Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

1159/2016. (IV. 5.) Korm. határozata Magyarország Kormánya és Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a kormányhatározat a Magyarország Kormánya és Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával kapcsolatos feladatokat rögzíti, a város fejlődése és megújulása érdekében.

Kire vonatkozik: Magyarország Kormánya és az érintett miniszterek (Miniszterelnökséget vezető miniszter, nemzeti fejlesztési miniszter, nemzetgazdasági miniszter, földművelésügyi miniszter, emberi erőforrások minisztere, belügyminiszter); Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Energia- és hálózatos ágazati jog
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • Szekszárd energiaellátásának javítása és gazdaságosabbá tétele.
  • A város ipari parkjának bővítése és a térség gazdasági versenyképességének erősítése.
  • A szekszárdi közmű-infrastruktúra és a szakképzés fejlesztése.
  • A turizmus fellendítése, valamint a sportinfrastruktúra fejlesztése Szekszárdon.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • Magyarország Kormánya és az érintett miniszterek (Miniszterelnökséget vezető miniszter, nemzeti fejlesztési miniszter, nemzetgazdasági miniszter, földművelésügyi miniszter, emberi erőforrások minisztere, belügyminiszter).
  • Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Melyek a főbb pontok?

  • Vizsgálat indítása a Paksi Atomerőmű és Szekszárd közötti távhővezeték megépítésének feltételeiről, határidő: 2016. június 30.
  • A Szekszárdi Ipari Park bővítéséhez szükséges intézkedések megtétele, határidő: azonnal.
  • A szekszárdi szakképzés fejlesztési programjának kidolgozása 2016. május 31-ig, megvalósítása folyamatosan.
  • Új, fedett városi uszoda és rekreációs központ, valamint új városi rendezvény- és sportcsarnok megvalósítására vonatkozó koncepció kidolgozása és javaslat Kormány elé terjesztése 2016. június 30-ig.

Energia- és hálózatos ágazati jog

8

Energia- és hálózatos ágazati jog

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

1159/2016. (IV. 5.) Korm. határozata Magyarország Kormánya és Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról.

A Kormány a Modern Városok Program keretében 2016. február 23. napján együttműködési megállapodást (a továbbiakban:

Megállapodás) kötött Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatával a város további fejlődése és megújulása érdekében.

A Kormány a Megállapodásban foglaltak eredményes kormányzati végrehajtását, valamint a végrehajtás Miniszterelnökséget vezető miniszter útján történő koordinációját biztosítva a következőkről határoz:

1.A Kormány a városi intézmények, a lakosok, és a helyi vállalkozások olcsóbb energiaellátását elősegítve felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy vizsgálják meg a Paksi Atomerőmű és Szekszárd között távhővezeték megépítésének feltételrendszerét, amely biztosíthatja Szekszárd távhővel való gazdaságosabb ellátását, és a vizsgálat alapján tegyenek javaslatot a Kormány részére a további intézkedésekre.

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: 2016. június 30.

2.A térség gazdasági versenyképességének erősítését támogatva a Kormány egyetért a város ipari parkjának bővítésével, amely keretében felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, a nemzetgazdasági minisztert és a földművelésügyi minisztert, hogy tegyék meg, illetve kezdeményezzék a Kormánynál a szükséges intézkedéseket a Szekszárdi Ipari Park bővítése érdekében.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter nemzetgazdasági miniszter földművelésügyi miniszter Határidő: azonnal 3. A városi életminőség javítása érdekében a Kormány – az egyes megyei jogú városok fejlesztési célú támogatásáról szóló 1003/2016. (I. 13.) Korm. határozatban meghatározottak szerint – támogatja a szekszárdi közmű-infrastruktúra fejlesztési beruházások megvalósítását.

