Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

Mt. 40. § – A munkavállalói felmondás munkáltató-változás esetén

A munka törvénykönyve (2012. évi I. törvény) (Mt.) · MÁSODIK RÉSZ – A munkaviszony › VI. fejezet – A munkáltató személyében bekövetkező változás · nem hivatalos cím

Röviden

A rendelkezés szerint a 70. § és a 77. § szabályait megfelelően alkalmazni kell, ha a munkavállaló azért mond fel, mert a munkáltató személyében bekövetkezett változás miatt rá nézve lényeges és hátrányos munkafeltétel-változás állt be, amely aránytalan sérelemmel járna vagy lehetetlenné tenné a munkaviszony fenntartását. A felmondást a munkavállalónak a 67. § (2) bekezdése szerinti szabályok alkalmazásával meg kell indokolnia. E felmondási jog a munkáltató személyében bekövetkezett változás időpontjától számított harminc napon belül gyakorolható.

Közérthető összefoglaló. Jogilag kizárólag a rendelkezés szövege irányadó.

(1)A 70. §-ban és a 77. §-ban foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni, ha a munkavállaló a munkaviszonyát felmondással arra hivatkozva szünteti meg, hogy a munkáltató személyében bekövetkezett változás miatt a rá irányadó munkafeltételek lényeges és hátrányos megváltozása következtében a munkaviszony fenntartása számára aránytalan sérelemmel járna vagy lehetetlenné válna.
(2)A munkavállaló az (1) bekezdés szerinti felmondást – a 67. § (2) bekezdésében foglalt szabályok alkalmazásával – köteles megindokolni.
(3)A munkavállaló az (1) bekezdés szerinti felmondás jogát a munkáltató személyében bekövetkezett változás időpontját követő harminc napon belül gyakorolhatja.

Hivatalos forrás: net.jogtar.hu · Hatály: · A törvény teljes szövege · Tartalomjegyzék

Az itt hivatkozott rendelkezések

3

Erre hivatkozó rendelkezések

3

Az egység további rendelkezései

A szöveg a hivatalos forrás szerint. Jogilag csak a hivatalos kihirdetés irányadó.