Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

5/2015. (IV. 10.) FM utasítása a földművelésügyi miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szervek, továbbá a tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok által lefolytatott beszerzési és közbeszerzési eljárások…

Miről szól ez a jogszabály?

Ez az utasítás a földművelésügyi miniszter irányítása alá tartozó szervezetek beszerzési és közbeszerzési eljárásainak előkészítését szabályozza. Célja, hogy egységes keretet biztosítson ezen eljárások megkezdése előtt szükséges minisztériumi egyeztetésekhez és jóváhagyásokhoz.

Kire vonatkozik: A földművelésügyi miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szervek; A miniszter tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok, valamint azok többségi részesedésével működő gazdasági társaságok.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Energia- és hálózatos ágazati jog
Szakaszok
15
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A központosított közbeszerzés körén kívül eső közbeszerzések előkészítését.
  • Az ötmillió forintot meghaladó értékű, nem közbeszerzési eljárás keretében kötött szerződések előkészítését.
  • A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződések módosítását, ha az érték több mint három százalékkal nő.
  • A nem közbeszerzési eljárás keretében kötött szerződések módosítását.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A földművelésügyi miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szervek.
  • A miniszter tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok, valamint azok többségi részesedésével működő gazdasági társaságok.

Melyek a főbb pontok?

  • Az ajánlatkérő intézménynek harminc nappal a közzététel vagy szerződéskötés előtt előzetes egyetértést kell kérnie a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárától.
  • A kezdeményezést elektronikus úton kell egyeztetni a minisztériummal szerződéses viszonyban lévő külső közbeszerzési szakértővel.
  • Informatikai tárgyú beszerzés esetén részletes bemutatást, műszaki leírást és szerződéstervezetet kell csatolni.
  • Építési beruházás esetén műszaki leírást vagy a beruházás szükségességét alátámasztó dokumentációt kell mellékelni.
  • A közigazgatási államtitkár különösen indokolt esetben mentesítést adhat az előzetes egyetértés beszerzése alól, ha az veszélyeztetné az eljárás eredményes lefolytatását vagy a projekt megvalósítását.

Energia- és hálózatos ágazati jog

8

Energia- és hálózatos ágazati jog

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (15)
  1. 1. § Az utasításban foglaltakat a  földművelésügyi miniszter irányítása alá
  2. 2. § Az utasítás rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell az  ajánlatkérő
  3. 3. § Az utasítás rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell
  4. 4. § Az ajánlatkérő intézmény
  5. 5. § Az ajánlatkérő intézménynek a 4. § szerinti kezdeményezést az 1. mellé
  6. 6. § Az ajánlatkérő intézménynek az  1.  melléklet szerinti kezdeményezést
  7. 7. § (1) Az  ajánlatkérő intézmény a  6.  § szerint egyeztetett adatlapot e
  8. 8. § Az Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály a  kezdeményezésse
  9. 9. § A közigazgatási államtitkár döntéséről az  Intézményfelügyeleti és Per
  10. 10. § (1) Az  ajánlatkérő intézmény kérésére a  közigazgatási államtitkár kü
  11. 11. § (1) Az  Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály az  ügyiratot
  12. 12. § Az államtitkot vagy szolgálati titkot, illetőleg alapvető biztonsági,
  13. 13. § A közigazgatási államtitkár támogató állásfoglalása vagy mentesítése h
  14. 14. § A közigazgatási államtitkár állásfoglalása vagy mentesítése az  ajánla
  15. 15. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba

5/2015. (IV. 10.) FM utasítása a földművelésügyi miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szervek, továbbá a tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok által lefolytatott beszerzési és közbeszerzési eljárások előkészítésének egyes kérdéseiről.

A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendeletben meghatározott feladat- és hatáskörömben eljárva – figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a közbeszerzési eljárások előkészítésének egyes kérdéseiről az alábbi utasítást adom ki:

1. §

Az utasításban foglaltakat a földművelésügyi miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szervek, a tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok, továbbá az azok többségi részesedésével működő gazdasági társaságok (a továbbiakban együtt: ajánlatkérő intézmény) által kiírni tervezett, a központosított közbeszerzés körén kívül eső közbeszerzések előkészítése során kell alkalmazni.

2. §

Az utasítás rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell az ajánlatkérő intézmény által megkötni tervezett, a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 18. § (2) bekezdése szerint számítva nettó ötmillió forintot meghaladó értékű azon szerződésekre is, amelyek megkötésére nem közbeszerzési eljárás keretében kerül sor.

3. §Az utasítás rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell

a)a közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötött szerződés módosítására, amennyiben a szerződésben foglalt ellenérték a módosítás eredményeként az eredeti értéket több mint három százalékkal meghaladná,
b)a 2. § szerinti szerződés módosítására.

4. §Az ajánlatkérő intézmény

a)az ajánlati felhívás, a részvételi felhívás vagy az ajánlattételi felhívás tervezett közzétételét,
b)az ajánlattételi felhívás tervezett megküldését,
c)a 2. § szerinti szerződés megkötését, illetve
d)a 3. § szerinti szerződés módosítását megelőző harminc nappal az ezen utasításban foglaltak szerint köteles a Földművelésügyi Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) közigazgatási államtitkárának előzetes egyetértését kezdeményezni.

