult szervek körét.
  • A központi szolgáltató feladatait és a szolgáltatások nyújtásának feltételeit.
  • A központi szolgáltatási megállapodások tartalmát és ellenőrzését.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A költségvetési szerveket, amelyeknek kötelezően igénybe kell venniük a központi szolgáltató szolgáltatásait.
  • Más központi államigazgatási szerveket, amelyek megállapodás alapján igénybe vehetik ezeket a szolgáltatásokat.

Melyek a főbb pontok?

  • A központi szolgáltató kizárólagosan nyújtja a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokat a 2. mellékletben meghatározott költségvetési szervek számára.
  • A szolgáltatások fedezetét a miniszter biztosítja, és a szolgáltatási díjaknak kedvezőbbeknek kell lenniük a piaci díjaknál.
  • A miniszter felmentést adhat a kötelező igénybevétel alól kiemelt biztonsági védelmet igénylő informatikai eszközök és alkalmazások esetén.
  • A Nemzeti Biztonsági Felügyelet 15 napon belül véleményezi a minősített adatok kezelésére szolgáló elektronikus rendszereket érintő beszerzéseket.

Energia- és hálózatos ágazati jog

8

Energia- és hálózatos ágazati jog

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (8)
  1. 1. § Ez a rendelet a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósít
  2. 3. § A 2. mellékletben meghatározott költségvetési szervek számára a közpon
  3. 8. § A központi szolgáltató az 1. mellékletben felsorolt szolgáltatásokat –
  4. 9. § A központi szolgáltató a 3–4. §-ban meghatározott igénybevevők részére
  5. 13. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba
  6. 15. § A Korm. rendelet 13. §-a hatályát veszti
  7. 16. § (1) A Korm. rendelet 3. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rende
  8. 20. § a (3) bekezdésében „a kormányzati célú hírközlési szolgáltató” kifejez

309/2011. (XII. 23.) Korm. rendelete a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokról.

A Kormány az Alkotmány 35. § (2) bekezdésében kapott eredeti jogalkotói hatáskörében, a 15. és 16. § tekintetében az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 182. § (1) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. §

(1)bekezdés c) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. §Ez a rendelet a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter által

(a továbbiakban: miniszter) a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: központi szolgáltató) útján nyújtott központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatások körét, és az ezen szolgáltatások igénybe vételére kötelezett, valamint az arra jogosult szervek körét határozza meg. 2. § A kötelezően biztosítandó központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatások körét az 1. melléklet határozza meg. A központi szolgáltatónak az 1. mellékletben meghatározott szolgáltatások nyújtásához szükséges, a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó termékek és szolgáltatások beszerzéseire a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló kormányrendeletnek a csatlakozásra kötelezett szervezetekre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

3. §

A 2. mellékletben meghatározott költségvetési szervek számára a központi költségvetési forrásból finanszírozott, a költségvetési szervek működéséhez szükséges központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokat kizárólag a központi szolgáltató nyújthatja, és e költségvetési szervek kötelesek e szolgáltatásokat a központi szolgáltatótól igénybe venni. 4. § A központi szolgáltató feladatát a 2. melléklet 1., valamint 2.1. pontjában meghatározott költségvetési szervek esetében a miniszterrel, illetve a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral kötött közszolgáltatási szerződés alapján látja el, amelyben a felek rögzítik az elvárt szolgáltatások körét és a szolgáltatások elvárt szintjét, valamint az általános informatikai biztonsági követelményeket (a továbbiakban: központi szolgáltatási megállapodás). A központi szolgáltatási megállapodásban foglalt szolgáltatások ellátásának fedezetét a miniszter biztosítja, egyúttal a miniszter gondoskodik arról, hogy a központi szolgáltató által alkalmazott szolgáltatási díjak kedvezőbbek legyenek a piaci szolgáltatók által alkalmazott díjak mindenkori mértékénél. 5. § (1) A központi szolgáltatási megállapodásban foglalt követelmények meghatározását és ellenőrzését a Kormány által létrehozott munkacsoport (a továbbiakban: Munkacsoport) végzi. (2) A Munkacsoport:

a)javaslatot tesz a központi szolgáltatási megállapodás tartalmára,
b)rendszeresen vizsgálja a központi szolgáltatási megállapodásban foglaltak teljesülését, és erről jelentést készít a miniszter részére. (3) A központi szolgáltatási megállapodás a Munkacsoportnak az e-közigazgatásért felelős miniszter által kijelölt tagja egyetértésével hozható létre. (4) A központi szolgáltatási megállapodás rögzíti az igénybe vételre kötelezett szervezet részvételének módját és feltételeit a központi szolgáltatási megállapodásban foglalt informatikai biztonsági követelmények teljesülésének ellenőrzésében. 6. § (1) A központi szolgáltatási megállapodás által le nem fedett egyedi igényeket a központi szolgáltató a szolgáltatások igénybe vételére kötelezett, valamint arra jogosult szervekkel kötött egyedi szolgáltatási szint alapú megállapodások (a továbbiakban: egyedi szolgáltatási megállapodás) alapján elégíti ki.
(2)A központi szolgáltatási megállapodás által le nem fedett egyedi igények költségvetési fedezetét a szolgáltatások igénybe vételére kötelezett, illetve arra jogosult szerv biztosítja.
(3)Az egyedi szolgáltatási megállapodás megkötéséig a központi szolgáltató a központi szolgáltatási megállapodás alapján végzi a szolgáltatást. 7. § A 2. melléklet 2.2. pontjában meghatározott költségvetési szerv esetében a központi szolgáltató igénybevétele egyedi szolgáltatási megállapodás útján történik. Az egyedi szolgáltatási megállapodásban foglalt szolgáltatások ellátásának fedezetét a 2.2. pontban meghatározott költségvetési szerv biztosítja.

