2014. évi XLVII. törvény az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó, Genfben, 1975. november 14-én kelt vámegyezmény módosításának kihirdetéséről - Hatályos Jogszabályok…
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a törvény a TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi árufuvarozásra vonatkozó vámegyezmény módosításait hirdeti ki, melyeket Genfben fogadtak el 1975. november 14-én. Célja, hogy ezek a módosítások kötelező hatályúvá váljanak.
Kire vonatkozik: Az árukat TIR-igazolvánnyal nemzetközileg fuvarozókat; A TIR Végrehajtó Testület tagjait és az egyezmény szerződő feleit.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Energia- és hálózatos ágazati jog
- Szakaszok
- 4
- Forrás
- njt.hu
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi árufuvarozásra vonatkozó vámegyezmény mellékleteinek módosításait.
- A Harmonizált Rendszer (HR) kódjainak változásait bizonyos termékek (pl. dohány) esetében.
- A TIR Végrehajtó Testület működésével és tagjainak kinevezésével kapcsolatos eljárásokat.
- Az elektronikus alkalmazások használatát az értesítések és adatszolgáltatások teljesítésére.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- Az árukat TIR-igazolvánnyal nemzetközileg fuvarozókat.
- A TIR Végrehajtó Testület tagjait és az egyezmény szerződő feleit.
Melyek a főbb pontok?
- A 24.03.10 HR-kód helyébe a 24.03.11 és 24.03.19 HR-kód lép.
- A TIR Végrehajtó Testületet értesíteni kell a kizárásokról, mely elektronikus alkalmazásokon keresztül is történhet.
- A TIR Végrehajtó Testület tagjainak szakértelemmel és tapasztalattal kell rendelkezniük a vámeljárások terén, és az egyezmény szerződő feleinek érdekeit kell képviselniük.
- A TIR-igazolványok árait évente, március 1-jét megelőzően meg kell adni a TIR Végrehajtó Testületnek.
Energia- és hálózatos ágazati jog
Energia- és hálózatos ágazati jog
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
2014. évi XLVII. törvény az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó, Genfben, 1975. november 14-én kelt vámegyezmény módosításának kihirdetéséről - Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ugrás az oldal tartalmához Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye fejléc Új Jogtár bejelentkezés Oldal nyomtatása Hatály: ( 2015.I.1. - ) A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.
Megnyitom a Jogtárban Jelen dokumentum a jogszabály 1. weboldalát tartalmazza. A teljes jogszabály nyomtatásához valássza a fejlécen található nyomtatás ikont!
2014. évi XLVII. törvény az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó, Genfben, 1975. november 14-én kelt vámegyezmény módosításának kihirdetéséről *
1. §
Az Országgyűlés felhatalmazást ad az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó, Genfben, 1975. november 14-én kelt vámegyezmény mellékleteinek módosításai (a továbbiakban: Módosítás) kötelező hatályának elismerésére
2. §Az Országgyűlés a Módosítást e törvénnyel kihirdeti
3. §A Módosítás hiteles angol nyelvű szövege és hivatalos magyar nyelvű fordítása a következő
„Annex 1, page 11, point (5) will read as follows:
For HS code: 24.03.10 read HS code: 24.03.11 and 24.03.19 (ECE/TRANS/WP.30/AC.2/113, para. 35) Annex 6, Explanatory Note 0.8.3, point (5) will read as follows:
For HS code: 24.03.10 read HS code: 24.03.11 and 24.03.19 (ECE/TRANS/WP.30/AC.2/113, para. 35) Annex 6, New Explanatory Note 0.38.2 Add a new Explanatory Note to Article 38, paragraph 2 to read Explanatory Note to paragraph 2 0.38.2 The legal provision to notify the TIR Executive Board that a person has been temporarily or permanently excluded from the operation of the Convention is deemed to be fulfilled by means of the proper use of electronic applications developed to this end by the TIR secretariat under the supervision of the TIR Executive Board. (ECE/TRANS/WP.30/AC.2/115, para. 43) Annex 6, New Explanatory Note 8.9.1 Add a new Explanatory Note to Annex 8, Article 9, paragraph 1 to read 8.9.1 The members of the TIR Executive Board shall be competent and experienced in the application of Customs procedures, particulary the TIR transit procedure, both at national and international levels. Board members shall be nominated by their respective Governments or organizations being Contracting Parties to the Convention. They shall represent the interests of the Contracting Parties to the Convention and not the specific interests of any individual Government or organization. (ECE/TRANS/WP.30/AC.2/117, para. 29) Annex 6, New Explanatory Note 8.9.2 Add a new Explanatory Note to Annex 8, Article 9, paragraph 1 to read 8.9.2 In case a member of the TIR Executive Board resigns before the completion of his/her mandated term of office, the TIR Administrative Committee may elect a replacement member. In that case the elected member shall only hold office for the unexpired