5. §

Az ajánlatkérő intézménynek a 4. § szerinti kezdeményezést az 1. melléklet szerinti formában úgy kell megszerkesztenie, hogy minden lap alján lábjegyzetben szerepeljen az oldalszám és az ajánlatkérő intézmény aláírásra jogosult képviselőjének aláírása.

6. §Az ajánlatkérő intézménynek az  1.  melléklet szerinti kezdeményezést elektronikus úton, szerkeszthető formában

történő megküldéssel egyeztetnie kell a minisztériummal szerződéses viszonyban lévő külső közbeszerzési szakértővel, aki egyetértése esetén azt aláírásával és bélyegzővel látja el.

7. §(1) Az  ajánlatkérő intézmény a  6.  § szerint egyeztetett adatlapot elektronikus úton megküldi a  szakmai felügyelet

gyakorlását végző minisztériumi főosztálynak (a továbbiakban: szakfőosztály), amelynek vezetője egyetértése esetén aláírja az adatlapot, és továbbítja az Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály részére. Informatikai tárgyú beszerzés esetén a szakfőosztály az adatlapot megküldi a Projektkoordinációs és IT Biztonságfelügyeleti Főosztály részére, amelynek vezetője egyetértése esetén aláírja azt, és továbbítja az Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály részére.

(2)Informatikai tárgyú beszerzés esetén a kezdeményezéshez csatolni kell a tervezett beszerzés részletes bemutatását, műszaki leírását és szerződéstervezetét.
(3)Építési beruházás esetén csatolni kell
a)közbeszerzés esetén a munka elvégzését alátámasztó műszaki leírást,
b)közbeszerzési értékhatár alatti esetben a beruházás szükségességét alátámasztó dokumentációt is.

8. §Az Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály a  kezdeményezéssel kapcsolatos közigazgatási államtitkári

döntést előkészíti. A közigazgatási államtitkári döntésre irányuló ügyiratot felülvizsgálat előtt be kell mutatni a Költségvetési Főosztály, a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet esetében az állami földprogramért felelős államtitkár részére.

9. §A közigazgatási államtitkár döntéséről az  Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály annak kézhezvételét

követően haladéktalanul, elektronikus úton tájékoztatja az ajánlatkérő intézményt. Az ajánlatkérő intézmény a közigazgatási államtitkár támogató állásfoglalása esetén a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 46/2011. (III. 25.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet) előírtak szerint jár el, ha a tervezett közbeszerzési eljárás vagy a szerződés a Korm. rendelet hatálya alá tartozik.

10. §(1) Az  ajánlatkérő intézmény kérésére a  közigazgatási államtitkár különösen indokolt esetben mentesítést adhat

az előzetes egyetértés beszerzése alól, ha az előzetes egyetértés beszerzése a közbeszerzési eljárás határidőben történő eredményes lefolytatását, illetve a projekt megvalósítását veszélyeztetné. A 2. melléklet szerinti formában elkészített kérelmet az ajánlatkérő intézménynek a szakfőosztály részére kell – elektronikus úton megküldve – benyújtania. A kérelemben meg kell jelölni a sürgősség indokát, amely nem eredhet az ajánlatkérő mulasztásából.

(2)Amennyiben a szakfőosztály vezetője támogatja a mentesítés megadását, úgy a kérelmet aláírásával ellátja, és haladéktalanul továbbítja azt az Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály részére.

11. §(1) Az  Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály az  ügyiratot azonnali aláírást igénylő formában megküldi

a közigazgatási államtitkár részére úgy, hogy az ügyiratot felülvizsgálat előtt bemutatja a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet esetében továbbá az állami földprogramért felelős államtitkár részére. Informatikai tárgyú beszerzés esetében a kérelmet a Projektkoordinációs és IT Biztonságfelügyeleti Főosztály részére is meg kell küldeni.

(2)Az előzetes egyetértés beszerzése alóli mentesítés esetén az ajánlatkérő intézménynek az eljárás megindításával egyidejűleg meg kell küldenie az ajánlati felhívást, a részvételi felhívást vagy az ajánlattételi felhívást elektronikus úton az Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály részére.

12. §Az államtitkot vagy szolgálati titkot, illetőleg alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdeket érintő vagy különleges

biztonsági intézkedést igénylő beszerzések esetében a titokvédelmi szabályok érvényesülését biztosítani kell.

13. §A közigazgatási államtitkár támogató állásfoglalása vagy mentesítése hiányában az  ajánlatkérő intézmény

a Korm. rendeletben előírt engedélyezési eljárást nem indíthatja meg, valamint az ajánlati felhívást, a részvételi felhívást vagy az ajánlattételi felhívást nem teheti közzé, illetve nem küldheti meg, a 2. § szerinti szerződést nem kötheti meg, illetve a 3. § szerinti szerződést nem módosíthatja.

14. §A közigazgatási államtitkár állásfoglalása vagy mentesítése az  ajánlatkérő intézmény közbeszerzési eljárási

jogszabályoknak megfelelő lefolytatásáért való felelősségét nem érinti. Az ajánlatkérő intézmény a közigazgatási államtitkár támogató állásfoglalása esetén is dönthet a beszerzés, illetve a szerződéskötés elhalasztásáról vagy elmaradásáról.

15. §(1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba

(2)Hatályát veszti a vidékfejlesztési miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szervek, továbbá a vagyonkezelésébe vagy a tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok által lefolytatott közbeszerzési eljárások előkészítésének egyes kérdéseiről szóló 10/2012. (V. 31.) VM utasítás.

Dr. Fazekas Sándor s. k., földművelésügyi miniszter

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.