563/2013. (XII. 31.) Korm. rendelete az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a kormányrendelet az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes megvalósításával kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja, és kijelöli az eljáró hatóságokat. Célja a beruházás megvalósításának gyorsítása és egyszerűsítése.
Kire vonatkozik: Az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes megvalósításában érintett hatóságokat és szakhatóságokat; A beruházót, azaz az épületegyüttes megvalósításáért felelős felet.
Határidők:
- A szakhatósági egyeztetésre és felülvizsgált állásfoglalás kiadására legfeljebb 8 nap, környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi tárgyú szakhatósági közreműködés esetén legfeljebb 15 nap áll rendelkezésre.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Energia- és hálózatos ágazati jog
- Szakaszok
- 8
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- Az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket.
- Az eljáró első- és másodfokú hatóságok, valamint szakhatóságok kijelölését ezekben az ügyekben.
- Az építésügyi hatósági eljárások egyszerűsítését a beruházással kapcsolatban.
- A szakhatósági állásfoglalások kiadásának és egyeztetésének határidejét.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- Az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes megvalósításában érintett hatóságokat és szakhatóságokat.
- A beruházót, azaz az épületegyüttes megvalósításáért felelős felet.
Melyek a főbb pontok?
- A beruházás a Budapest XIV. kerület, 29732/1 helyrajzi számú ingatlanon valósul meg.
- Nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, és településképi véleményezési eljárást lefolytatni.
- Településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.
- A szakhatósági egyeztetésre és felülvizsgált állásfoglalás kiadására legfeljebb 8 nap, környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi tárgyú szakhatósági közreműködés esetén legfeljebb 15 nap áll rendelkezésre.
Energia- és hálózatos ágazati jog
Energia- és hálózatos ágazati jog
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (8)
- 1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé n
- 2. § A Kormány az 1. § (1) bekezdése szerinti nemzetgazdasági szempontból k
- 3. § (1) Az 1. § (1) bekezdésében megjelölt beruházásokkal összefüggésben é
- 4. § (1) Az ügyfélnek az eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére az
- 5. § Az 1. § (1) bekezdésében meghatározott beruházások esetén az előzet
- 6. §
- 7. § A gyámhatóság az 1. § (1) bekezdése szerinti hatósági eljárásokban elj
- 8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba
563/2013. (XII. 31.) Korm. rendelete az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről.
A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), b), d) és e) pontjában és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdés a)–b) pontjában, a 3. § tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 16., 17. és 24. pontjában, az 5. § tekintetében a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 93. § (1) bekezdés h) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. §(1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az új nemzeti közgyűjteményi
épületegyüttesnek a Budapest XIV. kerület, 29732/1 helyrajzi számú ingatlanon történő megvalósításával összefüggő, az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket.
2. §A Kormány az 1. § (1) bekezdése szerinti nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyek koordinációjára
3. §(1) Az 1. § (1) bekezdésében megjelölt beruházásokkal összefüggésben építésügyi hatósági eljárásokban
4. §(1) Az ügyfélnek az eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére az 1. § (1) bekezdése szerinti hatósági eljárásokban
a szakhatóság – a hatóság határozatának jogerőre emelkedéséig felhasználható – előzetes szakhatósági állásfoglalást ad ki azzal, hogy a kérelemhez benyújtott előzetes szakhatósági hozzájárulást a hatóság a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban:
Ket.) 44. § (8) bekezdése szerint használja fel.
5. §Az 1. § (1) bekezdésében meghatározott beruházások esetén az előzetes régészeti dokumentáció elkészítéséhez
próbafeltárást csak akkor lehet alkalmazni, ha a beruházó rendelkezésére állnak annak elvégzéséhez szükséges földrészletek. A földrészletek rendelkezésre állása tekintetében a beruházó nyilatkozata az irányadó.
6. §(1) Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági eljárásokban hozott döntés – a környezeti hatásvizsgálati és
az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló kormányrendelet szerinti előzetes vizsgálati eljárást lezáró határozat, valamint a környezetvédelmi engedély iránti kérelem tárgyában hozott határozat kivételével – fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.
7. §A gyámhatóság az 1. § (1) bekezdése szerinti hatósági eljárásokban eljáró hatóság megkeresésére vagy a beruházó
kérelmére az ismeretlen helyen tartózkodó vagy ismert helyen tartózkodó, de visszatérésben gátolt olyan természetes személy részére, akinek az 1. § (1) bekezdésében megjelölt projekttel összefüggő közigazgatási hatósági eljárás jogát vagy jogos érdekét érintheti, ügygondnokot rendel ki. Ennek megfelelően a gyámhatóság ügygondnokot rendel ki annak a természetes személynek, akinek a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban lakcímeként szereplő valamennyi címre – címenként legfeljebb egy alkalommal – megküldött postai küldeményt a postai szolgáltató
8. §Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba
Orbán Viktor s. k., miniszterelnök