Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

Mt. 46. § – A munkáltató írásbeli tájékoztatási kötelezettsége

A munka törvénykönyve (2012. évi I. törvény) (Mt.) · MÁSODIK RÉSZ – A munkaviszony › VII. fejezet – A munkaviszony létesítése

Röviden

A munkáltatónak a munkaviszony kezdetétől számított hét napon belül írásban tájékoztatnia kell a munkavállalót olyan körülményekről, mint a munkáltatói jogkör gyakorlója, a munkaviszony kezdete és tartama, a munkahely, a munkakör, a munkaidő-beosztás szabályai, a bérfizetés rendje, a szabadság, a megszüntetés szabályai, a képzési politika, az illetékes hatóság és a kollektív szerződés hatálya. Nem kell tájékoztatást adni olyan feltételről, amelyben a felek írásban megállapodtak, egyes pontok munkaviszonyra vonatkozó szabályra hivatkozással is teljesíthetők, a változásról a hatálybalépéskor kell tájékoztatni, és fél óránál rövidebb napi munkaidő esetén a kötelezettség – a jogkörgyakorlóra és a 193. § szerinti foglalkoztatásra vonatkozó rész kivételével – nem áll fenn.

Közérthető összefoglaló. Jogilag kizárólag a rendelkezés szövege irányadó.

(1)A munkáltató legkésőbb a munkaviszony kezdetétől számított hét napon belül írásban tájékoztatja a munkavállalót
a)a munkáltatói jogkör gyakorlójáról,
b)a munkaviszony kezdetéről, tartamáról,
c)a munkahelyről,
d)a munkakörbe tartozó feladatokról,
e)a napi munkaidő tartamáról, a hét azon napjairól, amelyekre munkaidő osztható be, a beosztás szerinti napi munkaidő lehetséges kezdő és befejező időpontjáról, a rendkívüli munkaidő lehetséges tartamáról, a munkáltató tevékenységének sajátos jellegéről (90. §),
f)a munkabérről való elszámolás módjáról, a munkabérfizetés gyakoriságáról, a kifizetés napjáról,
g)az alapbéren túli munkabérről és egyéb juttatásról,
h)a szabadságnapok számáról, számítási módjáról és kiadásának szabályairól,
i)a munkaviszony megszüntetésével összefüggő szabályokról, különösen a felmondási idő megállapításának szabályairól,
j)a munkáltató képzési politikájáról, a munkavállaló által igénybe vehető képzésre fordítható idő tartamáról,
k)a hatóság megnevezéséről, amely részére a munkáltató a munkaviszonnyal kapcsolatos közterhet megfizeti, valamint
l)arról, hogy a munkáltató kollektív szerződés hatálya alá tartozik-e.
(2)Nem terheli a munkáltatót tájékoztatási kötelezettség olyan munkafeltételről, amelyben a felek írásban kifejezetten megállapodtak.
(3)Az (1) bekezdés e)–i) pontjában előírt tájékoztatás munkaviszonyra vonatkozó szabály rendelkezésére hivatkozással is megadható.
(4)Ha a munkaviszony hét nap eltelte előtt megszűnik, a munkáltató az (1) bekezdés szerinti kötelezettségét a 80. § (2) bekezdésében meghatározott időpontban teljesíti.
(5)A munkáltató az (1) bekezdésben, továbbá a 23. § (2) bekezdésében meghatározottak változásáról a munkavállalót legkésőbb a változás hatálybalépésének időpontjában írásban tájékoztatja. Nem terheli a munkáltatót tájékoztatási kötelezettség, ha a tájékoztatást a (3) bekezdés szerint adta meg.
(6)Nem terheli a munkáltatót tájékoztatási kötelezettség – az (1) bekezdés a) pontját és a 193. § szerinti foglalkoztatást kivéve –, ha a napi munkaidő a fél órát nem haladja meg.

Hivatalos forrás: net.jogtar.hu · Hatály: · A törvény teljes szövege · Tartalomjegyzék

Az itt hivatkozott rendelkezések

4

Erre hivatkozó rendelkezések

4

Az egység további rendelkezései

A szöveg a hivatalos forrás szerint. Jogilag csak a hivatalos kihirdetés irányadó.