4/2015. (III. 6.) KKM utasítása a sajtóval való kapcsolattartásról és a nyilatkozatok rendjéről, valamint a sajtófigyelésről
Miről szól ez a jogszabály?
Ez az utasítás a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM) a sajtóval való kapcsolattartás és a nyilatkozatok rendjét, valamint a sajtófigyelést szabályozza. Célja a gyors, objektív és hatékony tájékoztatás, valamint a minisztérium pozitív képének erősítése.
Kire vonatkozik: A Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezeti egységeiben foglalkoztatott kormánytisztviselőkre, szakmai vezetőkre, kormányzati ügykezelőkre, állami vezetői szolgálati jogviszonyban álló személyekre és közszolgálati munkavállalókra; A sajtóval való kapcsolattartásban részt vevő minisztériumi vezetőkre és munkatársakra.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Energia- és hálózatos ágazati jog
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A sajtóval való kapcsolattartás módját és célját.
- A sajtómegkeresések kezelését és a válaszadás folyamatát.
- A sajtónyilvános programok és közlemények elkészítését és közzétételét.
- A sajtónyilatkozatok megtételére jogosult személyeket és a sajtófigyelés rendjét.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezeti egységeiben foglalkoztatott kormánytisztviselőkre, szakmai vezetőkre, kormányzati ügykezelőkre, állami vezetői szolgálati jogviszonyban álló személyekre és közszolgálati munkavállalókra.
- A sajtóval való kapcsolattartásban részt vevő minisztériumi vezetőkre és munkatársakra.
Melyek a főbb pontok?
- A sajtóval való kapcsolattartást a sajtófőnök koordinálja.
- A sajtómegkeresésekre a lehető legrövidebb idő alatt kell választ készíteni.
- A sajtónak írásbeli vagy szóbeli nyilatkozatot tehet a miniszter, az államtitkárok, a helyettes államtitkárok államtitkári felhatalmazással, a külképviseletek vezetői és a miniszteri biztosok.
- A Miniszteri Kabinet naponta sajtófigyelő szolgálatot működtet, amely nemzetközi és reggeli szemlét állít össze.
Energia- és hálózatos ágazati jog
Energia- és hálózatos ágazati jog
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
4/2015. (III. 6.) KKM utasítása a sajtóval való kapcsolattartásról és a nyilatkozatok rendjéről, valamint a sajtófigyelésről.
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában foglalt jogkörömben eljárva a Külgazdasági és Külügyminisztériumban a sajtóval való kapcsolattartásra és a nyilatkozatok rendjére a következőket rendelem el:
1.1. Jelen utasítás személyi hatálya a Külgazdasági és Külügyminisztérium (a továbbiakban: minisztérium) szervezeti egységeiben foglalkoztatott,
1.2. Jelen utasítás alkalmazásában
4.1. A sajtó részéről érkező megkereséseket a Miniszteri Kabinet továbbítja a feladat- és hatáskör szerint illetékes szervezeti egységnek (a továbbiakban: illetékes szervezeti egység). Az illetékes szervezeti egység a Miniszteri Kabinet által megküldött sajtómegkeresésekre elektronikus visszaigazoló üzenetet küld.
4.2. A válasz elkészítéséért, szükség esetén más főosztályokkal való egyeztetéséért, valamint a válasznak az illetékes szervezeti egységet felügyelő helyettes államtitkári vagy államtitkári jóváhagyásáért az illetékes szervezeti egység vezetője felel. A Konzuli és Állampolgársági Főosztály vezetője meghatározott esetekben saját hatáskörben vállalja a felsővezetői jóváhagyás esetleges mellőzését.
4.3. A sajtó részéről érkező megkeresésekre a sajtónyilvános választ a lehető legrövidebb idő alatt kell elkészíteni.
A Miniszteri Kabinet az illetékes szervezeti egységek által készített, jóváhagyott választervezeteket kizárólag kommunikációs szempontból jogosult ellenőrizni. A válaszoknak a sajtóhoz történő eljuttatásáról a Miniszteri Kabinet gondoskodik.
5.1. A minisztérium szervezeti egysége minden esetben köteles a Miniszteri Kabinetet tájékoztatni a miniszter, az államtitkárok és a helyettes államtitkárok sajtónyilvános programjairól. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell a sajtó tájékoztatásának tervezett módját (sajtótájékoztató, közlemény stb.).
5.2. A sajtó útján nyilvánosságra hozott közleményt – a programot megelőzően két nappal – az illetékes szervezeti egység készíti el, és gondoskodik a közleménynek a szervezet egységet felügyelő helyettes államtitkár, államtitkár vagy nagykövet általi jóváhagyásáról.
5.3. A Miniszteri Kabinet a közleményeket kizárólag kommunikációs szempontból jogosult ellenőrizni.
A sajtóközleményeket a Miniszteri Kabinet elektronikusan teszi közzé.
6.1. A Miniszteri Kabinet tájékoztatásával a sajtónak írásbeli vagy szóbeli nyilatkozatot tehetnek az alábbi személyek:
6.2. A nyilatkozattevő felkészítéséért – többek között a háttéranyagok, a sajtómeghívók és a közlemények elkészítéséért – a nyilatkozó személy sajtóreferense felelős. Miniszteri nyilatkozat esetén a Miniszteri Kabinet felel a felkészítésért.
6.3. A sajtó tájékoztatásával kapcsolatos eljárásra a Külgazdasági és Külügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2014. (XI. 17.) KKM utasításban foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy a nyilatkozatot minden esetben egyeztetni kell a Miniszteri Kabinettel, valamint hogy:
8.1. A nemzetközi szemle célja a minisztérium vezetésének és munkatársainak tájékoztatása a mérvadó nemzetközi sajtóban megjelent magyar vonatkozású híradásokról és kommentárokról.
8.2. A nemzetközi szemlét a Miniszteri Kabinet a külképviseletek sajtójelentései alapján naponta állítja össze.
8.3. A szemlézett és felterjeszteni kívánt sajtótermékről és összefoglalókról naponta egy sajtójelentés készül. Csak kiemelkedően fontos esemény esetében készíthető további sajtójelentés. A nemzetközi szemléhez küldött anyagban csak a Miniszteri Kabinet által kért vagy a külképviselet által különösen fontosnak ítélt esetben szerepelhet televízióműsor-felvétel vagy sajtótermék teljes szövege, illetve annak magyar fordítása. Ezeket minden esetben el kell látni rövid magyar nyelvű összefoglalóval.
8.4. A külképviselet a sajtóterméket a megjelenésük napján terjeszti fel, a hétvégén megjelent sajtótermékek összefoglalóját a következő hétfői sajtójelentésben küldi meg. A hetilapok szemlézése a lapok megjelenésének napján esedékes.
9.1. A reggeli szemle célja a minisztérium vezetőinek és munkatársainak tájékoztatása a mérvadó hazai és nemzetközi sajtóban megjelent, a Külgazdasági és Külügyminisztérium működéséhez és a magyar külpolitikához kapcsolódó híradásokról és kommentárokról.
9.2. A reggeli szemlét a Miniszteri Kabinet külső fél bevonásával készíti el.
Szijjártó Péter s. k., külgazdasági és külügyminiszter