Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

4/2015. (III. 3.) IM rendelete az igazságügyi miniszter által adományozható elismerésekről

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a rendelet az igazságügyi miniszter által adományozható elismerések, díjak és oklevelek feltételeit, odaítélésének módját és a kapcsolódó szabályokat határozza meg. Célja a kiemelkedő szakmai tevékenység elismerése az igazságügyi területen.

Kire vonatkozik: Az igazságügyi miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó, illetve az azt támogató területen kiemelkedő szakmai tevékenységet végző személyek; Az Igazságügyi Minisztérium állami vezetői és a miniszter irányítása alá tartozó szervek vezetői, akik elismerést kezdeményezhetnek.

Határidők:

  • A kezdeményezést az adományozási alkalmat legalább 30 nappal megelőzően kell benyújtani.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Energia- és hálózatos ágazati jog
Szakaszok
11
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • Az igazságügyi miniszter által adományozható elismerések típusait (díj és miniszteri elismerő oklevél).
  • Az elismerésekre vonatkozó kezdeményezés folyamatát és határidejét.
  • Az elismerésben nem részesíthető személyek körét és a díj visszavonásának feltételeit.
  • Az egyes díjak (Deák Ferenc-díj, Moór Gyula-díj) és a miniszteri elismerő oklevél részletes feltételeit és járulékait.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • Az igazságügyi miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó, illetve az azt támogató területen kiemelkedő szakmai tevékenységet végző személyek.
  • Az Igazságügyi Minisztérium állami vezetői és a miniszter irányítása alá tartozó szervek vezetői, akik elismerést kezdeményezhetnek.

Melyek a főbb pontok?

  • Miniszteri elismerésként Deák Ferenc-díj, Moór Gyula-díj és miniszteri elismerő oklevél adományozható.
  • A kezdeményezést az adományozási alkalmat legalább 30 nappal megelőzően kell benyújtani.
  • Nem részesülhet elismerésben az, aki ellen fegyelmi vagy büntető eljárás van folyamatban, vagy aki jogerős büntetés hatálya alatt áll.
  • A Deák Ferenc-díj és a Moór Gyula-díj évente legfeljebb 3-3 fő részére adományozható, a Deák Ferenc-díjhoz 1 000 000 Ft, a Moór Gyula-díjhoz 500 000 Ft pénzjutalom jár.

Energia- és hálózatos ágazati jog

8

Energia- és hálózatos ágazati jog

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (11)
  1. 2. § A miniszter által adományozható díjak
  2. 3. § (1) Miniszteri elismerés adományozását az  Igazságügyi Minisztérium (a
  3. 4. § (1) Nem lehet miniszteri elismerésben részesíteni azt a  személyt, aki
  4. 5. § (1) A  miniszteri elismerésekre vonatkozó kezdeményezéseket a  miniszt
  5. 6. § (1) Az elismeréseket ünnepélyes keretek között a miniszter, vagy az ál
  6. 8. § Az  elismerések adományozásáról, illetve a  díjak visszavonásáról rend
  7. 9. § (1) A  miniszter által adományozható elismerésekkel összefüggő kiadáso
  8. 11. § (1) Moór Gyula-díj az  életpálya lezárása alkalmával vagy kiemelkedő é
  9. 12. § (1) Miniszteri elismerő oklevél adományozható annak a  személynek, aki
  10. 14. § A  2015. évben március 15-e alkalmából adományozható miniszteri elisme
  11. 15. § Hatályát veszti a  közigazgatási és igazságügyi miniszter által adomán

4/2015. (III. 3.) IM rendelete az igazságügyi miniszter által adományozható elismerésekről.

Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 24. §

(6)bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. §-ában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1.Általános rendelkezések 1. § (1) Az igazságügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) által alapított elismerés a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó, illetve az azt támogató területen végzett kiemelkedő, illetve tartósan magas színvonalú szakmai tevékenység elismeréseként adományozható.
(2)Miniszteri elismerésként díj és miniszteri elismerő oklevél adományozható.

2. §A miniszter által adományozható díjak

a)Deák Ferenc-díj;
b)Moór Gyula-díj.

3. §(1) Miniszteri elismerés adományozását az  Igazságügyi Minisztérium (a  továbbiakban: minisztérium) állami vezetője

és a miniszter irányítása és felügyelete alá tartozó szerv vezetője kezdeményezheti a miniszternél az adományozási alkalmat legalább 30 nappal megelőzően, a jelölt életútjának, illetve tevékenységének rövid ismertetését tartalmazó indokolt kezdeményezéssel.

(2)A határidő után beérkezett kezdeményezést a soron következő adományozási alkalomnál lehet figyelembe venni.
(3)Az előterjesztés tartalmi és formai követelményeit az 1. melléklet tartalmazza.

4. §(1) Nem lehet miniszteri elismerésben részesíteni azt a  személyt, aki ellen fegyelmi eljárás vagy büntető eljárás van

folyamatban, illetve aki jogerős fegyelmi büntetés vagy büntető ítélet hatálya alatt áll.