portion of the term of office of his/her predecessor. In the event that a member of the TIR Executive Board is unable, for reasons other than resignation, to complete his or her term of office, this information should be transmitted in writing to the TIR Executive Board and the TIR secretariat by the national administration of the member concerned. In this case, the Administrative Committee may elect a replacement member for the unexpired portion of the term of office. (ECE/TRANS/WP.30/AC.2/117, para. 29) Annex 6, New Explanatory Note 9.II.4 Add a new Explanatory Note to Annex 9, Part II, paragraph 4 to read Explanatory Note to paragraph 4 9.II.4 The legal provisions for data submission, as set out in paragraph 4 are deemed to be fulfilled by means of the proper use of electronic application developed to this end by the TIR secretariat under the supervision of the TIR Executive Board. (ECE/TRANS/WP.30/AC.2/113, para. 30)
Annex 6, New Explanatory Note 9. II. 5 Add a new Explanatory Note to Annex 9, Part II, paragraph 5 to read Explanatory Note to paragraph 5 9. II. 5 Explanatory Note 9.II.4 applies mutatis mutandis to paragraph 5. (ECE/TRANS/WP.30/AC.2/113, para. 30) Annex 9, Part I, paragraph 3 (vi) For the existing text read (vi) provide the TIR Executive Board, annually, before 1 March with the price of each type of TIR Carnet issues;” „Az 1. melléklet 11. oldalán található 5. pontja A 24.03.10 HR-kód helyébe a 24.03.11 és 24.03.19 HR-kód lép (ECE/TRANS/WP.30/AC.2/113, 35. bekezdés) A 6. melléklet 0.8.3. értelmező rendelkezésének 5. pontja A 24.03.10 HR-kód helyébe a 24.03.11 és 24.03.19 HR-kód lép (ECE/TRANS/WP.30/AC.2/113, 35. bekezdés) A 6. melléklet új 0.38.2. értelmező rendelkezése A szöveg a következő új, a 38. cikk (2) bekezdéséhez fűzött értelmező rendelkezéssel egészül ki:
Értelmező rendelkezés a (2) bekezdéshez 0.38.2. A jogi követelmény, miszerint a TIR Végrehajtó Testületet értesíteni kell arról, ha egy személyt ideiglenesen vagy tartósan kizárnak az egyezmény alkalmazásából, akkor minősül teljesítettnek, ha az értesítés a TIR titkársága által a TIR Végrehajtó Testület felügyelete mellett e célból kifejlesztett elektronikus alkalmazások megfelelő használata révén történik. (ECE/TRANS/WP.30/AC.2/115, 43. bekezdés) A 6. melléklet új 8.9.1. értelmező rendelkezése A 8. melléklet 9. cikkének (1) bekezdése új értelmező rendelkezéssel egészül ki:
8.9.1. A TIR Végrehajtó Testület tagjainak mind nemzeti, mind nemzetközi szintű szakértelemmel és tapasztalattal kell rendelkezniük a vámeljárások, különösen a TIR árutovábbítási eljárások terén. A Testület tagjait az egyezmény szerződő feleként fellépő kormányok vagy szervezetek jelölik ki. A tagok az egyes kormányok vagy szervezetek konkrét érdekei helyett az egyezmény szerződő feleinek érdekeit képviselik. (ECE/TRANS/WP.30/AC.2/117, 29. bekezdés) A 6. melléklet új 8.9.2. értelmező rendelkezése A 8. melléklet 9. cikkének (2) bekezdése új értelmező rendelkezéssel egészül ki:
8.9.2. Amennyiben a TIR Végrehajtó Testület tagja hivatali megbízatási idejének letöltését megelőzően lemond, a TIR Intéző Bizottság helyettesítő tagot választhat. Ilyen esetben a megválasztott tag a hivatalt előzőleg betöltő személy hivatali idejének fennmaradó részére tölti be a pozíciót. Amennyiben a TIR Végrehajtó Testület tagja a lemondáson kívüli egyéb okból nem képes hivatali idejét letölteni, az ezzel kapcsolatos tájékoztatást az érintett tag felelős nemzeti hatóságának kell írásban eljuttatnia a TIR Végrehajtó Testületnek és a TIR titkárságának. Ilyen esetben a TIR Intéző Bizottság helyettesítő tagot választhat a hivatali idő fennmaradó részére. (ECE/TRANS/WP.30/AC.2/117, 29. bekezdés) A 6. melléklet új 9.II.4. értelmező rendelkezése A szöveg a következő új, a 9. melléklet II. része (4) bekezdéséhez fűzött értelmező rendelkezéssel egészül ki:
Értelmező rendelkezés a (4) bekezdéshez 9.II.4. Az adatok benyújtásának (4) bekezdés szerinti jogi követelményei akkor minősülnek teljesítettnek, ha az adatokat a TIR titkársága által a TIR Végrehajtó Testület felügyelete mellett e célból kifejlesztett elektronikus alkalmazások megfelelő használata révén juttatják el. (ECE/TRANS/WP.30/AC.2/113, 30. bekezdés) A 6. melléklet új 9.II.5. értelmező rendelkezése A szöveg a következő új, a 9. melléklet II. része (5) bekezdéséhez fűzött értelmező rendelkezéssel egészül ki:
Értelmező rendelkezés az (5) bekezdéshez 9.II.5. A 9.II.4. értelmező rendelkezés értelemszerűen alkalmazandó az (5) bekezdésre. (ECE/TRANS/WP.30/AC.2/113, 30. bekezdés) A 9. melléklet I. része (3) bekezdésének vi) pontja A meglévő szövegrész helyébe a következő szöveg lép: „vi. a TIR Végrehajtó Testület számára évente, március 1-jét megelőzően megadja az általa kiadott TIR-igazolványok érvényes árait;””
4. §(1) E törvény 2015. január 1-jén lép hatályba
Vissza az oldal tetejére -->