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: az egyes megyei jogú városok fejlesztési célú támogatásáról szóló 1003/2016. (I. 13.) Korm. határozat szerint 4. A Kormány egyetért a Szekszárdon folytatott szakképzés fejlesztésére vonatkozó tervekkel, amely keretében felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatával, az érintett gazdasági kamarákkal és a térség meghatározó gazdasági szereplőivel egyeztetve dolgozza ki a Szekszárdi Szakképzési Centrum fejlesztésének programját és intézkedjen – szükség szerint a Kormány döntését kezdeményezve – a fejlesztési program megvalósítása érdekében.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: a fejlesztési program kidolgozására: 2016. május 31. a fejlesztési program megvalósítására: folyamatos 5. A Kormány munkacsoportot alakít a városi és térségi közművelődési intézményrendszer fejlesztését és racionalizálását szolgáló, új interaktív könyvtár kialakítására, és a városi levéltár elhelyezésére vonatkozó önkormányzati tervek megvalósításának vizsgálatára az érintett miniszterek és Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata bevonásával.

Felelős: emberi erőforrások minisztere belügyminiszter nemzeti fejlesztési miniszter Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: azonnal 6. A Kormány támogatja a szekszárdi borvidék értékeire épülő turizmus fellendítését, a város idegenforgalmi vonzerejének növelését szolgáló fejlesztéseket, amely keretében felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködve vizsgálja meg a tervezett szálláshelybővítés kormányzati támogatással történő megvalósításának feltételrendszerét és tegyen javaslatot a fejlesztések megvalósítására és támogatására.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: 2016. május 31. 7. A Kormány a Gemenci erdő térségének természeti értékeit szem előtt tartó turisztikai fejlesztések támogatása érdekében

a)felhívja a nemzetgazdasági minisztert és a földművelésügyi minisztert, hogy Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködve dolgozzák ki az önkormányzat által tervezett ökocentrum és kalandpark fejlesztési programját és tegyék meg, illetve kezdeményezzék a Kormánynál a fejlesztési program megvalósítását szolgáló intézkedéseket;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter földművelésügyi miniszter Határidő: 2016. május 31.

b)felhívja a földművelésügyi minisztert, a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozzák ki a Gemenci Erdei Vasút felújításának és fejlesztésének, valamint a Gemenc-Dunapart kikötő felújításának tervét, és tegyék meg a szükséges intézkedéseket a fejlesztések megvalósításának támogatására.

Felelős: földművelésügyi miniszter nemzetgazdasági miniszter nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: a fejlesztés tervek kidolgozására: 2016. június 30. a fejlesztés megvalósítására: folyamatos 8. A Kormány a városi sportélet fellendítése, a helyi és térségi társadalmi igények kielégítése céljából támogatja a városi sportinfrastruktúra fejlesztését, amely keretében felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és az emberi erőforrások miniszterét, hogy Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködve gondoskodjanak

a)egy új, fedett városi uszoda és rekreációs központ megvalósítására irányuló beruházás koncepciójának a kidolgozásáról és a beruházás kormányzati támogatással történő megvalósítására vonatkozó javaslat Kormány elé terjesztéséről;
b)egy új városi rendezvény- és sportcsarnok megvalósítását szolgáló beruházás koncepciójának kidolgozásáról és a beruházás kormányzati támogatással történő megvalósítására vonatkozó javaslat Kormány elé terjesztéséről.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter emberi erőforrások minisztere Határidő: 2016. június 30.

9.A Kormány
a)felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy – a kormányzati tevékenység összehangolásáért való feladat- és hatáskörében – gondoskodjon a Megállapodásban, illetve a jelen kormányhatározatban meghatározott feladatok végrehajtásának koordinálásáról;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: folyamatos

b)felhívja az 1–8. pontban felelősként megjelölt minisztereket, hogy – szükség szerint Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatával egyeztetve – határozzák meg a Megállapodásban foglaltak ütemezett megvalósításához szükséges 2016. évi és 2017. évi indikatív forrásigényeket, és tájékoztassák ezen forrásigényekről a Miniszterelnökséget vezető minisztert.

Felelős: az 1–8. pontban felelősként megjelölt miniszterek Határidő: 2016. április 30.

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.