(2)Az elismerésre jelölt az elismerési kezdeményezés miniszteri döntésre való felterjesztését megelőzően tett, személyes adatai kezeléséhez hozzájáruló nyilatkozata hiányában elismerésben nem részesíthető.
(3)A (2) bekezdés szerinti nyilatkozat formanyomtatványát a 2. melléklet tartalmazza.

5. §(1) A  miniszteri elismerésekre vonatkozó kezdeményezéseket a  miniszter által felkért személyekből álló három fős

bizottság rangsorolja.

(2)A miniszter az elismerés adományozásáról a bizottság javaslatának figyelembevételével dönt.

6. §(1) Az elismeréseket ünnepélyes keretek között a miniszter, vagy az általa megbízott személy adja át

(2)A miniszter döntése esetén a miniszteri elismerések átadására az e rendeletben meghatározott időponttól eltérő időpontban is sor kerülhet.
(3)A miniszter kivételes és indokolt esetben az e rendelet szerint évente adományozható elismerések legfeljebb kétszeresének megfelelő számú elismerést adományozhat. 7. § Méltatlanná válik a miniszter által adományozott díjra az, akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek. A méltatlanná vált személytől a miniszter a díjat visszavonja.

8. §Az  elismerések adományozásáról, illetve a  díjak visszavonásáról rendelkező miniszteri közleményt a  minisztérium

honlapján, valamint a Hivatalos Értesítőben kell közzétenni.

9. §(1) A  miniszter által adományozható elismerésekkel összefüggő kiadások fedezetét a  minisztérium igazgatási

költségvetésében kell előirányozni.

(2)A miniszteri elismerő oklevélre jelölt személy jutalmazásának fedezetét annak a szervnek a költségvetése biztosítja, amelynek vezetője a jutalmazást kezdeményezi.
2.Egyes elismerésekre vonatkozó rendelkezések 10. § (1) Deák Ferenc-díj az igazságügy területén hosszú időn át kimagasló színvonalú szakmai munkát végző vagy valamely kiemelt fontosságú szakmai feladat végrehajtásában közreműködő, továbbá az emberi jogok, az alkotmányosság, a jogbiztonság mind teljesebb érvényesülésének elősegítése érdekében kimagasló érdemeket szerzett személynek adományozható. A díj kiemelkedő életmű elismeréseként adományozható a minisztérium tevékenységét segítő személynek is. A díj posztumusz is adományozható.
(2)A díj évente legfeljebb 3 fő részére adományozható.
(3)A díj átadására a március 15-i nemzeti ünnep és az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából kerül sor.
(4)A díjazott kisplasztikát és az adományozást igazoló oklevelet kap.
(5)A kisplasztika bronzból készült, magassága 30 cm, Deák Ferenc mellképét ábrázolja. A kisplasztika Rabóczky Judit Rita szobrászművész alkotása.
(6)A díjhoz 1 000 000 Ft összegű pénzjutalom jár. Posztumusz adományozás esetén a díj és a díjjal járó pénzjutalom átvételére a díjazott özvegye, leszármazója vagy a miniszter által megjelölt más hozzátartozója jogosult.

11. §(1) Moór Gyula-díj az  életpálya lezárása alkalmával vagy kiemelkedő életmű elismeréseként annak az  igazságügyi

területen tevékenykedő személynek adományozható, aki szakmai munkáját hosszú ideig kimagasló színvonalon végzi, vagy jelentős érdemeket szerez valamely országos jelentőségű, nagy munkaigényű szakmai feladat végrehajtásában.

(2)A díj évente legfeljebb 3 fő részére adományozható.
(3)A díj átadására a március 15-i nemzeti ünnep és az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából kerül sor.
(4)A díjazott kisplasztikát és az adományozást igazoló oklevelet kap.
(5)A kisplasztika bronzból készült, magassága 30 cm, Moór Gyula mellképét ábrázolja. A kisplasztika Szanyi Borbála szobrászművész alkotása.
(6)A díjhoz 500 000 Ft összegű pénzjutalom jár.

12. §(1) Miniszteri elismerő oklevél adományozható annak a  személynek, aki a  szakmai munkáját huzamos ideig

színvonalasan végzi, vagy az adott szerv eredményes működése szempontjából fontos szakmai feladat végrehajtásában szerez érdemeket.

(2)Az oklevél átadására a március 15-i nemzeti ünnep és az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából, illetve kiemelkedő szakmai eseményekhez kötötten kerül sor.
(3)Az oklevél adományozásával a mindenkori kormánytisztviselői illetményalap tízszeresének megfelelő összegű pénzjutalom jár.
(4)Ugyanannak a személynek oklevél legfeljebb kétévente egy alkalommal adományozható.
3.Záró rendelkezések 13. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

14. §A  2015. évben március 15-e alkalmából adományozható miniszteri elismerésekre – a  3.  § (1)  bekezdésében

foglaltaktól eltérően – 2015. március 10. napjáig lehet kezdeményezést tenni.

15. §Hatályát veszti a  közigazgatási és igazságügyi miniszter által adományozható elismerésekről szóló 6/2011. (II. 24.)

KIM rendelet.

Dr. Trócsányi László s. k., igazságügyi miniszter

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.