8. §A központi szolgáltató az 1. mellékletben felsorolt szolgáltatásokat – erre irányuló megállapodás alapján – a 3. §-ban

meghatározott szervek körén kívül más központi államigazgatási szerv részére is nyújthatja.

9. §A központi szolgáltató a 3–4. §-ban meghatározott igénybevevők részére – külön megállapodás alapján – az

1.mellékletben meghatározott szolgáltatási körön kívül eső informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokat is nyújthat. 10. § A kormányzati célú hálózatokról szóló 346/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) szerint a kormányzati célú elkülönült hírközlési tevékenység végzésére jogosult szervek az elkülönült hírközlő hálózattal összefüggő tevékenységek és szolgáltatások körében nem kötelesek a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokat igénybe venni. 11. § (1) A minősített adatok kezelésére szolgáló elektronikus rendszereket érintő beszerzések megkezdése előtt a központi szolgáltató tájékoztatást ad a Nemzeti Biztonsági Felügyeletnek. (2) A Nemzeti Biztonsági Felügyelet az (1) bekezdés alapján érintett beszerzést a tájékoztatást követő 15 napon belül véleményezi, annak tartalmával kapcsolatban javaslatokat tehet. 12. § A miniszter indokolt esetben, egyedi kérelemre felmentést ad a központi szolgáltató kötelező igénybe vétele alól a kiemelt biztonsági védelmet igénylő informatikai eszközök és alkalmazások beszerzése és üzemeltetése esetén.

13. §Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba

14.§ E rendelet rendelkezéseit a folyamatban lévő szolgáltatások teljesítése tekintetében is alkalmazni kell.

15. §A Korm. rendelet 13. §-a hatályát veszti

16. §(1) A Korm. rendelet 3. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép

„(2) A kormányzati célú hírközlési szolgáltató a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.”

(2)A Korm. rendelet 11. §-ának 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: [Ezen alcím alkalmazásában:] „2. EDR-közreműködő: az EDR működtetéséért felelős szervezetettel kötött szerződés alapján az EDR-szolgáltatást mint elektronikus hírközlési szolgáltatást az EDR működtetéséért felelős szervezet részére nyújtó szervezet;”
(3)A Korm. rendelet a következő 11/A. §-sal egészül ki: „11/A. § (1) Az EDR működtetéséért felelős szervezet a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., amely feladatát a miniszter szakmai irányításával végzi. (2) Az EDR működtetéséért felelős szervezet feladata, hogy felügyelje az EDR-közreműködő hírközlési szolgáltatási tevékenységét, így különösen az EDR-szolgáltatás szakmai megfelelőségét, valamint ellássa a jelen alcímben meghatározott további feladatokat. (3) Az EDR működtetéséért felelős szervezet (2) bekezdésben meghatározottak szerinti tevékenysége nem minősül elektronikus hírközlési szolgáltatásnak.” (4) A Korm. rendelet 12. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a § a következő
(4)bekezdéssel egészül ki: „(3) Az EDR működtetéséért felelős szervezet jogosult a (2) bekezdésben foglalt feltételek teljesülését ellenőrizni, és ellenőrzése esetén a felhasználó köteles az EDR működtetéséért felelős szervezet számára az ellenőrzéshez szükséges adatokat – a minősített és a személyes adatra vonatkozó feltételek betartásával – megadni.
(4)A felhasználók az EDR útján elérhető szolgáltatásokat saját alrendszereik önálló irányítása mellett elkülönülten vagy szükség esetén együttműködve veszik igénybe.” (5) A Korm. rendelet 14. §-ában, 15. §-a (1) bekezdésének első és második mondatában, 15. §-a (2) bekezdésének harmadik mondatában, 15. §-a (5) és (6) bekezdésében, 16. §-a (1) bekezdésének első mondatában, 16. §-a
(2)bekezdésének első és második mondatában, 17. §-ának (1) bekezdésében, 17. §-a (4) bekezdésének első és második mondatában, a 17. §-a (5) bekezdésének első, második és harmadik mondatában, 18. §-ának bevezető rendelkezésében, 19. §-ának (1) valamint (4) és (5) bekezdésében, 20. §-a (2) bekezdésének első mondatában, valamint

20. §a (3) bekezdésében „a kormányzati célú hírközlési szolgáltató” kifejezés helyébe „az EDR működtetéséért felelős

szervezet” kifejezés lép. (6) A Korm. rendelet 15. §-a (2) bekezdésének második mondatában „a kormányzati célú hírközlési szolgáltatónak” kifejezés helyébe „az EDR működtetéséért felelős szervezetnek” kifejezés lép.

(7)A Korm. rendelet 17. §-ának (3) bekezdésében „a kormányzati célú hírközlési szolgáltatóhoz” kifejezés helyébe „az EDR működtetéséért felelős szervezethez” kifejezés lép. 17. § Az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 92. §-a (1) bekezdésének mc) és n) pontjában, 93. §-ának első és második mondatában a „Kopint-Datorg Zrt.” kifejezés helyébe a „Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.” kifejezés lép.

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.